A tél nem a csillogó arcát mutatta. Vad volt és harapós. Konok és alattomos felhők jöttek, aztán fehérbe fullasztották a világot. Az ég piszkos szürkéje egybefakult a háztetők ívével. Összefolyt ég és föld, s a hidegben keményen pendültek a hangok. A kert bokrai szelíd, fehér hullámsírba buktak, a madáretetőn csáléra csapott hó kucsma díszlett és a macskák farka cifra kérdőjelként kandikált ki a hóból.

-Lapátra fel- így a ház ura és pár perc múlva csinos ösvény kanyargott a kapuig. Az utca különös képét mutatta, a szél a kapuk feléig rúgta fel a havat, szeszélyes mintákat írva a házak falára, és az árok láthatatlanul pihent a hó alatt.

Lassan, akkurátusan lapátolt, lélegzete kis pászmákban szállt. Kutya hideg van, szívott nagyokat az orrán, de mire a szomszéd Juliska néni háza előtt is ellapátolt, már nem érezte. Derekát jólesően megnyújtóztatva elnézte a kéményekből szálló füst táncát. Közben a szemközti szomszéd is bősz lapátolásba fogott, aztán sorra nyíltak a kapuk, szállt az adjon isten meg a jókedvű köszöntések.

-Igazán, hogy milyen ügyes hóhányó maga, szomszéd- lépett ki mosolygósan Juliska néni, kis tálcán pálinkás poharakat egyensúlyozva.- Fogyasszák egészséggel, kínálta körbe a lapátolásban megfáradt szomszédságot.

-Egészségünkre! Isten éltesse a feleségem urát, azt a mulyát- vakkantotta Pista bácsi, aki vőfélyként rigmusok sokaságát érezte magában időnként felbuzogni.

-A legtisztább szilva, krákogott jólesően a szembe szomszéd. A többiek könnybe borult szemmel bólogattak.

-De az én barackom sem kutya, fordult ki rögvest a kapun Pista bácsi egy csatos üveggel. Isten-isten!

-Ez jó, ez sárgabarack, hangzott egyértelműen, és még nem kóstolták a sógor birsalma pálinkáját, szólt a sarki házban lakó Gyurka bácsi és elkezdték körtáncukat a kis poharak. A teremtő csodájára nem akadt két egyforma pálinka az utca ezen szakaszán. Volt törköly, meggy és ágyas is, ám az íze mindnek különbözött. De csak azért, hogy meglehessen kóstolni a következő fajtát is.                                                                                                                                                                                                                                                      

Kicsit lapátoltak, kicsit ittak, eközben nem történt semmi fontos, csak lassan elállt a hó, megszínesedtek az arcok és hó mentesek lettek a járdák meg a beállók. Közben méteres hó falak nőttek, aztán megjöttek az asszonyok pár tányér frissen sült pogácsával. Nevetés szállt, ropogtak a léptek.

Lassan elfogyott a lapátolni való, és kedélyes beszélgetés kerekedett. Körbejárt a többedik kör pálinka és szomszédok az ötödik házból veregették egymás hátát jókedvűen.

Már majdnem dél lett, mire feltűnt az utca elején egy hókotró.

-Na, ez is jókor már, emelte sokadik köszöntésre poharát Pista bácsi.

-Igyunk a masiniszta egészségére! Isten éltesse a masinisztát, aki rögvest kitakarítja az utcát- szólt szeretettel és kicsit, egészen aprót csuklott.

Aztán elhúzott előttük a gép és szép vastagon beterítette a tisztára lapátolt járdákat piszkosszürke hóval. Kicsit meghökkentek, kicsit mosolyogtak, de cseppet sem haragudtak.

Ők már rózsaszínben látták a világot.