A tél nem a csillogó arcát mutatta. Vad volt és harapós. Konok és alattomos felhők jöttek, aztán fehérbe fullasztották a világot. Az ég piszkos szürkéje egybefakult a háztetők ívével. Összefolyt ég és föld, s a hidegben keményen pendültek a hangok. A kert bokrai szelíd, fehér hullámsírba buktak, a madáretetőn csáléra csapott hó kucsma díszlett és a macskák farka cifra kérdőjelként kandikált ki a hóból.

Lapátra fel, így a ház ura és pár perc múlva csinos ösvény kanyargott a kapuig. Az utca különös képét mutatta, a szél a kapuk feléig rúgta fel a havat, szeszélyes mintákat írva a házak falára, és az árok láthatatlanul pihent a hó alatt.

Lassan, akkurátusa lapátolt, lélegzete kis pászmákban szállt. Kutya hideg van, szívott nagyokat az orrán, de mire a szomszéd Juliska néni háza előtt is ellapátolt, már nem érezte. Derekát jólesően megnyújtóztatva elnézte a kéményekből szálló füst táncát. Közben a szemközti szomszéd is bősz lapátolásba fogott, aztán sorra nyíltak a kapuk, szállt az adjon isten meg a jókedvű köszöntések.

Igazán, hogy milyen ügyes hóhányó maga, szomszéd, lépett ki mosolygósan Juliska néni, kis tálcán pálinkás poharakat egyensúlyozva. Fogyasszák egészséggel, kínálta körbe a lapátolásban megfáradt szomszédságot. Egészségünkre! Isten éltesse a feleségem urát, azt a mulyát, vakkantotta Pista bácsi, aki vőfélyként rigmusok sokaságát érezte magában időnként felbuzogni. A legtisztább szilva, krákogott jólesően a szembe szomszéd. A többiek könnybe borult szemmel bólogattak. De az én barackom sem kutya, fordult ki rögvest a kapun Pista bácsi egy csatos üveggel. Isten-isten! Ez jó, ez sárgabarack, hangzott egyértelműen, és még nem kóstolták a sógor birsalma pálinkáját, szólt a sarki házban lakó Gyurka bácsi és elkezdték körtáncukat a kis poharak. A teremtő csodájára nem akadt két egyforma pálinka az utca ezen szakaszán. Akadt törköly, meggy és ágyas is, ám az íze mindnek különbözött. De csak azért, hogy meglehessen kóstolni a következő fajtát is.                                                                                                                                                                                                                                                                                           Kicsit lapátoltak, kicsit ittak, eközben nem történt semmi fontos, csak lassan elállt a hó, megszínesedtek az arcok és hó mentesek lettek a járdák meg a beállók. Közben méteres hó falak nőttek, aztán megjöttek az asszonyok pár tányér frissen sült pogácsával. Nevetés szállt, ropogtak a léptek.

Lassan elfogyott a lapátolni való, és kedélyes beszélgetés kerekedett. Körbejárt a többedik kör pálinka és szomszédok az ötödik házból veregették egymás hátát jókedvűen.

Már majdnem dél lett, mire feltűnt az utca elején egy hókotró. Na, ez is jókor már, emelte sokadik köszöntésre poharát Pista bácsi. Igyunk a masiniszta egészségére! Isten éltesse a masinisztát, aki rögvest kitakarítja az utcát, szólt szeretettel és kicsit, egészen aprót csuklott.

Aztán elhúzott előttük a gép és szép vastagon beterítette a tisztára lapátolt járdákat piszkosszürke hóval. Kicsit meghökkentek, kicsit mosolyogtak, de cseppet sem haragudtak.

Ők már rózsaszínben látták a világot.