Szólj hozzá !

Hozzászólt Filep Mária Szeptember 24, 2010, 11:46pm

Lázadnék értetek
A napot hoznám, a csillagot,
Csak jönnétek hát és kérdeznétek,
hogy miért jöttem, s hogy ki vagyok?
Csak jönnétek hát, mikor a hold süt,
jönnétek, mikor zeng a rét:
úgy állnék elétek magambízón,
mint az, akinek Isten
tűzzel áldja két kezét.

Fohász
(részlet)
Kihoztál bennünket Uram, Ázsiából,
s százszor azóta az ellenség szájából.
Adtál itt e tájon eddig ezer évet -
igaz, hogy másoknak kaszáltuk a rétet.
Igaz, hogy idegen ispánokat adtál,
s volt, hogy közel jöttél,
s volt, hogy eltávoztál.

Hozzászólt Filep Mária Szeptember 24, 2010, 11:44pm

Virág-ballada
Szil-Tarcsán az őszi erdőn hét nagy erős kondás
vacsorázott s velük együtt Eső-Virág András,
aki jött csak valahonnan, maga se tudta,. hogy honnan.
Oldalt varrott csizmájára port rakott a messze
s mutatta az útja hosszát, s azt, hogy nem kereste:
Falevélként, irgalombul hajtja a szél, ha elindul…?
…Ült az erős hét kondással, szalonnát sütöttek
s körülöttük láthatatlan harangok ütöttek.
Tudatták, hogy jön az óra s hamarosan koporsóba
fektetik Virág Andrást az erdei kondások.
– A csend nyelvén üzentek a puha csobbanások.
Bennük tán a táj riadt fel halált sejtő kis jelekkel
Mikor a szalonna megsült: tölgyfa-csobolyóból
nagyot ittak… nyolc ember egy fadongájú tóból.
Azután meg rádudáltak. Máskor úgyis csak bút láttak.
Kivált Eső-Virág András, kinek fél kenyere
se volt soha… s mint a puszta, puszta a tenyere.
Abba borult ő csak, hogyha pihenni a vágy elfogta.
Volt neki egy citerája: akár annyi ezüst –
pedig barnára fogta már az idő meg a füst.
Oldalán a csillag, a hold, s rá volt faragva a mennybolt.
S volt egy aranyszín tolla is. Mérhetetlenségből
szállt az a toll… úgy szedte fel fütyölve a rétről.
Fütyölt bizony, mert nem tudta: attól nem lesz többé nyugta.
Citerával, a szép tollal lett aztán elveszett.
– Megnőtt benne minden dal és minden emlékezet.
S szegény… egyre hordta őket, mint az ég a nagy esőket.
Mondom: a hét nagy kondással ültek a fák alatt
kinn Szil-Tarcsán és dudáltak, és az idő haladt.
Virág ekkor elővette tollát s a húrokra tette.
A húrokon egy hős ország támadt fel dalolva,
- a hét kondás hallgatta csak egymásra hajolva.
S összesúgtak, hogy megölik: leszúrják, vagy agyonlövik.
Hát mért játszik sokkal szebben, s más búron a bolond.
– Testét majd a disznófertő belepi, vagy a lomb.
Hallgatták a húr pengését s elővette mind a kését.
Azután körülvették Andrást, mint herceget álnok,
bosszús, irigy, erdőtnyövő, nagyhajú királyok.
S mire odanézett a hold: Eső-Virág András csak – volt.
Testét fertőbe vetették, rácsaltak vagy hat kant;
pengették a citeráját, de az széjjelpattant;
oldaláról lehullt a hold, s kétfelé hasadt a mennybolt.
A tolla meg elszállott, el a messzeségbe,
hét nagyhajú gonosz elől mérhetetlenségbe.
Akkor szólott a legvénebb: – átka ne legyen a vérnek!
Temessük el Virág Andrást, nőjön mező rajta –
s ha tavasz jön: nagy nyáját a pásztor ide hajtja.
Bizony mondom: jövendőre tej lesz és méz őbelőle.
Amikor hátjött a hajnal: a hét gonosz kondás
kikereste a sár alól, s így lett Virág András
televényföldje a fának, s ágya száz új ibolyának.