Gyermekkorában atyánkfia nagyon kedvelt egy szép, színes reprodukciót, ráadásul - ha akarta, ha nem - minden nap beléütközött tekintete az iskola folyosóján, az osztályból kijövet. Rőzsehordó asszonyt ábrázolt, ki megtévesztésig hasonlított Eszti nénihez, szemközti szomszédjukhoz. Csak később tudta meg, hogy Munkácsy híres képe volt az, mely Paál László Erdei út-ja társaságában (ez az erdei út is hajazott az övékére!) szolgálta futólag a nebulók képzőművészeti nevelését.  Eszti néni s a kevésbé tehetős utcabeliek, ugyanúgy, mint a képen, még háton hordták haza a rőzsét a közeli erdőszélről, mezőről vagy szőlőből jövet, a férfiak meg szekérderékba dobták a viharban letört nagyobb ágakat - jól égett az a spórban vagy a katlan alatt. Aki így is szorgoskodott, annak télen nem sok gondja volt a fűtenivalóra. Akkoriban a falubeliek nem hagytak kárba veszni semmit: nyáron tallóztak, kora ősszel meg az elhullajtott krumplit, tengerit kapkodták össze a dűlőutak mentén. (Téeszidőkben egy-egy jószívű traktorista „sportosabb kanyarvétellel” még támogatta is e gyűjtőszenvedélyt!)

Rajtuk s régi dolgokon tűnődik éppen atyánkfia hazafelé jövet, miközben vonatablakból szemléli a lassan télbebecsavarodó szatmári-nyírségi tájat. Töménytelen tűzrevaló hever a vasút mindkét oldalán, olykor kilométer hosszan látni rőzsesávokat! Úgy négy-öt méter szélességben szakszerűen távolítottak el, vágtak ki minden bokrot, kisebb-nagyobb fát, mi akadályozná a közlekedés biztonságát meg a „láthatóságot”. Gondosan összerakott ágcsomók sorjáznak mindenütt, de a tavasz szikkasztotta, nyár szárította rőzsének nincs gazdája immár harmadik éve, a kutyának sem kell a hulladék fa, senki sem szállítja el, hogy legalább a nagyját feldarabolja tűzrevalónak. A MÁV-nál meg ilyen kicsire nem adnak…

Hol vannak most azok, akik a tél beálltával oly vehemensen ostromolják majd a polgármesteri hivatalokat egy kis fűtéstámogatásért, szénért vagy fáért - természetesen felvágva s házhoz szállítva? Hol vannak most, kik januárban-februárban majd derékmagasságban vágják-irtják, ki szinte mindenütt az országban, a karvastagságú fákat, szaggatják fel a parkok padjainak lécét, tördelik ki a deszkakerítést, hogy legyen mivel fűteni?
Atyánkfia gyors számítást végez: a megtett közel száz kilométeres ú 1-i számában)ton több vagonnyi rőzse, sok jó tűzrevaló hever a vasút mindkét oldalán szorgos-dolgos kezekre várva.

Eszti néni szegény, ha élne, most erősen csóválná a fejét…

(Megjelent a Hajdú-bihari Napló 2012. december 1-i számában)