Korán, mikor az összes kakas megerőszakolja a hajnalt, Falatka kisasszony már talpon volt. Ez így, ebben a formában azért nem igaz, mert Falatka kisasszony akkor kelhetett volna kakasszóra, ha vidéken él, kedélyes, virágos portán, hol a gyűrött parasztemberek már korán reggel komor izzadságfoltokkal az ingükön járkálnak, és a nyelet pálinkától kicsit büdös a szájuk.

Kakasok és vidéki ájer híján Falatka kisasszonynak születésétől fogva egy komor bérház földszintje jutott, ott is egy árnyékos, ám utcai szobával, meg egy molyos, vén papagáj, mondjuk kakas helyett, aki néha fölriadva depressziós magányából csodálkozva nézett szét, majd megrázva magát felkiáltott dohánytól mart fátyolos női hangon, gumival akarod ?

A perverz jákó egy hajdan jóképűnek mondott hajóskapitány öröksége gyanánt került Falatka kisasszony tulajdonába. És ez nem most volt. A kapitány sokfelé hajózott és sok mindent látott, ahhoz pont eleget, hogy ötven évesen egy vonat elé vesse magát. Elég furcsa halál egy kapitánynak, mondhatjuk jogosan. De neki pont megfelelt. Ám mielőtt bárki fejében illetlen gondolatok támadnának a kisasszony és a fess kapitányt illetően, sietve le kell szögeznünk, hogy Falatka kisasszony hátán akkora púp ült, a teremtő jóvoltából, mint egy háromkilós házikenyér, s ebből kifolyólag semmiféle szerelmi attakban nem részesült hosszú élete folyamán. Mondhatni beleöregedett a szüzességébe. Vagy inkább belesavanyodott, mint a másfél napos bolti tej a csészébe.

Valaha szép volt Falatka kisasszony, azt beszélik a városban. Nyugtalan éjszakákat gerjesztett általa ismeretlen férfiszívekben, kik csak az ablakban villanó szépségét csodálták, ám a púp kívül rekedt a látókörükön. Hogy boldog volt-e valaha Falatka kisasszony, én nem tudhatom, bár alapvetően mindnyájan boldogságra születtünk. Ki tudja, fáj-e a púposnak a lét?

Falatka kisasszonynak hajdan szép kék szemei mostanra olyanná fakultak, akár a szomorú téli ég alkonyat előtt, mikor minden épeszű ember a kályha közelébe húzódik, ha teheti. Egykor volt dús szemöldökei vadul összenőttek és sosem haragudott, ha apja, az öreg gyógyszerész maga alá piszkított élete utolsó heteiben. Eltemette az öreget, majd újabb tizenhét évet eltöltött az ablakban. Mert sokat, haj de sokat könyökölt Falatka kisasszony. Szemlélődött, gondolkodott, nézelődött, mennyi nézést elpazarolt. Ez a nézelődés, ez jó imádság helyett is, bólintott egyszer a sarki plébános.

Ám senki nem akadt kerek e világon, kinek kellett volna Falatka kisasszony a fakó szemével, a papagájával meg a púpjával.

Egyszer próbálkozott ugyan a villanyóra leolvasó, kicsit nehéz beszédű és fél fülére nagyot halló fiatalember, akit láthatóan megcincált már az élet, meg egy szódásüveg, ami a kezében talált felrobbanni. Innen eredt a nehéz beszéd, mert nagyon neki kellett veselkednie, mikor megszólalni készült, de sokszor nem sikerült, elhagyta őt a szó vagy benne ragadt a mondanivaló, ami lássuk be, nem előny egy villanyóra leolvasónál. Ilyenkor csak legyintett egyet, és nagyon szomorú lett a szeme.

Elég az hozzá, hogy nem ismerte még a jákót és megriadt a gumis felszólítástól, mikor a szobába lépett. A haja az égnek emelkedett és egyenesen kiszaladt a világból, mint mesélik. Őszintén szólva, tán fél évig mulatott ezen a város. A púpos meg a dadogós balul sikerült afférján.

Innentől eltört Falatka kisasszonyban valami, kis míves aranyrugó, és haragudott, csak úgy bele a világba. Vagy a sorsra. Közben teltek sértődött nyarak és haragos lila telek. És ő boszorkánnyá változott, villogó szemű vén banyává, rekedt papagájával a vállán. Hamut szórt az iskolások fejére, megleste és megdobálta rohadt almával a plébánost, szigorúan bibliai alapon, egyszer meg kidobta az éjjelit a polgármester után. Szar ügy.

Egy délelőtt a postás kereste csodálkozva az ablakát. De nem találta. Valaki befalazta. Takarosan, frissen ragyogtak a homokszemcsék a frissen vakolt falon és valahol egy papagáj rikácsolása hallatszott.