Gyertyák a síron

November elsején mindenki halottaira emlékezik, értük gyújt gyertyát. A sírokat gyertyaerdők és krizantémkoszorúk ékesítik, mert ilyenkor még a nem vallásos emberben is feltör a szorongás és emlékezés, a személyes halál biztos tudata. Amíg égnek a gyertyák akaratlan is elmerengünk azok életén, akik előttünk jártak, hozzánk tartoztak. Talán még nem engedtük el őket, talán nem is hiányuk fáj, hanem magunkat sajnáljuk, és azon töprengünk, mi lett volna, ha… 

A gyertya világít, önmagát emésztve adja a fényt másoknak. Egy teljes életprogram. Valójában nem is az elmúlásra emlékeztet, hanem az örök életre, a halhatatlanságra. Arra, hogy az életet a halál nem zárja se be, se ki. Jóllehet az „örökkévalóság és a küldetés igényével lépünk a világba” (Popper Péter) és a „téboly szele csap arcunkba a történelem rémületétől” (Mircea Eliade), hívő keresztényként mégis arról vagyunk meggyőződve, hogy a halál csak ajtót nyit az örökkévalóságnak. Erről eléggé biztos értesüléseket szerezhetünk Jézus Krisztustól. A gyertyák fényei és a sírok mellett eltöltött csendes percek arról is meggyőznek, hogy többre vagyunk hivatottak, mint ez a rohanó földi lét, amelyet a halál látszólag végképp megakaszt.

Legyünk jóban a halállal, és jó élettel menjünk eléje. Engedjük el azt, ami múlandó és földhöz kötött, akkor is, ha ideig-óráig szükségünk van rá, és éljünk a lényegre figyelve. A koporsónak nincsen zsebe. Csak azt vihetjük magunkkal, a túlvilágra, ami átjutott az örökkévalóság szűrőjén. Ahogy Barsi Balázs atya mondaná: ami örökkévalósítható. Van egy kulcs, amely minden zárat kinyit: a szeretet kulcsa. Ez segít a beteljesületlen dolgok fölött érzett bánatunkban, elszalasztott lehetőségeink miatti bosszúságainkban, abban, hogy szívünk ne keményedjed meg, ez ad erőt beteg, vagy haldokló szeretteink mellett. A szeretet tanít meg nyitottnak lenni mások fájdalma és gyásza iránt, és döbbent rá kiaknázatlan lehetőségeinkre, életünk mélyén szunnyadó örök kincseinkre. A szeretet lendít előre a mában és ad reményt a jövőben, miközben el tudjuk engedni a múltat, és átvesszük belőle azt, ami javunkra válik.

A novemberi gyertyák az örökkévalóság fényét csillantják fel, és üzenik: van élet a halál előtt is… Értelmes, szép élet, amihez a halál is hozzátartozik. Nem kell elfutni előle, meghalhatunk szépen, felkészülten, elengedve lassan mindazt, ami múlandó. Sokkal emberibb, ha visszaadjuk a meghalás méltóságát, meghittségét szeretteinknek és magunknak, együtt élve így Halál testvérrel, bízva Isten irgalmában, hiszen Isten maga az Élet. A halálban Hozzá megyünk haza.

sebipáter