B. Simon György (1957–2008) búzásbesenyőiségét őrizte nevének betűjében, és bár sorsa messzire vezényelte, szilágysomlyóiként, bagosi tanárként is marosmenti maradt, abban is, ahogyan verseiben mindvégig hamisítatlan belső-erdélyiségét hangoztatta, néha élesebben, máskor halk tónusokban. Új, választott kishazája problematikáját is keblére ölelte, szilágysági lokálpatriótává tette a sorsvállalás. Ha Isten tovább élteti, nemcsak verskötetével örvendezteti meg barátait, ismerőseit, olvasótáborát, hanem az egybegyűjtött helytörténeti dolgozatokkal is, amelyeket a (Beke György könyvének címére nem véletlenül utaló) Hepehupa című szilágysági művelődési folyóirat hasábjain közölt, úgy is, mint annak egyik lelkes szervezője-szerkesztője-terjesztője.

A rokoni kapcsolatok ápolásától vezérelt hazalátogatásai alkalmával nem mulasztotta el felkeresni lapunk szerkesztőségét. Sosem jött üres tarsollyal: rendszerint lapokat, folyóiratokat hozott, "frissítést" hepehupás otthonából, művelődési híreket, és persze, mindig a Hepehupa új számát, amelyben őneki is megjelent verse vagy tanulmánya, jegyzete. Cserébe vásárhelyi pletykákkal szolgáltam. Legutóbb arra egyezkedtünk, hogy kiengedik a szívkórházból, odahaza húsvétol szeretett övéi körében, aztán majd visszajön (ellenőrzésre), és hozza az újabb folyóiratszámot, amelynek tartalmáról inkább nem nyilatkozik, de tudjam meg: lesz valami meglepetése... a számomra.

Hát, kedves Gyuri-Gyuszi: besenyő(i) szellemtestvérem, ez most már végképp elmarad. Te olyan tájra távoztál, amelyet ittmaradottakként nem ismerhetünk – legfeljebb álmaimnak üzenhetsz színes képeket, vagy egyik-másik verseddel sugallhatsz valamit – arról, hogy milyen jó is volt... Amíg itt éltünk, Erdélyben, Vásárhelyen, Szilágysomlyón, Bagoson, Besenyőben.

Drága Barátom, Isten veled.

Népújság, 2008. április 12., szombat