Majd én elintézem azt az engedélyt, nem várok tovább - dörrentette az ajtót Puszi úrra konok dühvel Pálpusztai Szeréna. Göndör hajkoronája, mint kígyófészek lobogott, keble halmai pompás fújtatóként emelkedtek meg süllyedtek, és, jaj, tartani lehetett attól, hogy mindjárt kibuknak a szűk kis kartonblúz mély kivágásán.

A háború alatt a nagyon fiatal, de már korántsem hamvas Pálpusztai Szeréna lokálokban kereste kenyerét és miután nem találta, felcsapott parkettáncosnak. Dizőz ugyan nem lett, ám ügyesen táncolt és bájosan énekelt.

Karrierje igazán akkor kezdett felfelé ívelni, mikor egyik este a törzshelyének számító Kékpapagájban megbetegedett a Manci, aki bánatos kutyaszemeit lehunyva, úgy de úgy tudta búgni dohánytól reszelős hangján, hogy „ez az utolsó pohár, és aztán, agyő”, hogy a szeparékban zokogva borultak a lokáltündérek kedvesük vállára. Szóval Manci beteg lett, és Zaturánszki úr, a tulaj, kétségbeesetten vakarta a fejét, ki fog itt ma este énekelni? Botrány szagú, baljós csend ült nyitáskor a termen, aztán Pepi úr, a vak zongorista elkezdett játszani és kisvártatva megjelent Szeréna kisasszony. Zerkovitzot ugye tudsz, kis pofám, csapott Pepi úr vállára, mire a zongorista sértetten kihúzta magát és rákezdett.

A megszokott szomorkás dallamok helyett csupa tűz, édes, melankolikus futamok szólaltak meg, aztán egyszer szétnyílt a bordó bársony drapéria, és kitáncolt Szeréna kisasszony. Mit kitáncolt, kiröppent, kiperdült és a közönség felhördült, mert a kisasszony idomait tarka paradicsommadárként flitterek és tollak díszítették, imitt-amott, bár ahogy utóbb Mici néni, aki a vécés néni felelős tisztét töltötte be a lokálban, mondta, nem volt azon annyi toll sem, hogy a tollas zsidó kifizette volna.

Elég az hozzá, Pálpusztai Szeréna táncolt és énekelt, és mikor szteppelve szökdécselt, pompás keblei játékos gumilabdaként ugrándoztak, heveny szívdobogást okozva egynémely uraknál.

Így történt, hogy az első este fergeteges sikere után Zaturánszki úr állandóra alkalmazta a kisasszonyt, a szomorú szemű Manci napjai kiteltek, mehetett virágárus kislánynak két utcával odébb.

Színpadrengető sikert akkor ért el Szeréna kisasszony, mikor egyik este olyan vehemenciával adta elő kedvenc zeneszerzője dalát, hogy annál a résznél, mikor azt búgta, „gyere Josephin, gyere Josephin, csókolom a szádat”, és hozzá pajzánul rázva tollas hátsóját tánclépésekkel közeledett a színpad elejéhez, az avítt deszkák közül egy nem bírt ellenállni ennyi bájnak, és nagy reccsenéssel beszakadt.

Szerencsére nagy baj nem történt, kidőlt a színpad eleje, Szeréna kisasszony meg elegánsan landolt Z. úr ölében. A félreértések elkerülése végett el kell mondani két dolgot: először is, a kisasszony akarva sem eshetett volna jobb helyre, ugyanis Z. úrnak szépen prosperáló szesz-és likőrgyára volt, másodjára, meg sem igen ütötte magát, mert az említett úr igen jól ki volt párnázva a megfelelő helyen, magyarán tekintélyes pocakkal rendelkezett.

Innentől fogva Szeréna kisasszonynak nem voltak anyagi problémái, az esti műsor után, amelyben Z. úr gyönyörködött immár bal szélső szeparéjában, könnyű pezsgőzés következett, kis libamájas vacsorával, majd a pár elegánsan elvonult, átadva helyét az irigykedőknek.

Igen, az urak Z. úr éjszakáit irigyelték, a hölgyek meg a kisasszony nappalait, de hát ez a világ már csak ilyen, s ahogy Mici néni mondta volt örök érvényű szavakkal, inkább legyen száz irigyed, mint egy sajnálód.

Rosszindulatú feltételezéseket elkerülve sietünk leszögezni, kettőjük viszonya bár eleinte érdek alapon indult, később átváltott az elfogadás és a megbecsülés langyos állóvizévé. Szeréna kisasszony elfogadta az úr mániáit, mit tudnak úgy oda lenni a férfiak azért a kis lökdösődésért, Z. úr meg szó nélkül állta a kalapos, a fehérneműs, a cipész, a fodrász és egyéb női bolondériák számláit. Pár hónap multán kis lakályos szerelmi fészket rendezett be kettőjüknek távol a világ zajától, és ha nem köp a történelem, jelen esetben a háború a levesébe, még el is vetette volna magát vele. Miért, volt már ilyen a világon.

Elég az hozzá, hogy a háború végéhez közeledve egy napon Z. úr magához véve kicsiny páncélkazettáját, úgy döntött, nem kívánja megvárni, míg az ellenséges hatalmak megszabadítják mindenétől, ezért egy hajnalban lelépett, hátrahagyva gyárat, házat, Szerénát. Szeréna kisasszony pechjére legyen szólva, ez idő tájt éppen beteg édesanyját látogatta, ezért hazatérve könnyek között konstatálta, elrepült az aranytojást tojó tyúkocska. Bánatát jelentős mértékben csökkentette Z. úr gavalléros búcsúajándéka, mely párnája alatt lapult, egy szép smaragdos garnitúra, négy pár selyemharisnya és egy kis elefántcsont markolatú pisztoly, amolyan női csecsebecse.

Az ajándékokat akár a jövendő túlélő készletének is tekinthetjük, ugyanis az elkövetkezendő hónapokban Szeréna kisasszonyt a pisztoly több ízben is megmentette kóbor és részeg katonák erőszakos udvarlásától, bár egyszer egy fiatal és szemmel láthatólag halálosan elkeseredett kiskatonának szánalomból adta oda magát. A smaragdos ékszereket egyenként tette pénzzé a nehéz időkben, az utolsó darabon akkor adott túl, mikor Puszi úr leánykája lázban feküdt egy mandulagyulladás okán.

Mert a háború után nehéz idők jártak a lokálokra, az új rend elvtársai nem tűrték a régi úri világ léha szórakozását, a lokálok közönséges italmérésekké alakultak, már amelyiknek sikerült talpon maradni.

Puszi úr egzisztenciája az Aranysárkányban rendíthetetlen volt, személyes jó barátságot ápolt a városparancsnokkal, az alkalomadtán elküldött figyelmességek, egy fél disznó vagy hízott liba, esetleg pár üveg válogatott borocska pedig csak elmélyítették azt. Engedélyét az elsők között írta alá a vezetőség, és az Aranysárkány változatlan cégtáblával működhetett tovább.

Pálpusztai Szeréna először fejmosó kisasszonyként helyezkedett el egy fodrászatban, de mivel az üzletvezető egy hét múlva kikezdett vele, úgy döntött tovább áll. Nem is a kikezdés volt az, amivel felbőszítette, hanem annak a módja. Ugyanis a fejmosó székek az üzlet hátsó részében helyezkedtek el, a főnök úr pedig jártában-keltében mindig megpaskolta a kisasszony gusztusos hátsóját, aztán már durván markolta, később bele is csípett. Míg egy szép napon, mikor tele volt a fodrászat, ráadásul a szövetkezet elnökének hitvese is ott ült talpig csavarókban kese haján, a búra alatt, a főnök úr különösen durván csípett egyet Szeréna kisasszony hátsóján. Erre ő a teli fejmosó csöbröt elegáns mozdulattal a főnök úr fejébe borította, majd irtózatos pofonnal kínálta meg a következő szavak kíséretében.

-          Ahova pacsi, oda puszi, hát nem tanított meg anyád?!

Közös megegyezéssel mondtak fel, és a kisasszony hamarosan Puszi úr kocsmájában szédítette a vendégeket. Nem is volt olyan nehéz azokat elszédíteni, elég volt, ha kicsit mélyebben hajolt a sörcsap fölé, vagy székre állva pókhálózott a pult fölött, egyből meglódultak a férfi fantáziák. Tódult a sok szomjas elvtárs munka előtt, alatt és után, ki csak egy fröccsre, ki egy felesre, ki csak azért, hogy megnézze, ma milyen passzentos a blúz a kisasszonyon. És mégis, Szeréna kisasszony nem volt megelégedve a forgalommal és egy alkalommal felvetette, mi lenne, ha zenés-táncos estekkel színesítenék az Aranysárkány mindennapjait.

Az ötletet tett követte, Szeréna előásta Pepi urat, zongorát is szereztek és megkezdődtek a zenés esték az Aranysárkányban. Meglódult a forgalom, a régi dalok könnyekig elérzékenyítették a közönséget, bár Szeréna kisasszony már nem táncolt pailettes fellépő ruhájában, de szívesen dalra fakadt.  Igen ám, de egyvalamiről elfeledkeztek, engedélyt kérni a megyei pártirodától. Ahonnan egy napon pecsétes papír érkezett, melyben a megyei párttitkár közölte, engedély híján azonnal bezáratja bizonytalan időre a fentnevezett kulturális intézményt. Puszi úr ájuldozott, Szeréna kisasszony csak nevetett, felvette a legszűkebb szoknyáját és a legkivágottabb blúzát és rövid kihallgatást kért a pártitkár elvtárstól. Aki kopasz volt, tömzsi és feltűnően hasonlított egy elvtársára, akit később ütemes tapssal köszöntöttek a személyi kultusz ájult éveiben. A kisasszony sikerrel járt, mondhatni mellbedobással győzött, mert másnap már tárt kapukkal várta az Aranysárkány a kultúrára és seritalra szomjas dolgozókat.

Ám egyik este, egy különösen kedves tangó közepén, „isten veled, Budapest, te édes/ isten veled fényes éjszaka”, búgta Szeréna kisasszony könnyes szemmel, nyílt az ajtó és belépett a párttitkár elvtárs.

 A levegő megfagyott, a vak Pepi tovább verte a zongorát, a pártitkár elvtárs pedig emelt hangon kérte számon, miért nem a beígért csasztuskák szórakoztatják a dolgozókat. Puszi úr hebegett-habogott, de Szeréna kisasszony magabiztos léptekkel sétált az elvtárshoz, melleit annak orra alá tolva, mélyen szemébe nézve, biliárdgolyó fejét keblére ölelve ellentmondást nem tűrő hangon így szólt:

-          Hölgyválasz!