(felejthetetlen arcok)
Nem látom a felejthetetlen arcokat, elmentek.
Szigorú gondban nézek utánuk, ha rám
tör a magány, a sok sötét, a kevés fény,a
történelem lapjainak balladás világa, a tragikus
évek áldozatai, a Kőműves Kelemen-i életítélet.
Vászonra viszem a felejthetetlen arcokat,
csontcsigaházam búvópatakjait, és védőfalat
húzok a hazugság ellen. Felségvizeim nem
adom fel, bár hív a messzeség, itthon maradok,
és összegyűjtöm, az elherdált szépségeket. A
vár-laki beütések egyikében mondá a HANG:
– Takard le az idő emelte szürke falakat.
Derülök és áltatom magam. Várok Valakire,
hogy megtörje a csendet, fényt keverhessek
a romantikus szürke hangulatába. Pár centire
vagyok a „művészet ablakától”, ahol képek
hevernek, állhatatlankodnak, de reménykeltően
biztatnak is.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz