Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Ez is történelem...

Hetek óta nem osztott egyetlen üzlet sem tojást.

Már-már úgy tűnt, hogy az erdélyi tyúkok nem hajlandók többé tojni. Nem is lenne csoda, hiszen a majorságnak sem tud a nép enni adni. De az ember fia is éhen pusztul, ha így haladunk. Irénke hatvan éves asszony volt, sok nehézséget megért, de még mindig ő tartotta a fiatalokban a lelket. Az biztos, hogy életbölcsessége aranyat ért — különösen ezen a kegyetlen télen, amikor mindenki csak az egérutak után kutatott, hogy legalább a gyerekeit mentse. “Egyik borzalom a másikat követi, hol az alultápláltság, hol a fagy, hol meg a sötétség szedi a maga áldozatait. Állattá kell válni, hogy bírni tudd ezt a központilag megszervezett haláltábori állapotot. Jaj, Uramisten, csak nehogy elszóljam magam, mert a gyerekek bármelyik pillanatban készek lennének belerohanni valamibe, amit aztán csak sajnálni lehet.”

Így morfondírozott magában a szabad ég alatt 1987. febrauár 5-én, 28^oC fokos hidegben, éjjel 2 órakor. Már éjfélkor kiállt, mert az biztos, hogy reggel nyitáskor tojást osztanak a piaci élelmiszerboltban. Nem volt éppen első, de úgy tizedik. Hozta magával a kis széket, hogy ha nagyon elfárad, ráereszkedjék, de túlságosan hideg volt ahhoz, hogy ülni tudjon az ember. Inkább egyik lábáról állt a másikra, össze-összeverte a csizmáját. A többiek is ezt tették. Beszélgetni nem nagyon tanácsos sorbanálláskor, mert sok besúgó van itt. Általában azok a hangadók, szidják a rendszert, aztán az ember észre sem veszi, hogy valaki nyomtalanul eltűnik az életből. Fiatal szomszédasszonyával váltott néha szót, elég közömbös dolgokról. Szerette Terkát, tanárnő, három gyereke van és egy durva, haszontalan férje. Lám, most is: ő alszik, a felesége az éjszakát a sorban tölti, reggel innen megy az iskolába. Nyitásra megjön az idősebbik fia, Márton, és beáll az anyja helyébe...

Az üzlet reggel 8-kor nyitott. A hidegtol meggémberedett, elkékült ajkú vásárlók benyomultak a helységbe, ám sokan rekedtek az ajtón kívül. Ahogy kijön egy, majd bemegy egy másik. Kialakult rutin szerint.

Irénke maga előtt tartotta Terka fiát. Amikor a gyerekre került a sor, a kiszolgáló kiszámolta a tíz darab tojást, és várta, hogy a fiú berakja egy bevásárló szatyorba. Márton korosztályára jellemző ügyetlenséggel kezelte a tojásokat, Irénke odanyúlt, és segített neki. Márton után ő következett. Az elárusító hűvös hangon szólt:

— Ki a következő?

— Én lennék — válaszolta az asszony.

— Maga már megkapta — volt a nyers válasz.

Irénke megijedt.

— Dehogy kaptam meg, csak a szomszédom gyerekének segítettem, nehogy összepotyolja a tojásokat. Fiúgyermek, még ügyetlen, az anyja egész éjjel itt állt a sorban, kár lenne a tojásokért — magyarázkodott.

— Álljon ki a sorból, megértette? — förmedt rá a kereskedő, aki már az Irénke után állót szolgálta ki.

— Nem látja, hányan várakoznak itt? Maga mindenkit fenntart, azonkívül, hogy hazudik. Ha valaki csalni próbál, legalább szó nélkül húzza el a csíkot, ha rajtafogják!

— De kérem, én egész éjjel sorban álltam, a gyermek a saját családjának az adagját vette ki... — Segélykérőn nézett azokra, akikkel az éjszakát a sorban töltötte, de mindenkinek az arcán részvétlen közönyt látott.

— A gyermeket megfizette, hogy álljon magának, mert dupla adagot akar. Szégyellje magát, és most kifelé, mert nincs időm pofázni!

A tömeg kezdett zúgolódni. Megjegyzések hangzottak, durva szavak röppentek a levegőben, Irénkét meg is lökték párszor. Mindenkinek kedves az ideje, elég legyen az okvetetlenkedésből, engedje, hogy haladjon a sor.

Irénke kivergődött az ajtón. A kívülállók kérdezgették, hogy még mindig csak tíz darabot osztanak—e, nem emelték fel az adagot húszra, esetleg tizenötre?

Az asszony csak intett a fejével, hogy nem. Amikor kiért az útra, feltört torkából a zokogás. Hangosan sírt hazáig. Szerencsére nem hallotta senki, mert a Nemere is vadult fújt, és a szél hangjába belefagyott Irénke fájdalma.

(Részlet Vaddisznók törték a törökbúzát c. könyvemből)

Megtekintések: 75

Tetszik

2 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Zsigmond Sándor Február 8, 2011, 9:00pm: Akkor, szives engedelmeddel még emlitenék két könyvet amelyek szintén a magyar értelmiség üldözéséről, a személyi terrorról, a szekuritate módszereiről szólnak. Biztos ezek is megvannak a könyvespolcodon de nem árt ha még nagyon sokan elolvassák. A diákjaimnak szoktam idézni. Természetesen nem tehnológia orán

Sütő András: Naplójegyzetek (1990); Sikaszói fenyőforgácsok (2007)

Hozzászólt Telchne Dancs Rozsa Február 8, 2011, 6:03pm: A konyves polocomon orzom a De mi lesz a harangokkal? c. konyvet. Jo, hogy emlited, kedves Sandor, mert vannak munkak, amelyeket mindenkinek olvasnia kellene.

Hozzászólt Zsigmond Sándor Február 8, 2011, 5:37pm: A Zsoldos János ötletét kitünőnek találom. Azoknak a személyeknek akik már nem Erdélyben érték meg az utolsó legsötétebb éveket ajánlom olvassák el Végh Antal: De mi lesz a harangokkal? -- Erdély 1988 cimű utirajzát amit Romániában még az úgynevezett demokrácia éveiben sem adtak ki.A nemzeti megaláztatás, a lelki a szellemi terror , identitásunk minden jelének az eltüntetésének ma is égő felkiáltójele ez a könyv. Egyik Székelyföldi útján útitársa , idegenvezetője voltam. Lenne miről mesélni

Hozzászólt Cseh Tamás Február 8, 2011, 2:49pm: Én a sorban álást utáltam meg,hányszor volt,hogy beálltem a sorba és még azt sem tudtam miért.

Dehát ez már történelem,fel a fejjel.

Hozzászólt Zsoldos János Február 8, 2011, 1:03pm: Újabb gondolat jutott eszembe. A felhívás Mindenkihez szól, aki tagja e Közösségnek. Valószínű vannak fényképfelvételek a saját tulajdonban, vagy a rokonok, ismerősök birtokában, akik akkor Erdélybe látogattak. Keressük elő, tegyük fel a honlapra egy képtárba. Láthassa a világ. S tanuljon, okuljon belőle az utánnunk következő nemzedék(ek).

Hozzászólt Zsoldos János Február 8, 2011, 12:59pm: Kedves Erzsébet,

Örülök, hogy Ön is hozzászólt a T.D.Rózsa írásához. Ez valóban mindnyájunkban (legtöbbünkben, gondolom én) szomorú emlékeket ébreszt, hogy mire volt jó ilyen módon sanyargatni egy ország népét, milyen jogon cselekedtette(-ék) az(ok) akik(k) ezt véghez vitették, akik a végrehajtást irányították, meg maguk a végrehajtók, milyen a lelkük ezeknek a lelketlenek, ennyi idő után, és miért von nekik joguk több nyugdíjra, nyugodt életre, mint a nagy többségnek ennyi idő után is. Milyen törvények engedik meg, kik alkotják e törvényeket? Hogy néznek egymás szemébe az akkori szomszédok, ennyi idő után is? S ezek gyerekei és unokái, hogy vélekednek az megtörténtekről? Nem folytatom, mert mindenki egy kis könyvre valót tudna leírni.

Jó lenne találkozót szervezni egy-egy volt lépcsőházlakói között, az üzlezek előtt és megemlékezni, kimondani ott, az akkor megtörténteket, hogy a mai fiatalok elsőkézből kapjanak hiteles tájékoztatást, nem pedig a mai napig is folytatott félreveztésből, hazugságból.

Üdvözlettel,

Zsoldos János,

BMF/Mvhely

Jó ötletnek tartom a hozzászólások összegyűjtését és együvé rendezését. Erre úgy gondolom a honlapszerkesztők lennének a legilletékesebbek, hisz ők látják át az összest.

Hozzászólt Bohm Erzsebet Február 8, 2011, 11:59am: Ugy hiszem emlekeinket ossze kellene valaki gyujtse ,hogy egy helyen legyenek es meg vissza-vissza emlekezzunk hogy volt. Sajnos en nem tudom elfelejteni a tortenteket.Nem tudnam melyikkel is kezdjem. Halas vagyok meg most is azoknak akik abban az idoben hozzajutattak egy darabocska hushoz ,hogy a gyermeknek tudjam adni vagy edesanyamnak aki velunk lakott de nem volt elelem adagja mert nem volt bukaresti azonosagija.. O nem tudta megerteni,hogy miert a padtarsa tud csirke combot hozni tizoraira es mi miert nem tudunk neki is ezt adni. Mara csak ennyit Ha erdekel , szeretnetek visszaemlekezni folytatom. Egyik kulfoldi baratnom mar megunta a " meseket " jobb, hogy ne mind emlekezzem vissza. De lehet ?

Hozzászólt SIMON EVA Február 7, 2011, 11:47pm: Hat igen, hanyszor mentunk haza hosszu sorallas, fagyoskodas utan ures szatyorral, de remennyel, hogy....hatha holnap talan...

Hozzászólt zachari ilona Február 7, 2011, 5:09pm: igy volt,sajnos, mindenert hosszu sorokat kellett ki allni es bizony megtortent mikor rad kerult a sor mar nem kaptal.nem egyszer tortent velem is meg.!

Hozzászólt Tállai Enikő Február 7, 2011, 1:33pm: Sajnos igencsak sok mindent meg kellett érnie az akkori lakosságnak...Nekem eszembejutott a benzinbón és páros és páratlan járműhasználat vasárnaponként... Hiába volt jogod a havi 20 l benzinhez, ahhoz még hozzá is kellett jutni, hosszú napokon átívelő sorbanállással, és szerencsés voltál, ha nem fogyott el az orrod előtt, a drága kincs.

Amikor a magyarországi vőlegényem meglátogatott (autóval), akkor egy kicsivel több benzin jutott a Daciánkba is... :)