Januári évfordulók, 2013

990 év erdélyi nagyjaira szeretnék emlékeztetni, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (K.M)

Koszó Jánosné, Ferch Irma (Arad, 1903. jan. 1. – Bp., 1977. okt. 15.): zeneszerző. A pécsi zeneiskolában énekelni tanult. 1940-ben Kolozsvárra került, majd 1942-től haláláig a fővárosban élt. megszakításokkal a Nemzeti Zenedében, a Budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában, s magánúton Major Ervinnél tanult komponálni. Negyedszázadon át a sportesemények, a ritmikus gimnasztika céljainak megfelelő zeneírásra és zeneösszeállításra szakosodott. Ő szervezte meg 1952. aug. 20-ára a Népstadion megnyitásának zenei műsorát, s 1976-ig több ízben tartott tanfolyamot a Testnevelési Főiskolán.

Mártonfi László (Szamosújvár, 1903. jan. 2. – Marosvásárhely, 1973. okt. 20.): gyógyszerész, egyetemi tanár, a romániai gyógyszerészeti kémiai oktatás és kutatás kiemelkedő alakja. Gyógyszerészdoktor (1931), oklevelét a kolozsvári egyetemen (1927) szerezte. Gyakornok, majd tanársegéd, 1933–1949 között gyakorló gyógyszerész ugyanott. 1949-től egyetemi tanár a marosvásárhelyi gyógyszerészeti karon. Ő teremtette meg a gyógyszerészeti kémiai oktatást. Elsők között bocsátott a hallgatók rendelkezésére sokszorosított jegyzeteket (1952, 1959). Részt vett a bukaresti Farmacia szakfolyóirat szerk. bizottságában. Jelentős szerepet játszott a Román Gyógyszerkönyv VII. és VIII. kiadásának szerkesztésében. Kiemelkedők az olajos kontrasztkészítmények előállítására vonatkozó eredményei. Új módszert dolgozott ki a kén értékmérésére. Számos tudományos közleménye jelent meg.

Hóry András (Kolozsvár, 1883. jan. 5. – Bécs, 1971. ápr. 2.): diplomata, politikai író. Egyetemre Kolozsvárott és Párizsban járt, majd külügyi szolgálatba lépett. Követségi titkár Bukarestben, 1918. jan.–febr.-ban részt vett a bukaresti béketárgyalásokon, 1919-ben Bukarestben követségi tanácsos, 1927–34-ben albániai képviselettel is megbízott követ Rómában, Varsóban. 1940-ben a magyar kormány megbízottja a Turnu Severin-i magyar–román tárgyalásokon. 1945-ben, Bécsben telepedett le, majd kivándorolt az USA-ba. – Írásai: Románia termelési viszonyai (Kolozsvár, 1913); Romániai jegyzetek (Bp., 1914); A diplomáciai szolgálat (Wien, 1965); A kulisszák mögött. A második világháború előzményei, ami és ahogyan a valóságban történt (Wien, 1965); A Turnu Severin-i magyar–román tárgyalások története (München, 1967).

Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813. jan. 9. – Nagyvárad, 1864. aug. 27.): regény- és drámaíró, az MTA levelező tagja (1843). Teológusnak indult, majd pályát változtatva nevelő, joggyakornok, utóbb aljegyző lett Bihar vm.-ben. 1836–37-ben az egyetemi ifjúsági mozgalomban való részvétel miatt egy évig börtönben ült. Szabadulása után Nagyváradon élt, majd Kolozsváron az országgyűlési hírlapot szerkeszti. 1838-ban Pestre költözött. 1843-tól Batthyány Lajos titkára. 1848-ban a miniszterelnökség irodaigazgatójává nevezték ki. 1849-ben miniszteri osztálytanácsos. 1845-től a Kisfaludy Társaság tagja. Tíz évig a legdivatosabb írók egyike: romantikus elbeszélései és különösen a Sue-t utánzó, de sok népi életképet, tájleírást tartalmazó regénye, a Hazai rejtelmek (I–II., Pest, 1846–47) nagy népszerűséget szereztek neki. Színdarabjai nem arattak sikert, köztük legérdekesebb a négerbarát Fehér és fekete (Buda, 1839). A világosi fegyverletétel után rövid ideig bujdosott, majd behódolt az önkényuralomnak. Mikor megélhetési gondjai miatt 1853-ban megyei főbiztosságot vállalt, közönség és írótársai egyaránt elfordultak tőle. Önmagával meghasonlottan, tönkremenve élte utolsó éveit. Kuthy Lajos munkái címmel jelentek prózai művei (I–IX. Pest, 1841–53); késői műve az Egy iskolai kaland (Bp., 1898).

Oláh Miklós (Nagyszeben, 1493. jan. 10. – Nagyszombat, 1568. jún. 14.): esztergomi érsek. Apai ágon Havasalföldről Erdélybe származott oláh nemesi család sarja. II. Ulászló udvarában nevelkedett. 1516-ban egyházi pályára lépett. Pécsi, majd esztergomi kanonok, komáromi főesperes, 1526-ban II. Lajos király, majd a mohácsi csata után özvegye, Mária királyné titkára. 1527-ben Németalföldre kísérte őt, s 1542-ig ott tartózkodott. Hazatérve 1543-ban zágrábi, 1548-ben egri püspök. 1553. máj.-ban esztergomi érsek lett. I. Ferdinánd kedvelt embere, 1543-tól kancellár, 1560-tól Hont vm. főispánja, 1562-től egy ideig királyi helytartó. Az ellenreformáció érdekében 1561-ben betelepítette a jezsuita rendet. Sokat tett a katolikus egyházi életért és iskolaügyért. 1558-ban akadémiai rangra emelte a nagyszombati káptalani iskolát.. Levelezésben állt kora humanistáival, Rotterdami Erasmus köréhez tartozott. Hungaria és Attila c. műve központjában Mátyás király áll. Fontos adatokat szolgáltatott Buda vára és Visegrád Mátyás kori állapotáról.  

Grigercsik Jenő (Petrozsény, 1913. jan. 12. – Kolozsvár, 1983. márc. 6.): meteorológiai szakíró. Szülővárosában érettségizett 1935-ben, majd  Kolozsvárt, 1940-ben tanári diplomát szerzett. Előbb Kolozsvárott középiskolában tanított, majd 1949-től a kolozsvári egyetemen légkörtant, éghajlattant és térképészetet adott elő. 1964-től a temesvári Tanárképző Főiskolán tanított 1974-es nyugdíjazásáig,. Meteorológiai szakcikkei szakfolyóiratokban, valamint a Korunk és az Időjárás c. lapban jelentek meg. Legfontosabb műve a Gyakorlati meteorológia (Bukarest, 1958).

Knorr Alajos (Nagyvárad, 1828. jan. 17. – Bp., 1911. nov. 29.): bíró, jogi író. Részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, majd bírói pályára ment. 1871–91 között bp.-i, majd ismét nagyváradi ítélőtáblai bíró volt, 1893-ban nyugalomba vonult. Gyakorlati tárgyú munkákat, tankönyveket (büntetőjog, polgári törvénykezési rendtartás, bírói ügyvitel – kérdésekben-feleletekben stb.) írt. Fontos az Önügyvéd (Bp., 1872), A magyar magánjog (Bp., 1878); A magyar törvénytár betűrendes tárgymutatója (I–III., Bp., 1882) c. műve.

Szentkláray Jenő (Törökbecse, 1843. jan. 21. – Temesvár, 1925. okt. 12.): történész, az MTA l. tagja (1882). Lelkész, 1869-től Temesvárott gimnáziumi tanár, majd csanádi kanonok, később nagyprépost volt. 1883-ban a bp.-i egyetemen Magyarország legújabb történetének magántanára lett. Szerkeszti a Történelmi Adattárat (1871-1873). Műveiben főleg a régi Magyarország délvidéki megyéinek történetével foglalkozott: Száz év Dél-Magyarország újabb történetéből (Temesvár, 1882); A dunai hajóhadak története (Bp., 1886); A becskereki vár (Bp., 1886); A csanád-egyházmegyei plébániák története (Temesvár, 1898); Temes vármegye története (Bp., 1912); Ortvay Tivadar emlékezete (Bp., 1922).

Turóczi Mózes (Kézdivásárhely, 1813. jan. 23. – Kézdivásárhely, 1896. máj. 16.): rézműves, 1848-as szabadságharcos. Mesterségét apjánál tanulta. 1848–49-ben Gábor Áronnal együtt a kézdivásárhelyi öntödében 64 ágyút öntött. 1850 után folytatta rézműves mesterségét.

Széchenyi Zsigmond (Nagyvárad, 1898. jan. 23. – Bp., 1967. ápr. 24.): világjáró utazó, vadász, író. Főiskolai tanulmányait 1919–23 között Münchenben, Stuttgartban és Cambridge-ben végezte. 1927-ben indult első afrikai vadász- és gyűjtőútjára, Szudánba. Újabb expedíciói ismét Kelet-Afrikába vezettek; járt Kenyában, Egyiptomban, Tanganyikában, Ugandában, Líbiában. 1935-ben Alaszkában vadászott, 1937-ben Indiában, majd ismét Egyiptomban. 1947-től 1950-ig az Erdészeti Központ vadászati felügyelője, 1951-ben a Mezőgazdasági Múzeum, később a keszthelyi Helikon Könyvtár munkatársa. 1960-ban részt vett a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi részlegének kelet-afrikai expedícióján. Ezen az úton részben pótolták a múzeum elpusztult gyűjteményét. 1964-ben utolsó, kilencedik útjára indult feleségével Kenyába. Innen szintén gazdag anyaggal tért vissza. Az útjai során megismert népek szokásait, idegen és hazai tájak élményeit éles szemű megfigyeléssel írta le. Könyvei több kiadásban, közel egymilliós példányszámban, hat nyelven jelentek meg. Ezek a Csui! (Bp., 1930); Elefántország (Bp., 1934); Hengergő homok (Bp., 1935); Alaszkában vadásztam (Bp., 1937); Nahar (Bp., 1940); Két kecske (Bp., 1942); A szarvas selejtezése (Bp., 1948); Afrikai tábortüzek (Bp., 1959); Ahogy elkezdődött (Bp., 1961); Ünnepnapok (Bp., 1963).

Fugulyán Katalin (Ópalánka, 1888. jan. 24. – Kolozsvár, 1969. júl. 23.): orvos, az első diplomás erdélyi orvosnők egyike. Kolozsvárt szerzett orvosi diplomát. Tanársegéd ugyanitt a szemészeti klinikán, majd 1920-tól 1938-ig iskolai orvos és középiskolai tanár. 1940 és 1944 között egyetemi adjunktus volt, majd 1944-45-ben a magyar nyelvű szemészeti előadások megbízott. egyetemi tanára. Szakcikkeit az Erdélyi Múzeum Egyesület Értesítője, a Magyar Népegészségügyi Szemle és a kolozsvári Orvosi Szemle közölte.

Verestói György (Bonyha, 1698. jan. 25. – Kolozsvár, 1765. márc. 6.): erdélyi református püspök. 1718–20-ban kolozsvári köztanító. Hosszú külföldi tanulmányút után 1727-ben Bánffy Farkas udvari papja, 1728-ban kolozsvári akadémiai tanár, 1758-ban ugyanott a teológia tanára, 1760-ban választották meg püspöknek. Több halotti prédikációja jelent meg. Műve a Magyar versek… (Kolozsvár, 1772)

Szász Károly (Vízakna, 1798. jan. 25. – Marosvásárhely, 1853. okt. 25.): jogász, természettudós, politikus, az MTA tagja (l. 1833, r. 1834). 1805–13 között a nagyenyedi református főiskolán tanult, 1814-ben Kolozsvárott jogot hallgatott. 1815-től Marosvásárhelyen jurátus. 1817-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1817–20-ban fiatal arisztokraták nevelőjeként Bécsben élt. Ekkor került kapcsolatba az ott tanuló Bolyai Jánossal. 1821-től a nagyenyedi főiskola. jogtanára. Nagy szerepet játszott az erdélyi reformmozgalmakban. Vízakna követe és az ellenzék egyik vezére az 1834-i erdélyi országgyűlésen. Itteni szereplése miatt a kormány perbe fogta. 1839-ben a nagyenyedi kollégium természettudományi tanszékére helyezték át. 1848-ban erdélyi képviselőként szerepe volt Erdély uniójának kimondásában, utóbb a pesti első nemzetgyűlés. tagja. Az első felelős minisztériumban közoktatásügyi államtitkár, majd Eötvös József lemondása után a minisztérium vezetője Debrecenben is. Világos után üldözték, később azonban kegyelmet kapott. 1851-től haláláig a marosvásárhelyi református kollégium tanára. Egy kortörténeti munkája (1831 esztendő történetei, Kolozsvár, 1832), valamint több jogi és nyelvtudományi tankönyve jelent meg.

Bartalis János (Apáca, 1893. jan. 29. – Kolozsvár, 1977. jan. 5.): költő. Kolozsvárt tanítói, Bp.-en polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Első versei Kosztolányi Dezső támogatásával 1916-ban, a Nyugatban jelentek meg. 1920-ban a Dés közelében fekvő Alsókosályra költözött, földműveléssel foglalkozott. 1926-ban Kolozsvárt jelent meg első, Hajh, rózsafa c. verseskötete, majd 1930-ban a Nap madara (Bp.) és Föld a párnám (Kolozsvár) c. kötetei. A székely balladákon és a Nyugat költőin iskolázott versei a falusi idillt, a kétkezi munkás önérzetét, a paraszti életforma derűjét és az erdélyi táj szépségét fejezték ki. Rímtelen és kötetlen verseire, valamint ember- és munkakultuszára az Erdélyben is elterjedő expresszionizmus hatott. Költészete vonzotta a nagyközönséget, ő maga a marosvécsi Helikon tagja, az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz állandó munkatársa volt. 1933-ban kosályi gazdasága tönkrement, Magyarországra költözött, Ráckevén, majd Pilisvörösvárott volt polgári iskolai tanár. 1937-ben Bp.-en jelent meg Világ térein gázolók c. verseskötete, visszatért a kötött és rímes vershez, költői hangja egyszerűsödött. A szülőföldjétől elszakadt költő honvágyának adott hangot. 1941-ben visszaköltözött Erdélybe, s letelepedett Kolozsváron. 1943-ban A mezők áldása címen Bp.-en jelentek meg összegyűjtött versei. Szembefordult a háborúval és a fasizmussal, 1945 után tevékenyen vett részt a romániai magyar irodalom életében. 1955-ben adta ki Bukarestben Válogatott versek, 1957-ben Pedig tavasz jő, 1959-ben Új mezők és új dalok felé c. kötetét. Felújítva a kosályi versek hangját, a természet szépségéről és az erdélyi falu életének átalakulásáról énekelt. Kései költészete, Idő, ne fuss (Bukarest, 1965), Nyugtalanságok (Bukarest, 1969) és Veresbegymadár (Bukarest, 1973) c. köteteiben az ifjúság és a múlt iránt érzett nosztalgiát, bölcs és derűs közérzetét, néhány szép versben a közelgő búcsú fájdalmát fejezte ki. Költői életművét Versek (I-II., Bukarest, 1963, 1968) c. köteteiben gyűjtötték egybe, Legszebb versei (Bukarest, 1966) c. kötetében válogatást adott. Emil Giurgiuca fordításában románul is jelent meg kötete: Poezii (Bucureşti, 1968). Ifjúságának emlékeit, költői indulásának történetét Az, aki én voltam (Bukarest, 1972) c. könyvében dolgozta fel. Verseinek fordításai francia, lengyel, német, olasz, román antológiákban is megjelentek.

Bodor Pál (Kolozsvár, 1773. jan. 31. – Kolozsvár, 1828. máj. 30.): gyümölcstermesztő. Tanulmányait Jénában, 1795-ben, és Göttingenben 1796-97-ben végezte, majd 1798-ban hazatért Erdélybe. Az erdélyi kormányzóság tisztviselője volt, s mint pénzügyi igazgató vonult nyugalomba. Kolozsvárott a Házsongárdon gyümölcsöse és faiskolája volt. Az eredeti m. fajták felkutatásán és szaporításán fáradozott. A mai gyümölcstermesztés számára a régi fajták jelentős részét mentette meg. Faiskolájával üzletileg foglalkozott, és 1812. szept. 1-én kiadta Kolozsvárott az első magyar nyelvű faiskolai árjegyzéket, amely több éven át rendszeresen megjelent Eladó válogatott gyümöltsfa oltoványok laistroma (Kolozsvár, 1812) címen.