2009- ben jártam először Erdélyben.

Korábban úgy gondoltam, nem megyek Romániába, mi dolgom lenne ott.

Azután istentelen életszakaszomat követően fontossá vált számomra Isten közelsége.

Egyre kerestem a lehetőségét.

Azután kapcsolatba kerültem Böjte Csaba Atyával.

Csíksomlyóra hívott, ahol a Dévai Szent Ferenc Alapítvány önkénteseinek felkészítését tartották.

Debrecenben szálltam vonatra.

Semmit nem terveztem meg előre.

Életemben először.

A Csíksomlyói Szűzhöz imádkoztam.

Néhány nap múlva, már megsimogathattam a faragott Madonna szobrot a Szent József Otthon kápolnájában.

Megismertem az alapítvány munkáját, vezetőit, munkatársait.

Velük együtt jutottam el a Hármashalom Oltárhoz.

Ott éltem át, talán életemben először, milyen érzés Isten közelségében élni.

Katartikus élmény volt.

Hazatérve, Debrecentől ötven kilométerre, Gálospetriben, e partiumi kis erdélyi faluban tapasztaltam meg újra az érzést, amikor a Szentháromság Otthon házszentelésén vehettem részt.

Egy hetet töltöttem a gyerekek között, segítve tanévkezdésüket.

Idén júniusban már a tanévzáró ünnepi szentmisén jött elő újra az érzés.

A Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún együtt imádkoztam magyarok százezres tömegével a Hármashalom oltárnál.

Gyimesfelsőlokon, debreceni keresztény értelmiségiek által épített Szent Erzsébet Líceumban, a Sziklára Épített Házban laktam.

Usier János barátom, blogjában erdélyi magyaroknak írja: el kell menni!

Én magyarországon élő magyaroknak írom ugyanezt!

Ha látni akarjátok magyarságunk ezer évét, meg akarjátok élni Isten közelségét, el kell menni Erdélybe!