A helikopter motorjának hangja messziről elhallatszik, ahogyan egyre közeledik a város felé. A milícia néhány tagja izgatottan várja az erősítést, hiszen nem kis feladat hárul rájuk, mint „Baghdad” (szándékos az elírás) utcáinak és nyugalmának biztosítása. A helikopter talál egy kis szabadhelyet, ahova leszállhat, majd egymásután ugranak ki belőle a bajtársak. Egymásra néznek, és nem szólnak. Nincsen amit, hiszen mindenki tudja, a feladat elkezdődött, helyt kell állni. Csak egymásban bízhatnak, egymásra számíthatnak ebben a terroristákkal korrupt amerikai katonákkal és minden hájjal megkent milíciával megtűzdelt civilek közt. A távolban arab kereskedők áruljak portékáikat és szemtelenül nyomulnak mindenkihez.

 Itt minden eladó, bárki megvehető. Mindenki potenciális gyilkos és ártatlan civil egy személyben. Ez itt a Bombák Földje. Ahogyan közelednek a város felé meglepetten tapasztalják, hogy az emberek vidámak, mindenki mosolyog, mindenki kínál valamit. Egyre idegesebbek, hiszen tudják, a halál a nyomukban jár, bármikor lecsaphat. Ezt túl kell élni! De hogyan, ha nem tudni, ki civil, és ki az, aki elveiért harcol?

 Salem Alejkum!Omar vagyok, a kereskedő. Érdekli valami önöket? Nincs mese, vásárolni kell és barátkozni, mivel itt csak úgy lehet túlélni. Omar közben ontja magából az infódarabokat, persze csak apró részleteket, mert az egészért fizetni kell. Sok pénz, de megéri, az életért semmi se drága.

 A csapat Hassan kocsmája felé veszi az irányt. Óriási a tömeg, hiszen ez a környék szíve-lelke. Bent néhány részeg amerikai katona incselkedett a táncosnőkkel és büszkén szívtak a vízipipát. Másik asztalnál meg néhány arabruhába öltözött civil halkan beszélt. A feszültség tapintható volt, de örömmel fedezték fel, hogy vannak itt még társak a 2-es rajból, akik szintén büszkén, fegyverrel a kezükben alkudoztak néhány újabb ingyen kávéért.

 2-es raj jelentkezz!!! 2-es raj jelentkezz!!! A rádióban Joe, a milícia főparancsnokának hangja hallatszott. Bázisra kérte őket, új feladatra jelentkezni. Ha 2-es raj, akkor fontos küldetés. Nem maradt idő a kávé elfogyasztására, hanem mindenki fegyverért kapott, és irány a bázis. A küldetés fontos és titkos.

 Az éjszaka sötét volt, nagyon sötét. A holdat felhők takarták, a kis csapatot meg a sötétség leple borította be, megkönnyítve ezáltal a rejtőzködést. Lassan haladtak előre kúszva, mászva egyenesen a hangok irányába. Járőrök jöttek mentek, messzire elkerülve őket. Rendületlenül haladtak előre.

 Aztán hirtelen vakító fény vágott a szemükbe. Egyszerre ereszkedtek féltérdre, fejüket maguk alá hajtva, egymásnak borulva olvadtak be a környezetükbe. A fény lassan haladt át rajtuk, majd egy robbanásból megmaradt tömbházon megnyugodva elindult lassan visszafelé. Az idegek pattanásig feszültek, felkészültek a halálra. Ezekben a nyomasztó pillanatokban suhant át egyikükön a felismerés …

 Ez nem háború, ez egy játék, ez maga az Airsoft, és nem kívülről látom, ez én vagyok. Ők itt mellettem nem bajtársak, hanem barátok, de a harc véresen komoly. Harcolnunk kell becsületünkért, tisztességünkért, hiszen erről szól ez a sport-játék. Első ízben képviseljük határon túl kis csapatunkat, közösen más székely csapatokkal, egy táborként. Értünk leng a bejáratnál a Német, Román, Szlovák, Magyar zászló közt a Székely lobogó. Büszkén feszül a szélnek, mintha tudná eme kis csapat érte is harcol a végletekig, és térdre itt nem esik. Az idő hadat üzen nekünk, majd elkezd száguldani, a napokat órákba zsugorítva mindaddig, amíg a három csodálatos nap el nem telik. Itt nincsenek díjak, oklevelek és egyéb hétköznapi dolgok. Ebben a sportban csak a tisztesség számít, ellenkező esetben kiközösítenek, legyen ez a világ bármely pontján. Ha eltaláltak, megadod a lövést és jelzed, harcolsz önmagadért, a csapatért, a társaidért meg a zászlóért.

 Elkezdődik a csomagolás, készülünk haza. Szomorúan észleljük, a busz is begördült a bejárathoz, ránk vár. Hadd várjon, ráér. Ahogyan elindulunk a bejárat felé, tudatosul bennünk, hogy fáj minden porcikánk, talpunk kisebzett, de ez jóleső érzéssel tölt el mindnyájunkat. Fájhat, nem számít, megérte. Ellenfelek jönnek szembe, mosolyognak, gratulálnak és várnak jövőre ugyanide vagy bármely más játékra. Bármerre nézek mindenhol vidám, mosolygós arcok, senki nem törődik a fáradtsággal. Barátságok köttettek. Lassan szállunk fel a buszra. Most ellenségként kezeljük, mert elvisz minket innen nagyon messzire, vissza a rideg valóságba. Kint tömeg. Integetnek. Köszönjük a játékot, élmény volt, gyertek máskor is! Küldetésünk itt véget ért.

 A buszra mély csend telepedett. Körbenéztem: mindenfele fáradt arcok, melyek gondolataikba zuhantak és erőt gyűjtenek a visszatérésre. Vissza kell térni a valóságba, le kell venni a golyók ellen védő maszkokat és helyette álarcot kell húzni. Újabb csaták várnak az út végén, ahol nincsen sok becsület és bajtársiasság, csak a kegyetlen, hideg valóság. A buszt ez nem érdekli, csak robog tovább az éjszakában, nem véve tudomást arról, hogy mindenki itt maradna ebben a csendes, nyugodt „baghdadi” világban. Ennyi volt, vége. A következő évben ugyanitt, ugyanekkor majd megvívjuk újabb harcainkat, fegyverrel egymás ellen, mégis békében és barátságban… 

 Tíz hónap múlva megcsörrent a telefon. Halló, itt Joe, 2-es raj jelentkezz!!! Fegyverbe!  …..

További képek: