Hideg. Nagyon. Szél kavarja a hópelyheket. Az ilyet jobb a meleg szobából szemlélni. Ha az ember úton van, akkor igyekszik szélvédett helyet keresni.

Népliget. Buszpályaudvar. Emberek jönnek-mennek. Szem-haj csillog a hidegtől, hópelyhektől.

Padok. Melegben. Érdekes párocska turbékol. A fiú fekete. Néger. Nagyon. Nem érti a hideget, csak szenvedi. A lány is fekete. Ő nem annyira. Roma. Így alkotnak párt.

Csacsognak.

- Hol születtél? -kérdi a lány.

- Nigérijjá. - vakkant a fiú.

- Ahha. - bizonytalanodik el a lány. - Annak mi a fővárosa?

- Nigérijjá. - vigyorog a fiú.

- Nem érted, amit kérdezek? - csattan fel a lány, majd megismétli tagoltan: mi-a-fő-vá-ro-sa?

- Nigérijjá. -bólogat a fiú.

A lány feladja. Lelki szemei előtt látja az első családlátogatást ott messze, azon a helyen, amit úgy hívnak: Nigérijja. Elmereng.

Aztán ránéz a fiúra, és felbuggyan a kérdés: - Szeretel?

A választ már sohasem tudjuk meg. Mert nem lényeges. Ez csak egy életkép Budapestről, 2008 novemberében. Fekete-fehér életkép.

(2008-as írásom)