-Teremtő jó isten – koppantotta helyére Borsos elvtárs a fekete bakelit telefont, hogy csak úgy ugrott asztalán a kis Sztálin szobor. Falfehér ábrázattal nézett körbe az irodájában, mintha azonnal szeretne meggázolni valakit, de nem talál önként jelentkezőt.

Abszolút elvtársnő jó titkárnőhöz méltóan, mélyen befúrta csinos fejecskéjét a gépelni valóba és sebesen pislogott.

-Most honnan az isten csodájából szerezzek én a fő elvtársnak medvét a vadászatra – törölgette szederjes homlokát a megye első embere, majd olyat kiáltott, hogy belerezegtek az ablakok és egy szórakozott légy hanyatt esett az üvegen.

-Kerítsék elő Pongrácot, ő a fővadász, szedjen elő egy medvét élve vagy halva – meredt Abszolút elvtársnőre és az később megesküdött, hogy ekkora kétségbeesést sosem látott még azokban a kis disznószemekben.

A fő elvtárs nemes szórakozásának legendái terjedtek akkor már az országban. A megyei fővadász a fejével felelt érte, hogy kitűnő minőségű vad kerüljön a nép legszeretettebb fiának puskacsöve elé, aki kényelmesen berendezett magasleséről, mint egy páholyból terítette le a bősz fenevadat. S mivel egy fővezérnek is lehetnek titkos álmai, ő egy kapitális medve trófeára vágyott leginkább, s mint ilyen, ez volt minden vadászterületért felelő megyei pártitkár álma is egyben.

-Tehát a feladat, elvtársak – adta ki utasításait Borsos elvtárs az Aranysárkány pultjánál aznap este -, nem az, hogy medvét kerítsünk. Nekünk a legnagyobb és legszebb medvét kell felhajtanunk, ami csak az országban létezik.

-Szép és nemes feladat – törölgette a pultot elgondolkodva Puszi úr – hát majd Pongrác Berci intézkedik és meglesz az a medve. - Egy hónap nagy idő – legyintett Nénnyuka is, és nekilátott, hogy felszolgálja a friss tepertőt, ecetes hagymával, ahogy dukál.

Abban megegyeztek az emberek a kocsmában, hogy egy hónap alatt Pongrác elvtárs még a Fiastyúkot is lehozza az égről, ha azt Borsos elvtárs parancsolja neki, elvégre Borsos elvtárs meg az öreg Pongrác valaha együtt bujkáltak az illegalitásban. Azaz mind a ketten az öreg Illés Rózsi nénje tyúkóljában húzták meg magukat, míg mások katonáskodtak. De ki mit választ magának. Így aztán ahogy vége lett a háborúnak, ők előbújtak, s mivel a pártnak szüksége volt minden dolgos kézre, nosza, mind ketten beiratkoztak az esti egyetemre s lett belőlük fontos ember. De mivel az öreg Pongrác nehezen birkózott meg a szavakkal, nem volt egy fostos szájú, ahogy Nénnyuka mondta volt, a fiát taníttatta tovább a párt, s csinált belőle főerdészt. Igaz, az elején egy kicsit gondban volt a kis Pongrác, mikor nem tudta megkülönböztetni a bükköt a fenyőtől, de lövöldözni nagyon szeretett, lett belőle tehát fővadász. Onnantól fogva sosem fogyott el a vaddisznó Borsos elvtárs asztaláról és a körvadászatokon sem lehetett panasza senkinek a felhozatalra.

Ám más dolog fácánt, rókát meg vaddisznót kajtatni az emberekkel és megint más medvét keríteni, méghozzá nagy medvét. Borsos elvtárs naponta telefonozott, a kis Pongrác meg kiordította a torkát a vadászainak, de hiába. Aszályos volt az év, elvándoroltak a medvék a vadak után, s egy kivénhedt, félig vak anyamedvén kívül nem találtak másikat messze a környéken.

Esténként állandó téma lett a medve az Aranysárkányban s jött is az ötlet dögivel. Öltöztessenek be valakit medvének, az majd brummog kettőt és elszalad. De így hogy lesz trófea, így a szkeptikusok. Hát majd kimagyarázzák valahogy, hogy szakadékba esett a vadászzsákmány.

-Milyen szakadékba- nézett mérgesen az ötletgazdára Borsos elvtárs.  – Nincs egy domb az egész megyében, maga nagyon hülye!

-Fogjunk egy szarvast, fessük be az egyik agancsát a zászló színeire, a másikat a munkásosztály vörös színére, azt lelövi és legalább lesz egy peciális agancsa a gyűjteményben - mondta a bolond Miskó a sarokban üldögélve, de a többiek lehurrogták. Medve kell, nem szarvas.

-Peciális, peciális, bolond vagy te – legyintett Borsos elvtárs, és nagyot sóhajtott. -Belepusztulok én ebbe, elvtársak- sóhajtotta véreres szemekkel és nagyot kortyolt a söréből.

-Talán írjunk neki levelet, elvtársak, amiben megígérjük, hogy jövőre jobban teljesítenek a medvék és meglesz a száz százalékos trófea – pislogott Szeredi bácsi és reménykedve nézte Puszi urat.

-Elvtársak, ez nemzetbiztonsági létkérdés – csapott az asztalára Borsos elvtárs- hát nem értik? Itt rólunk van szó, a városról, a megyéről, nem maradhatunk szégyenben!

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és galambász Peró lépett be rajta három fonott kalitkával. Szép fehér, piros szemű galambok voltak abban és Puszi úr érdeklődve lépett közelebb.

-Nem ilyenkor szoktad hozni konyhára a galambokat, ugye - kérdezte és ujjaival finoman megsimogatta tollukat.

-Á, nem, a cirkuszosnak viszem ezeket- szólt Peró és míg felhajtotta sörét elújságolta, hogy vándorcirkusz érkezett a szomszéd városba, és a galambszámos megveszi a fiókákat, kézhez szoktatja őket, aztán jöhet az attrakció.

-Emberek, megvan - suttogta Nénnyuka és égnek emelte két, bütykös ujjú kezét.

Borsos elvtárs csak nézte, nézte, aztán nagyot ordítva kirohant az Aranysárkányból.

Sáfrány Bertalan régi cirkuszi dinasztiából származott, ez tagadhatatlan, ámbár kicsit vesztett hírnevéből, mikor Safranekből Sáfrányra magyarosított. Mert másként hatott plakáton a NAGY SAFRANEK ÉS VÉRFAGYASZTÓ VADJAI, mint a SÁFRÁNY ÉS AZ OROSZLÁNOK. Változnak az idők, vont vállat vitathatatlan bölcsességgel Sáfrány Bertalan, és maradék állatállományával járta tovább az országot. Truppja tagjai közé tartozott többek között, két állandóan unatkozó farkas, egy szelíd, öreg és ehhez mérten fogatlan oroszlán, aki a SIVATAG GYILKOSA néven szerepelt a plakátokon, ám miután elfogyasztotta vacsoráját békésen elfeküdt gazdája lábainál, és Józsi néven horkolta végig az éjszakát. Igen, gazdája ágya mellett aludt Józsi, az oroszlán, és csak azért nem jutott neki hely az említett becses fekhelyen, mert a cirkusz sztárja, Sáfrány Bertalan szeme fénye, Gizi, a szelíd barnamedve foglalta el azt, és tegyük hozzá, Sáfrány Berci szívét is.

Egy esős, unalmas napon surján cigánylegény kopogott be a cirkuszi kocsi ajtaján, hóna alatt az alig pár napos, méltatlankodó Gizivel. Sáfrány Berci ágyában melengette, édes tejjel etette és naponta többször fésülgette a bozontos Gizit, aki hamarosan a cirkusz kedvencévé nőtte ki magát. Mert Gizi sztár lett. Volt egy száma, amiben terített asztalnál ülő gazdájának szolgált fel, fodros kötényén, kikeményítet bóbitáján visongva nevetett a nép és dőlt a pénz. Gizi asztalnál vacsorázott, ágyban hált és csak azért nem szólalt meg, gazdája szerint, mert ehhez túl okos volt. Titkos számon dolgoztak ők ketten, lassan két hónapja, és világszenzációt ígért a precízen megtervezett, kidolgozott produkció.

És ez most mind dugába dőlni látszott. Ugyanis a megyei pártirodától érkezett felsőbb utasítás szerint Gizit elkobozzák, lefoglalta őt a néphatalom. Sáfrány Berci földhöz vágta a székét, sírt, káromkodott és könyörgött, ám csak annyit sikerült elérnie, hogy megígérték neki, ha véget ért a speciális bemutató, amihez a Gizi szükségeltetik, visszakapja kedvencét.

-Aztán majd hazudunk neki valamit – legyintett kezét dörzsölgetve Borsos elvtárs, miután ketrecbe zárva elszállították az álmos szemekkel pislogó Gizit.

De hogy csinálnak ebből az állatból vérszomjas fenevadat, vakarta a fejét a kis Pongrác, míg elnézte a fűben békésen heverésző medvét.

-Majd kiteszünk a les közelébe egy dögöt, az elvtárs arra hajtja a medvét és a főelvtárs meg jól meglövi! – Borzasztó, hogy nekem kell mindent megoldjak – szuszogta Borsos elvtárs elégedetten és arra gondolt, napok óta nem érezte magát ilyen boldognak.

Másnap megérkezett a fő elvtárs, és csak pár beavatott forgolódhatott körülötte, míg felmászott a sebtében kicsinosított lesre, elfogyasztotta a kedves figyelmességként odakészített pálinka nagy részét, majd ledőlt egy kicsit. Mindeközben Borsos elvtárs a kis Pongrác részére adott utasításokat a tisztás szélén.

-Maga biciklire ül, egy pálcával oda hajtja a medvét a döghöz, elbújik és megvárja, míg a vezér meglövi a trófeát. Kész. A fő elvtárs elégedett lesz, maga kitüntetést kap és meg végre elmehetek az új titkárnőmmel, mert egész fickós lettem, mióta megoldódott ez a medve-ügy.

Így is történt. Ugyan okozott egy kis késést, míg a békésen szundikáló Gizit sikerült talpra állítani, és útra tenni, de oda se neki.

-Naaa, Gizi, naaa – terelgette biciklijét tolva izzadtan a kis Pongrác a medvét, míg nagy nehezen elvergődtek a tisztás másik végéig. Itt Gizi finnyásan megszagolta a három napos kecskedögöt és úgy döntött, inkább tovább sétál. A fővadász letámasztotta biciklijét egy fához és tölcsért csinált a kezéből.

-Most!- kiáltott fojtott hangon fel a lesbe a kis Pongrác, elvégre nem mindennap kerül beszélő viszonyba az ember a nép legelső fiával.

Innentől fogva felgyorsultak az események. A legszebb álmából felriasztott főelvtárs mérgesen a levegőbe lőtt, mire Gizi ijedten összerándult, majd villámgyorsan felpattant a biciklire, áttekert a tisztáson és eltűnt a fák között.

Később volt, aki azt mondta, Borsos elvtárs sírógörcsét két napig kezelte Nénnyuka gyógyteával, de a Giziből világsztár lett, ha nem is a trófeájával.