Minden nap hajnali öt órakor, pontban öt órakor már ott állt a kis bódéja előtt a Főtéren található, park bal oldalán.
Ahogy megszólalt a szemben lévő templom nagyharangja, már nyílt is a bódé ajtaja.
Mielőtt belépett, erőteljesen beletörölte cipője talpát a lábtörlőbe, nem sietett, rengeteg ideje volt még a hivatalos órarend szerinti nyitáshoz. De ezt minden hajnalban, már huszonöt éve így csinálta: ajtónyitás, lábtörlés és abban a pillanatban felkapcsolta a villanyt is. Majd a sarokban álló seprű után nyúlt, egy szem pór,piszok nem volt a földön, de ő még is ezt tette... sepregetett.
Nem volt nagy a bódé, csak az volt benne amire szüksége volt: egy kisebb íróasztal, pici szekrény polcokkal és egy szék, ja és egy nagyon öreg Szokol rádió.
Visszatérve a reggeli tevékenységhez, sepregetés után: portörlés és az ablakot törölte meg, miután elkészült, körbenézet kicsiny birodalmában... pödrött fehér bajusz megrándult, szemét hunyorította és egy megelégedett huncut mosoly ült ki az arcára.
Furcsa morgás hallatszott, mormolásféleség:
- Így már jó – odalépett az asztalkához, határozott mozdulattal hátrahúzta a széket, leült.
Pár pillanat telt el így s közben a szemközti templom kertjében figyelte a tiszteletest aki egy pár szál rózsát, vöröset, metszett le s ott helyben vázába tette.
Tekintetük találkozott, bár soha nem beszéltek egymással, de tudták abban a kicsiny időtöredékben, hogy mennyire is ismerik egymást. Huszonöt éves furcsa barátság állt már a hátuk mögött.
Megint egy morgás féleség hallatszott:
-Jó reggelt,"vén csuhás"! Imádkozz lelkemért!
Valószínű a tiszteletes is jó reggelt kívánhatott, mert mozgott a szája és utána keresztet vetett.
Bekapcsolta a rádiót. Mindig ugyan az az adó ment, klasszikus zeneadó: Vivaldi, Mozart, Chopin és a többiek, rajongott értük. Szabadidejében hegedült és a műveikből játszott.
Már is jobban érezte magát ahogy meghallotta Beethoven 9 szimfóniáját.
Kihúzta az asztalka fiókját s kivett egy füzeztet, írószert, szépen katonás rendben kirakta a busz- és villamosjegy tömböket.
Mire mindezekkel készen lett, fel is tűntek az első emberek a Téren s távolról hallani lehetett a közeledő villamos halk zakatolását.
Ott ült kackiás bajuszával, tiszta élére vasalt egyenruhájában s a végtelenül kedves mosolyával az arcán... várt, várta az első vevőket.
----
-Reggelt, egy villamos jegyet kérek-törte meg  egy érces hang, Vivaldi kellemes dallamát.
– Jó reggelt uram, remélem jól van s kellemes lesz a napja! tessék a jegy!
És ez így ment zárásig. Akárhogy szóltak hozzá mindig megkérdezte: Jól van ura... Hölgyem, csodálatos a frizurája... Kis öreg ma vigyél haza jó jegyet és ehhez hasonlókat mondott a vásárlóknak.
Mindenkivel figyelmes volt, ismerte az embereket...
De egyik nap, feljelentés érkezett a főnökeihez, ugyanis gorombán rá kiáltott egy hölgyre aki a férjével az egyik busz járatra akar jegyet venni.
Nem is értette a Főnöke, hogy mit jelentsen ez, ezért azonnal kiment a jegyárushoz, de mire oda ért nem volt kivel beszéljen...
A Főtérre nagy szirénázással megérkezett a mentőkocsi, de sajnos az öregemberen nem tudtak segíteni, agyvérzés... Meghalt.
-------
A jelentésben ami a Főnöke asztalán hevert, majd egy fiók mélyére s feledésbe is merült, ez állt:
"... hangos és erélyes szóval illette XY-n nevű hölgyet aki jegyet óhajtott vásárolni, majd kinyúlt az ablakon és megragadta a hölgy ruháját, rángatni kezdte, kidülledt szemekkel nézett rá s a következőt mondta:
-Az Ördög vigyen el, hívjad már!"
A szemtanuk szerint, kérte a hölgyet s annak férjét, hogy hívják ki a mentőt mert nagyon rosszul van, de ezt nem hallották csak a fent leírt megjegyzést. Ezért jelentették fel...
------
Zúg a Főtér a templom nagyharangjától, búcsúzik a „vén csuhás” barátjától...