Falun csak úgy összehordják egymástól azokat a kellékeket, amelyeket az üzletben nem lehet kapni, vagy éppen túl drága. Fiatal volt, tájékozott, vicces, jóképű, a pingpongban többnyire mindenkit legyőzött, és sport ide, sport oda, a harmadik szettet fölényesen ki is hagyta, minek azzal strapálnia magát, ha már kettőt megnyert, csak állt ott, mint egy fiatal kakas, az ütő élével kocogtatva az asztalt: hadd lám, ki  mer még kiállni vele. Évát idegesítette. Mi az, hogy az ő bátyját, aki eddig uralta a mezőnyt, aki fogadásból tíz falsot ütött hajszál egyformán zsinórban (láda sör lévén a tét, ivott mindenki), csak úgy taccsra teszi! Természetesen ő is játszott vele, az nem is csoda, hogy a kakas nyert, hiszen disznó módon minden ütését rövidre szabta, hogy ő a mélynövésével el ne érje, csak úgy rohangáltatta az asztal körül, mint a kicsi kutyát. 
Szilveszterre már úgy összebarátkozott a falu ifjúságával, hogy mulatságot akart szervezni a kis házban. Azt pedig messziről kellett kezdenie. Újévi bál, az volt mindig, annak évszázados rendje és módja szerint muzsikusokkal, faluszinten. De zenekar nélküli, magnós mulatság, csak ifjú résztvevőkkel (gardedám nélküli, nohát!), olyan még nem. Összehívta tehát előbb a fiúkat, azokkal jól megbeszélték a szürkebarát mellett, hogy kiket érdemes még meghívni. Válogatott lányok-legények kellettek, az épület kicsi. Legyenek csak középiskolások. Péter, a  forgalmista viszont fintorgott, hogy inkább középiskolát frissen végzetteket, nehogy aztán néhány apuka zergetni kezdjen az ablakon. Éva jöhet, a bátyja is ott lesz. Lesz virsli, bor, ásványvíz, meggyszörp, a lányok hozzanak egy-egy tányér süteményt. Forgalmista feladat a fűtés. Időnként ellóg, felszalad az őrházig és megtömi a kályhát. Így is történt. Csak nem számoltak a kisfalusi nagylegényekkel, akiknek viszont begyükben volt a környékükön készülő elit buli az impegáttal, meg az egész válogatott bandájával. Péter észrevette ugyan egyik alkalommal, hogy a tűzrakásból származó kezdeti füst nem oszlott el eléggé, kicsit fél lábon állva rászellőztetett, a kályhát alaposan megpakolta, hiszen több ideig lesz távol, s rohant vissza. Amikor az első fiúk megérkeztek terepszemlére már akkora füst volt, hogy megállni sem lehetett bent még egy percre sem. Mi legyen? A pici előszobán keresztül, nem volt szapora a szellőztetés, betörtek hát egy ablakot. Ki-ki lapátot, seprűt fogott az ünneplő öltönyében és csápolt vele, ahogy bírt. Ezzel elvoltak jó sokáig, de volt, aki tele torokból kacagott. Egyikük jóféle békebeli férfizsebkendőt kötött az orra elé végül, és bement kárt látni. Biztos a tűztérben van valami hiba. Kinyitotta az ajtót, és szempillantás alatt úgy beterítette a sok hamu és korom, hogy ki se látszott alóla, de még a szobácskába is jutott belőle bőven. Ki is tört a helyzetből, amúgy  Zrínyi-mód, hagyott csapot-papot, kályhaajtót. Új terv kellett, meg valami szalmacsóva a füstkergetéshez. Amikor már körül lehetett nézni, koromcsimbókokat leltek még a plafonon is. Páran takarítani kezdtek fiúsan, de előbb a kályhát kellett módszeresen kiüríteni, mert onnan dőlt a füst. Vederben hordták ki a még el nem égett hasábokat, azzal is szaporítva a füstöt. Aztán próbáltak felszurkálni a kéménybe lentről, hátha eldugult ama régi jószág. Eközben a lányok odahaza meg csak vártak felöltözve, s kellő izgalommal, hogy kezdődik az első magnós szilveszteri mulatság. Azokhoz ment a követség suttogva, nehogy a mamák meghallják, hogy ha nem tudnak kitakarítani este kilencig, el kell maradnia a bulinak. Egyikük átlábalt a patakon a szomszédasszonytól tanácsot kérni, mit lehet tenni, leülni sem lehet sehova. A  csűrpadlásról vihorászás hallatszott, meg veszekedés is: mondd meg, mondd meg. A kisfalusiak felszerelkeztek egy ötliteres korsó borral, plédekkel, kártyával, s páholyból nézték, hogy ezek a szerencsétlenek nem lelik a megoldást. Látván a nagy füstöt, amelyre már a felnőttek is felfigyeltek – kell-e oltani –, eszükbe ötlött, hogy hivatalos épület ellen követtek el merényletet a vasút mellett, s valamelyikük lemászott kénytelen-kelletlen, és bevallotta: a tetőről dugták be a kéményt rongyokkal, az is meggyúlhatott, azért van olyan büdös és korom. Onnantól kezdtek haladni a megoldás felé. De már mindegy is volt. Tangófényként a magnó piros lámpácskája uralta a koromsötétséget, kormos kezek nyúlkáltak boros poharak után, a kitört ablakú, nemrég még jéghideg házikó maga köré pernyét pördített, frissen érkezett párok magukról a havat táncba letopogták, s mialatt a maszat-dús kalamajkában kormos arcok simultak egymáshoz, Éva azon vette észre magát, hogy Péter huncut és hirtelen  mozdulattal próbál csókot  lopni, igyekezett feltűnés nélkül szabadulni, gyerekkori szerelme mégis észrevette. Ezt onnan lehetett tudni, hogy az udvarról nemsokára dulakodás hangjai szűrődtek be, aminek Éva bátyja vetett véget, s mire lassan megvirradt, csupán vékonyka füstöt eregetve indult el víg fiataljaival a csöppnyi ház is egy újabb, gyanútlan esztendő felé.