2009. március 03 - 19.

Imádtam gyermekként a patakban lenni, annyira csodáltam azt a világot ami folyton sodródott. Varázslatos volt minden, különösen a víz csillogása, csobogása. Esténként, fülemben a patak dallamával feküdtem, reggel azzal ébredtem. Őszinte csodálattal tartottam markomban a kifogott apró halakat. Télen is a patakban voltam, baltámmal vágtam a lékeket, nehogy ne kapjanak levegőt a halacskáim... Azonban leginkább az volt szép, ha tiszta, átlátszó, vékony volt a jég a víz felszínén! Én könnyű kis testemmel azon elhasaltam, s kerestem izgatottan az életet alatta(m). Láttam már pár patakot, folyót... szép Székelyföldön...s határain, Erdélyben, Magyarországon, távolabb is... de nékem a legszebb mégis az a patak, amit úgy neveznek sokan otthon, hogy „Szováta vize”... ott fogtam ki az első halakat kézzel, bottal, hálóval... ott építettünk gátat, abból ittunk, az volt a szent kenete minden egyes napnak. Van is egy mondás, mely szerint az egy Isten előbb Székelyföldet teremté meg, s mikor látá, hogy az mennyire szép, akkor megteremté köré az egész világot. Egy ókori görög költő szerint (Anakreón) "az Istenek a nőknek fegyverül adták a szépséget"... a magyar lányokkal lehetett a legkegyesebb... mert az Ő szépségük máshoz nem igen fogható! Láttam már pár nemzet lányait, s nem firtatom egyiknek sem szépségét, hiszen mondják is... „minden szép ami természetes”... de a magyar lányok tényleg a legszebbek a világon! Úgy gondolom, a szépséget közvetlenül a környezetünk határozza meg amiben élünk... s hogy értsd – mire gondolok – azért a legszebbek a mi lányaink, mert a mi hazánk is a legszebb a világon. Lehet, elfogult vagyok... kicsit... talán nagyon is, de pár fokkal jobban szeretem az otthonit mindennél! Ha nem így lenne, nem akarnék hazamenni, megelégednék más patakokkal, más hegyekkel, más levegővel, s más lányokkal is... s más nyelven próbálnám dicsérni mások szépségét... ó nem, ez egy rossz álom lenne... nekem az otthoni kell, mert nekem annál semmi sem szebb a világon. Azok a szemek úgy csillognak, mint a patak, s a testek oly kacéran mozognak, mint az ügyes kis halak... ha be is hunyom szemeim, a te képed – te szépség – mégis bennem marad! Maradok továbbra is őszinte magamhoz, nemhiába dicsérem a napot ...

“Amé ser como un niño en el riachuelo, admiré tanto el mundo que era como si estuviera deslizándome constantemente en él. Todo era mágico, particularmente el brillo del agua, su chapoteo. En los anocheceres, poso mi oreja en la melodía del riachuelo, y despierto con él por la mañana…”

“Creo eso, nuestro ambiente define directamente la belleza en la que vivimos... y esto lo entiendo - lo pienso - porque lo más hermoso en el mundo es nuestra patria (Hungría) ¡Tal vez, soy parcial... un poquito ... tal vez muchísimo, pero me gusta el hogar más que todo esto con un par de grados! Necesito mi casa porque nada es más hermoso en el mundo para mí. ¡Aquellos ojos brillan tanto, que el arroyo, y los cuerpos como ellos que se mueven coquetamente, como el pequeño pez simpático ... si cierro mis ojos, tu imagen, tu foto - la belleza se queda en mí después de todo! Me he abandonado en el futuro honesto. Ruego que no haya sido por nada”