"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
HÁBORÚS IDŐSZAK.
Marianum - Kolozsvár. XIV.
Gyakran felmerül az a kérdés bennem és néhány ismerősömnél is, hogy vajon jó-e ha a személyes visszaemlékezéseimben, kutakodásaimban néha megjelennek mások által közölt szövegrészek, adatok, illetve beleszövök bizonyos forrásmunkákat is? Érthető-e miért teszem ezt?
Részemről az a meglátás, hogy szükség van háttéranyagokra, hiteles korabeli dokumentumokra, amelyek meghatározzák, behatárolják az elődeink, őseim, rokonaim, szüleim cselekedeteit. E nélkül nem lehet hiteles egy korrajz vagy eseménytörténet. Szerintem, úgy ahogy mi egyének a napjainkban determinálva vagyunk a körülöttünk lévő történésekkel. Legyen az jó vagy kellemetlen. Ugyanígy az elődeink, az enyémek is, nem egy légüres térben cselekedtek, gondolkodtak és döntöttek életükben.
Mindennek hatása van! Oka! Ok okozati összefüggés volt, van és lesz, anélkül, hogy belemennénk filozófiai fejtegetésekbe.
Akár tetszik, akár nem, vizsgálnunk kell, tudnunk kell, hogy épp akkor abban az időben mi is történt körülöttük, környezetükben, a városban, az országban és a nagypolitikában. Szerintem csak így lehet hiteles és elfogadható, ha vizsgáljuk mindezeket is. Nem öncélúan, hanem nagyon is tudatosan.
X
A folyamatban lévő kutakodásaim, emlékezéseim közben a már korábban is jelzett családi archívum korabeli iratai afféle jelző bolyaként vezettek, mint egy kajak-kenu versenyzőt a végtelennek tűnő sík vízen és ezeket a megmaradt korabeli dokumentumokat
„emlékezés-kapaszkodóknak” tekintettem, amelyek meghatározták a történeteim irányát.
Ezek mellett és ezeken túl, az akkori idők eseményeit, valós történelmi tényeket is figyelve
araszolgattam előre.
Lapozgatva a már kolozsvári egyetemi alkalmazott (majdani) apám iratait, felmerült a kérdés: mi dolga lehetett egy 29 éves egyetemi altisztnek 1940-ben az újraindult kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen? Az irányadó minden bizonnyal a hivatali esküjében, az ünnepélyes fogadalmában foglaltak voltak. A rábízott iratok kezelése, hivatali könyvek és jegyzékek vezetése, küldönci feladatok, az egyetem napi működéséhez szükséges eszközök, irodai dolgok beszerzése, a román tanári névtáblák és feliratok lecseréltetése, a magyar névtáblák csináltatása, felszereltetése. Továbbá az irodák, tantermek takaríttatásának megszervezése, felügyelete. Még sok egyéb, minden, ami alkalom és szükség szerint közbejött. Mindezeket pontosan és serényen, úgy ahogy a fogalmában előírták.
Leendő apám bizonyára igyekezett is bizonyítani rátermettségét és megszolgálni a bizalmat fiatal létére.
- Lajos, vigye sürgősen ezeket az iratokat...- Lajos, hozasson villanyégőket, szerezzen be ennyi és ennyi írópapírt, tintát, meg tollszárakat...
- Legyen szíves Lajos, intézkedni az emeleti előadóteremben betörött az ablak, becsapta a húzat, csináltassa meg...
Ehhez hasonló és számtalan apró-cseprő ügyek elrendezése, feladatok, kérések megoldása várt rá. Ő meg bizonyára tette a dolgát, alkalmazkodott az új kihívásokhoz becsülettel, tisztességgel. Bizonyára nem tévedek nagyot, hogy valahogy így, ilyenféleképpen kezdődhetett leendő jó apám egyetemi tevékenysége Kolozsvárott. Átállni új munkakörbe, feledni Brassót, az ottani nehézségeket és átérezni ezt az új magyar világot, ami beköszöntött magánéletükben és a városban. Ugyanakkor, ha már a tudomány egyik fellegvárában talált munkát és körülötte nap, mint nap tanult emberek között jött ment, e miatt is arra az elhatározásra juthatott, hogy illene neki is tovább palléroznia tudását, valamiféle továbbtanulási lehetőséget fontolgatott. A gondolatot tett követte.
1941 áprilisában ezért is igazolást kért és kapott a Homoródszentpáli volt iskolájától az addig elvégzett iskolai tanulmányairól. A kötelező elemi iskolát 1922-23.-as tanévben végezte. Érdekesség, abban az időben osztályozáskor a 10-es volt a legjobb jegy. Neki a legjobb jegyei művészeti tantárgyakból (7,33) és történelmi tárgyakból (6,50) voltak. Számomra figyelemreméltó, hogy Őt akkoriban mi érdekelte jobban. A művészetek mellett a történelemre figyelt, pedig alig volt akkoriban 12 éves! A másik nem elfelejthető dolog, hogy épp akkortájt, 1920 Trianonja után kezdődött Erdélyben a román világ! Akkor ők még Homoródszentpálon nem kellett román nyelvet tanuljanak, de már a bizonyítványt románul állították ki!
Vissza a kolozsvári egyetemre. Az 1940. utáni évek eseményei érzékelhetően behatárolták az ottaniak életét is. A tanárokét, diákokét és alkalmazottakét is és azokét, akik visszatértek Szegedről, Budapestről az újraindult egyetem falai közé.
Korabeli dokumentumokból tudjuk, hogy újrainduláskor a még Szegeden megválasztott rektor, Bartók György vette át a kolozsvári egyetemet. A tanári kar kiegészült magántanárokkal is. A hagyományos négy kar mellé egy ötödik, közgazdasági karral is bővült. Tanszékeinek száma 85-re emelkedett. A háborús viszonyok között is, 1940-1944 között, évente átlag 2400 fő diáklétszámmal működött. A krónikások szerint, az akkori tanári karból kiemelkedik a nemzetközi jogász Buza László, az orvostudós Miskolczy Dezső ideggyógyász, Hajnal Imre belgyógyász, Bartók György filozófus, György Lajos irodalomtörténész, Szőkefalvi-Nagy Gyula matematikus. A felsoroltak mind bekerültek a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé.
További kiemelendő tanárok: Gyergyai Árpád fül-orr-gégész, a bölcsészek sorából Mészöly Gedeon, Szabó T. Attila nyelvészek, Kristóf György irodalomtörténész, Biró Vencel történettudós és Teleki Géza földrajztudós.
A fenti névsor nem teljes, hiszen még számos nem említett tanár, tudós és kutató tevékenykedett az egyetemen. Mindnyájan megérdemlik, hogy emléküknek tisztelettel adózzunk!
Az akkori időkből (leendő) apám hátra maradt iratai között évente ismétlődő egyetemi kinevezéseket, megbízásokat, hatósági engedélyeket találni. Meg egyéb sok furcsának talált kordokumentukot is, amikről később szólok majd.
Az országban, úgymond a helyzet fokozódott, amikor 1941. március 27-én Németország lerohanta Jugoszláviát. Ugyanakkor Hitler felszólította Magyarországot a támadás csatlakozásához. Ismét előtérbe került a „trianoni-szindróma”, vagyis az elcsatolt területek visszaszerzésének reményében belépni a háborúba. Netán kimaradni ebből...
Felbolydult erre a hírre az ország és Kolozsvár is. Leendő apám és baráti köre, különösen a Dél-Erdélyből áttelepültek, bizonyára egy-egy fröccs vagy korsó sör mellett jól kitárgyalhatták ezt a témát. Kell-e nekünk, jó-e a háború Magyarországnak?
A magyar politikai elitnek, a kormánynak ekkor fő dilemmája volt a revízió reményében belépni a németek oldalán, vagy esetleges nemleges válasz esetén bekövetkezhet a német megszállás. Vagy talán jobb volna a távolságtartás és megőrizni a szövetségesek, főleg az angolok rokonszenvét?
Ebben a súlyos helyzetben drámai esemény rázta meg az országot, a közvéleményt, 1941. április 3-án Teleki Pál miniszterelnök főbe lőtte magát! Tettét figyelmeztetésnek szánta, nem látva kiutat, megoldást.
Bizonyára ez a hír Kolozsvárott is megdöbbenést keltett és sok embert elgondolkodtatott a jövőt illetően. A háború szele belengte az országot és sokakban kétségek, félelmek merültek fel. Hiába reménykedtek sokan, hogy Magyarország kimarad az összecsapásból, a háborúból.
Teleki Pál búcsúlevelének kemény szavait – amit Horthynak írt -, később még sokan és sokszor fogják később felemlegetni a vesztesként záró Magyarországon: „Szószegők lettünk – gyávaságból (...) A gazemberek oldalára álltunk (...)”. Ezen bizony a mai napig el lehet meditálni és vitatkozni, -mondom én-, hogy mennyire volt igaza a volt erdélyi származású miniszterelnöknek. Az idő, a legnagyobb ítélőbíró, útilag bizonyította akkori igazát! De akkor nem volt megállás, hiábavaló volt Teleki öngyilkossága!
A háború ördögi szekere nagyon is meglódult.
1941. június 22-én Németország hadüzenet nélkül megtámadta Szovjetuniót. Ezzel világháborúvá fajulnak a későbbi összecsapások, sok gyásszal és mérhetetlen károkkal.
A későbbi történelemkönyvekben ez a támadás „Barbarossa terv” néven került be. Hitler és tábornokai villámháborút akartak. Aztán utólag tudjuk mi lett belőle. Nagy világégés! Milliós emberáldozatokkal! A határok újabb tologatásával. A nagyhatalmak, a győztesek újból felosztották a világot, érdekszférák alakultak. Nagyot változott a világ!
Akkoriban Kolozsvárott az egyetemen és máshol is a városban, zajlott tovább a mindennapi élet. De az 1941. június 27.-ei hír újabb döbbenetet keltett, hamar szétterjedt a városban az emberek között. Sokan szinte riadtan hallgatták a rádiókból, hogy Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunióval! Magyarország belépett a háborúba!
De azt is állíthatjuk, hogy Magyarország belesodródott a háborúba.
- Te, hallottad mi történt? Kassát és Rahót repülőről bombázták az oroszok...- mondták az utcán összetalálkozó ismerősök egymásnak és csak találgatták, hogy mi is történt és miért?
Sokan nem tudták, nem értették miért kellett ezért Magyarországnak hadiállapotba lépnie...Találgatták, talán egyesek megvonták a vállukat, vagy mások csak maguk elé meredtek és sietve mentek a dolguk után. Még nem gondoltak a majdani következményekre.
Odahaza a családoknál, mint lenni szokott baj idejében, a férfiak, a férjek, így bizonyára apám is, csak nyugtatgatták a nőket, feleségeiket, majdani anyámat:
- Nem lesz itt semmi baj...- mondták – de azért jó néhányan már arra gondoltak, hogy nemsokára jön, jöhet a mozgósítás, be kell majd vonulni katonának. És akkor mi lesz a családdal, a feleséggel, hogyan boldogulnak?! Oda a békés élet!
Most utólag próbálok belegondolni, hogyan is élhették meg ezt az időszakot leendő szüleim. Nem lehetett könnyű időszak! Sok mindent Ők sem tudtak, hogy mi miért történt, minek ez a háború? Alig hogy elkezdtek egy nagy várakozással teli új életet, távol a szülőfalútól, a szülőktől –apai részről, érdekesnek tűnő új munkahellyel egy szép városban, amit hajdanán kincses Kolozsvárnak hívtak. A költözéssel most már igazi magyar világban, magyar állampolgárként élhetnek, élhetnének tovább. Egy-két utódra, gyerekre is gondoltak már, tervezték, hogy milyen is lesz egy nagy békés család gyerekzsivajjal, közös kirándulásokkal a Hója erdőbe, vagy a közeli Bükkbe, volt falubeliekkel, akik szintén velük együtt költöztek Brassóból Kolozsvárra. És most itt van a háború...nem tudhatta senki mit hoz magával, ki tér majd haza a harcokból, a háborúból...
A nagypolitikai játszmákba kevesen láttak bele. Csak a politikusok, a katonatisztek, a közvetlen beavatottak tudtak valamiféle indokot, okot, magyarázatot.
A lehetséges történelmi fejtegetésből, aminek nagyon sok mélyreható és szerteágazó magyarázata van a háború kiterjedéséről, a magyar hadsereg ebbeli részvételétől, az okokról és következményekről, most eltekintünk.
Aki akarja, részletesen megtalálja a történelemkönyvekben, lexikonokban, tudományos leírásokban. Az iskolákban tanították, tanítják. Mindenki levonhatja a maga tanulságát, megtalálhatja a maga igazságát.
Tény: a háború semmi jót nem hozott Magyarországnak, Kolozsvárnak!
2013, október.
Szólj hozzá !
No, úgy látszik a "háborús" cím nem a legvonzóbb...Igaz én sem szeretem ezt a szörnyűséget.De sajna elődeink,szüleim is végigélték és sok idősebb korú többet tudna ezekről írni.De a történet még folytatódik,tán több érdeklödővel. Ez van.
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz