Amikor Isten szelleme megjelenik az emberek között megváltoznak az arcok.

                 Egy lelki érintés mely békességet hoz az emberek közé, talán a legszebb élmény mely a mindennapokban meglephet minket. Mert bizony annyira kevés már az ami békés, hogy szinte eseménynek számít.

                 Amikor az ember kinek szemeiből egy egész társadalom szenvedése kiolvasható megszólalt, az ott jelenlevők arcára rászállott a béke. Mert ez nem az volt amire vártak és nem azt hallották amire felkészültek.Talán művészeti kritikusként jelentek meg páran, talán kíváncsi támogatóként nem tudom, de az ami a lélekben bennük megfogant egy szebb világba teremtette őket és el-elkalandozó szívvel gondoltunk arra, mekkora szív kell ahhoz, hogy a legkisebb darabokból egy nagy szerető szellemiséget alkosson az ki hozzájuk beszél akkor.

                Szó volt fájdalomról, alkotásról, szenvedésről, nélkülözésről, honvágyról és csendben fájó emlékekről. Egy olyan érzés jelent meg a legtöbbek arcán, mely kisugárzott a terem minden zugába és képes lett volna ott helyben ha az akarat is megszületik, megváltani az egész világot.

Szó volt arról, hogy ténylegesen egy helyhez kötődik minden ami minket összeköt, majd arról, hogy egy összekulcsolt kéz fotója mely mindenkiben egy régen volt nagymamát, édesanyát juttatott észbe, -képes eltörölni minden egót, felépített vagy kölcsönzött személyiséget, és képes visszarántani az emberi lelket oda, hová a gyökereink kötnek. Szívünk mélységes rejtekében, mely kozmikusan fogva tart szüleink, szülőföldünk elfeledhetettlen emlékezetében.

                Hogy miről is írtam ezt a pár sort kérditek?

Egy falatnyi szeretetről, mely értékesebb a legnagyobb gyémántnál is. Egy falatnyi Erdélyről, mely annyira tele van emlékekkel, helyekkel, emberekkel, hogy azt sem rendelésre, sem parancsra nem lehet még egyszer megírni mert benne van az, ami nem anyagi vonzatból hanem a lélekből született.

Maga az erdélyi ember gondolkodása, képe és szellemisége. Könyvbe leírva, feledhetettlen fotókon megörökítve.

Bálint Lászlóról is szól a kis jegyzet, kinek szívében ott lakik a legnagyobb szeretet. Egy nagyszerű tanító ember. Tanító ember, kinek szemeiben mikor beszél, ott van a szellemisége annak a helynek melyre mindannyiuk szeretettel gondolunk. És az a hely az, melyet Tamási elmondott, könyvében ekképpen: „Azért vagyunk e világban, hogy valahol otthon legyünk benne”. És az otthon akkor otthon mikor azt lélekben  és cselekedeteinkben megtartunk és ápolunk. És akkor a legjobb hely, mikor a legkisebb és a legnagyobb, a szenvedő és a békében élő egymás kezét megfogva, elmondhatja, hogy együtt egymásért, mindig.

Én köszönöm az élményt, hogy ott lehettem és mindenben segíteni fogom ezt a munkát melyet az E.M.K.A. felvállalt egy szebb világért.