Ma is, mint mindig, az embernek szüksége van reményre.

A tárgyaknak, növényeknek, állatoknak nincs szüksége reményre.

Azok anélkül is jól megvannak, tudnak létezni, tudnak élni, tudják élvezni a puszta létet. Az ember viszont remény nélkül nem tud létezni, nem tud élni, nem tud szeretni, s nem is képes hinni semmiben és senkiben.

A húsvéti ünnep mindenkinek jelent valamit.

A meggyőződéses Krisztus-követők legfőképpen Jézus szenvedését, halálát és feltámadását ünneplik húsvétkor, és mindent ami ezzel összefügg: hitet a feltámadásban, az örök életben, hitet az örök Szeretetben.

Akinek nincs személyes, meggyőződéses hite Jézusban, azoknak talán a családi, nemzeti hagyományok felelevenítése kerül a középpontba ilyenkor húsvétkor. Erre is nagy szükség van, mert hagyományaink nélkül elveszítjük önazonosságunkat és ezzel együtt azt is, ami igazán emberré tesz minket (más élőlényeknek nincs hagyományuk, de nincs is szükségük rá).

Akik nem hisznek semmiféle természetfelettiben, azok számára is jelent valamit a húsvét, ha nem mást, akkor a természet tavaszi újjáéledését vagy legalább egy kellemes hétvégi kikapcsolódást, amire szintén nagy szükség van ebben az agyonhajszolt emberi társadalomban.

Szerény meglátásom szerint akármelyik fent említett szubjektív kategóriába is tartozzunk,

a húsvét mindegyik esetben szorosan összefügg a reménnyel.

A reménytelenség sötétségébe zuhant ember örül mindannak, ami legalább egy szemernyi de valós esélyt ad arra, hogy újra "éljen" és “rem-éljen”. Egész biztos nem véletlen, hogy a magyar nyelvben a "remélni" szavunk az "élni" igéből származik, azzal rokon. Amúgy a húsvéti tojás, csirke és nyuszi szimbólumai is mind azt hirdetik, hogy van remény az újjáéledésre, van remény az új életre.

Számomra, amikor Jézus azonosította magát az élettel (“Én vagyok az út, az igazság és az élet” János evangéliuma 14. fejezet 6. vers), akkor ha burkoltan is, de ő azonosította magát mindazzal, ami reményt ad ebben a földi életünkben. A feltámadt Jézus megjelenései a reményvesztett tanítványokban feltámasztotta elsősorban a reményt abban, hogy a kegyetlen, igazságtalan szenvedések ellenére is van kivezető út, még a legnagyobb reménytelenségből, a halálból is van tovább. Ezt a reményt Jézus saját életével, szenvedésével, halálával és feltámadásával támasztotta alá. Jézusban, az Istenemberben, Isten és ember egyaránt szenved az emberi butaság, kegyetlenség, és gonoszság miatt. Ennek tanúi voltak apostolai, tanítványai és tágabb körben mindenki, aki a földi, názáreti Jézussal valaha kapcsolatba került. Ennek ellenére, Jézusnak nem kis erőfeszítésébe került, hogy valahogy nagy nehezen (negyven napon keresztül megmutatva neki Feltámadt valóságát) meggyökereztesse azt a reményt, amiről a húsvét szól, és amely a történelem során, sok-sok nemzedéken keresztül hozzánk is eljutott.

Istennek legyen hála, hogy ma is van nagyon sok olyan ember, aki ennek a húsvéti reménynek az apostola, akik közül ma, erdélyi magyarok számára mindenképpen, Böjte Csaba testvért lehetne az első helyen említeni. A húsvéti reményt és az abból fakadó örömöt és békét viszont mindenki, ha kicsit is odafigyel, meglelheti valamilyen formában akár a saját családjában, szűkebb vagy tágabb baráti körében, azokban a közösségekben, ahová valamilyen reményt keltő cél miatt tartozik, illetve meglelheti ezt a reményt saját magában is valahányszor valami olyasmit tesz, ami által reményt és egyúttal életet tud adni mindazok számára, akiknek elveszett minden reményük.

Bárhol is találjuk meg ezt az életet fakasztó Reményt, ha megtaláljuk és erre alapozzuk életünket, akkor egész biztos, hogy Húsvét nem puszta kikapcsolódást fog jelenteni a hétköznapok szürkeségében, hanem annál sokkal többet, remélhetőleg magát az Életet megalapozó Remény ünnepét.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves erdélyi magyar testvéremnek

Áldott, Békés, Reményteli Húsvéti Ünnepeket! Álleluja! Álleluja!