A diktatúra zsarnok hatalma,
legyen barna, vagy éppen a  vörös,
embertelen gyilkos annak arca,
s hol működik, vér csorog a kövön.
A diktatúra embert gyalázó,
nem ismer Istent, könyörületet,
ember nem lehet ily megalkuvó,
viselni embertelenségeket.
Diktatúrában aljas az ember,
leveti emberi méltóságát,
porban, mocsokban szív nélkül élhet,
ki erőszakkal védi hatalmát.
Az ember nem süllyed ilyen mélyre,
csak is az istentelenek képe,
bírja el az ártatlanok vérét ,
kioltani, védtelen életét.
De van egy nép Kárpátok völgyében,
ki élő igaz hittel szembe ment,
diktatúrával, s fegyvereivel,
s szabadságát vívta ki békével.
E népnek, magyarok volt a neve,
feljegyezte ezt akkor a világ,
hisz egy elnyomott nemzet vívta meg
hazaszeretettel szabadságát.
E nemzetnek Isten adott erőt,
hogy az árulókkal szemben  szálljon,
s haltak barikádon mind-szálig hős,
életüket gyilkolták oroszok.
A nemzet megvédte forradalmát,
s együtt volt akkor még utoljára,
bár újra elvették szabadságát,
de tíz napig hitte igazságát.
E nép nem tűri a szolgaságot,
s legyen bármilyen nagy is az erő,
szembeszáll, s megvívja szabadságát,
mert e nép diktatúrákat verő.
Történelmünkben már bizony sokszor,
léptek földünkre hitvány zsarnokok,
hitték nyugatnak s keletnek hódol,
de mi kezünk kardhoz, harchoz szokott.
Harcoltunk, és bíztunk az Istenben,
így múlt népünk fölött több ezer év,
míg jött el ez az utolsó száz még,
mi szétszórta végleg a nemzetet.
Mienk lett a szegénység, a rabság,
jutalmunk lett csonka Magyarország,
elvették országunk kétharmadát,
meg jó magyarjainknak legjavát.
Büntetése népünknek nem elég,
majd országunkat jutalmul adják,
a vörös diktátornak, s népének,
kik az Istent, s kultúrát taposták.
S mikor elege lett a nemzetnek,
barbár oroszok elnyomásából,
forradalommal harcolt a nemzet,
s a szabad-világ megint elárult.
A gaz bitorlók statáriuma,
gyilkolta le a mi hős fiaink,
s ki bírta, és határokat tudta,
hazánkból kétszázezer futott ki,
A színe java, egyetemisták,
mentek statáriális országból,
de maradt még elég a csőcselék,
ki forradalmárokat akasztott.
A nép tűrte, és gyáván hallgatott,
s éltek itt vígan a hatalmasok,
védték a kommunizmust fegyverrel,
s az elbutított magyar emberrel.
Egyszer valami nagyon elromlott,
s a hazug hatalom összeomlott,
s jött a rendszerváltás, hittük vége,
demokrácia, szabadság bére.
Senki akkor bizony nem gondolta,
hogy itt tartunk húsz évnek utána,
hogy most újra kell azért harcolnunk,
hogy Európában maradhassunk,
magyarként hittel hazánkban haljunk.
Mit ad Isten, újra forradalom,
kell a népünknek szabadságáért,
gyűlünk újra a pesti utcákon,
s hirdetjük hitünket a hazánkért.
22.10.2012