Égett a nyár

                                                    Égett a nyár

                                                    s homlokát

                                                    összehuzva

                                                    ült szilvafámra

                                                   egy rongyos veréb

                                                   kicsinek tűnt

                                                   a bordó

                                                   déli árnyék

                                                   és vers-morzsák

                                                   tüzére nyílt

                                                   az ég

                                                   belélegeztem

                                                   titkait

                                                   a fénynek

                                                   s a kővirágok

                                                   rímbe tört

                                                   neszét-

                                                   ma volt időm

                                                   hogy önmagamba

                                                   nézzek s fakó

                                                   arcomra

                                                   morzsoljam

                                                   a fényt.     

                                                  Fekete álmok

                                                                          A.nak

                             Behunyt szememre jeges borogatást teszek,

                             hogy átvészeljem az éjszakát.

                             Fekete álmok,le nem írt sorok

                             és sorolhatnám így tovább.

,

                             Most megküzdök önmagammal,

                             másik énem rég szeretetre vágyik.

                             Így menekülök ma izzó szavakba

                             s rímekbe öntöm ,ami el nem vásik.

                             Keresem meg nem élt érzések csendjén

                             nem volt szerelmek tisztaságát.

                             S balga sorsom zátonyán fennakadva,

                             tilosban éjek vakító villanását.

                            Megkésett vers,illúzió, a rongyos vágyban

                            belém rándul a mozdulatlan.

                            Majd megtalálom annak a módját,

                            hogy gyűrött sorokban magam adjam.

                           Mert amit kaptam nem volt világtól

                           s amit adni szeretnék most a másnak.

                           Titokban némán rénk csurgó álmot

                           s e verset éj-szín vallomásnak.