Februári évfordulók, 2013

1. Hegyi Mózes (Agyagfalva, 1908. febr. 1. – Dés, 1943. nov. 11.): református pap, költő, helytörténész. A nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjében tanult. Tanító. 1934-ben elvégezte a teológiát Kolozsvárt. 1935-ben segédlelkész Maksán. 1936-1940-ig Brăilában 1940-től haláláig Kékesen lelkipásztor. Megírta a Brăilába bevándorolt magyarok történetét. – Művei: Rózsát dobál a lelkem (versek, Segesvár, 1930); Végvár (Brăila, 1937; a Duna menti kikötőváros magyarjainak története). –

2. Csiby Andor (Gyergyóditró, 1888. febr. 4. – Csíkszereda, 1960. okt. 29.): újságíró, szerkesztő. Erzsébetvároson érettségizett (1905), majd Kolozsváron jogot tanult. 1910-től ügyvéd, 1914-től városi tanácsos Gyergyószentmiklóson. Munkatársa volt a Csiki Lapok, a Gyergyó, a Keleti Újság és a Székely Szó c. lapoknak. 1934–1936-ig a Gyergyói Lapok szerkesztője. Az 1952-ben alapított Gyergyói Múzeum első vezetője volt. Jelentős honismereti-helytörténeti publikációi jelentek meg. Ilyen a Gyilkostó – Lacul Roşu klimatikus gyógyhely monográfiája és kalauza (Brassó, 1937); Borszék-Borsec gyógyfürdő és klimatikus gyógyhely monográfiája (Brassó, 1937); Valea Strămbă-i – Gyergyótekerőpataki „súgó” cseppkőbarlang leírása (Gyergyószentmiklós, 1938); A székely közbirtokossági vagyonok eredete… (Gyergyószentmiklós, 1939).

3. Hints Elek (Marosvásárhely, 1893. febr. 7. – Bp., 1966. júl. 21.): orvos, orvostörténész. Orvosi tanulmányait Kolozsváron, Bázelben és Bp.-en végezte (1920). 1921–23-ban a szegedi sebészeti, 1924-27-ben a bp.-i 1. sz. szülészeti és nőgyógyászati klinikán tanársegéd. 1928–29-ben a gyulai Állami Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa volt. 1936-tól tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. 1938-ban a Bp.-en lett magántanár. 1945-től nyugdíjazásáig a Bp.-en a X. ker. Gizella Szülőotthonának igazgatója volt. Foglalkozott a Bolyaiak betegségével, a középkor orvosi ismereteivel Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében (III., Bp., 1939); Az őskori és ókori, középkori orvostudomány (Bp., 1939) c. műveiben.

4. Tomcsányiné, Czukrász Róza (Kolozsvár, 1863. febr. 8. – ? ): pedagógus. A tanítóképzőt 1880-ban Kolozsvárott végezte, utána 4 évig nevelőnő, 1884-től igazgató tanítónő. 1909-ben ment nyugdíjba. Meghonosította az olvasástanítás fonomimikai módszerét. 1906-ban az MTA Wodianer-díjjal jutalmazta. Fonomimikai gyakorlatok az olvasás és írás tanításához (Bp., 1901); A magyar gyermek első könyve (Bp., 1903); Nyelvgyakorló vezérkönyv (Bp., 1908); Az olvasás-tanítás módszerének fejlődése (Léva, 1910) c. fontos művei.

5. Ugray György (Dicsőszentmárton, 1908. febr. 16. – Bp., 1971. nov. 11.): szobrász. 1926-ban költözött Bp.-re, és a Ganz Gyárban helyezkedett el asztalosként. 1930-ban beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, majd 1935–1940 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Bory Jenő tanársegédje lett. Római ösztöndíjasként 1940–41-ben Rómában, majd Torresinában dolgozott. Itt készítette Flóra, Primavera, Anyaság, Szent István c. szobrait. Sikeres kiállításai voltak Itáliában, több szobrát megvásárolták. Bolyai Farkas mellszobra a római egyetemre, Fraknói Vilmos domborműve a Collegium Hungaricumba került. A II. világháború után mintaasztalosként dolgozott a Fémáru és Szerszámgyárban, később domborművekre (Czabán Samu, 1959) kapott megbízást, és plaketteket készített. A Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalatnál szobrok kivitelezésével foglalkozott. Tizenöt alakos Dózsa- domborművét a Műcsarnokban állították ki 1968-ban. 

6. GROSZ DEZSŐ (Resica, 1898. febr. 17. – Temesvár, 1975. jún. 15.): újságíró, költő, műfordító. Középiskoláit Aradon, jogi tanulmányait Bp.-en és Kolozsvárt végezte. A Munkáslap (1919-20) és az Esti Lloyd (1924), majd 1926-tól a Déli Hírlap belső munkatársa. Cikkeit, riportjait és könyvrecenzióit, avantgardista fogantatású verseit s román és német költőket tolmácsoló műfordításait más lapok is közölték. Az 1934-ben felavatott temesvári Újságíróklub első igazgatójaként sokrétű társadalmi és közművelődési tevékenységet fejtett ki; rendszeresítette az irodalmi előadásokat, kiállításokat és hangversenyeket. Többek közt Indig Ottó, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy Endre, Hunyady Sándor, Ligeti Ernő, Ion Marin Sadoveanu, Tabéry Géza tartott itt előadást vagy olvasott fel. A II. világháború után a Luptărorul Bănăţean és Sportul Popular munkatársa. 3000 kötetes kottagyűjteménye és zenei szakkönyvtára volt.

7. Thewrewk József, Ponori Török (Déva, 1793. febr. 20. – Pest, 1870. nov. 4.): író, régiséggyűjtő. 1813-tól  Szászvároson tanult. Tanító majd 1817-től királyi táblai jegyző Marosvásárhelyen. 1820-ban ügyvédi vizsgát tett, majd Pestre költözött. A haladó politikai és irodalmi törekvések képviselőit támadó epigramma-gyűjteményeket és vitairatokat, a cenzúra intézményét védelmező, ill. a szabadságharcot gyalázó röpiratokat, továbbá nagyszámú, a Habsburg-ház, az arisztokrácia és a klérus egyes tagjait dicsőítő alkalmi költeményt adott ki. Szorgalmasan gyűjtötte a magyar régiségeket; ő fedezte fel az azóta Thewrewk-kódexnek nevezett 16. századi nyelvemléket. Sajtószabadság és cenzúra (Pozsony, 1833); Beretválkozó tükör az új magyarok számára (Pozsony, 1833); Adalék az 1848–49 évi magyar forradalomhoz (Bécs. 1849); Magyar nyelvkincsek (Pest, 1858); Székely koszorú (Esztergom, 1863) c. munkái említésre méltóak.

8. Mátyás, I., Hunyadi (Kolozsvár, 1443. febr. 23. – Bécs, 1490. ápr. 6.):  király, a legnagyobb a magyar történelemben (1458–1490), Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet másodszülött fia. Mindkét házassága (Podebrad Katalin, 1463. máj. 1. és aragóniai Beatrix, 1476. szept. 5.) gyermektelen maradt. Természetes fia Corvin János (Edelpeck Borbála bécsi polgárlánytól). Mátyást Vitéz János irányítása mellett humanisták nevelték, a magyaron kívül latinul, németül és csehül is beszélt. Bár neveltetése félbeszakadt, műveltsége így is jóval meghaladta a kor átlagos főuraiét. Már 1451-ben eljegyezték Czillei Ulrik leányával, Erzsébettel, aki azonban még a házasság megkötése előtt meghalt (1455). 1457-ben Budán bátyjával együtt elfogták, fej- és jószágvesztésre ítélték. Bátyja kivégeztetése után V. László Bécsbe, onnan Prágába vitte magával. A király halála után Podebrad György cseh kormányzóval megállapodást kötött, és annak leányát, Katalint eljegyezte. Már fiatalon jellemző rá a személyes bátorság, gyors elhatározás, nagyfokú önérzet és önállóság. 1458. jan. 24-én a korábban apját támogató köznemesi rétegek segítségével királlyá választották, a Hunyadi és Garai család között kötött szegedi egyezmény értelmében, azonban nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében kormányzót állították mellé. Korona hiányában, február 14-én az inthronisatio (trónra ültetés) szertartásával iktatták be. Hamarosan megmutatta, hogy az uralma elé szabott korlátokat nem hajlandó elismerni. Erre a tisztségéből eltávolított Szilágyi Mihály és a Hunyadi ház régi ellenségei, az általa a nádori tisztségből felmentett Garai László vezetése alatt álló liga Frigyes császárnak ajánlotta fel a koronát (1459). A válságos helyzetet Mátyás katonai győzelme és Garai halála oldotta meg. Szilágyit elfogatta. 1461–62-ben a Felvidéket kezükben tartó csehek elleni harc Giskra meghódolásával és semlegesítésével végződött. Jajca (1463) és Szrebernyik (1464) elfoglalása a török elleni harcok sikerét és – erre büszkén hivatkozott maga is – apja művének folytatását jelentette. A Frigyes császártól 1463-ban visszaszerzett koronával Fehérváron 1464. márc. 29-én Mátyás megkoronázása a királyi hatalom megszilárdításáért folytatott harc lezárulását jelentette. Frigyessel szemben ugyan még nem győzött, sőt a korona kiadása ellenében kénytelen volt a császár utódlási jogát arra az esetre elismerni, ha nem lesz törvényes utóda. 1464 őszén újra felvonult Boszniába, de célját – Zvornik elfoglalását – nem érte cl, sőt a szokatlanul kemény tél elől ostromgépeit hátrahagyva kellett visszavonulnia. II. Pius halálával (1464. aug. 15.) megszűnt a törökellenes keresztény szövetség megvalósítására irányuló pápai politika, s Mátyásnak a megígért hadisegélynek csupán töredékét folyósították. Támadó hadjáratot nem indított többé, bár diplomáciai érvelésében állandóan hivatkozott rá. Figyelmét a központi hatalom erősítésére fordította. A köznemesi rétegekre és a renddé szerveződő városokra támaszkodva a rendi képviseleti formák keretében tovább fejlesztette a feudális államot. Fokozta a már korábban felállított állami hivatalok, a kancellária, a kincstartóság, a személyes jelenlét bírósága szerepét. Fejlesztette a személyes rendelkezése alatt álló állandó zsoldos hadsereget, amely végül a híres „fekete sereg”-gé alakult. Költségeinek növekedését az adórendszer újjászervezésével fedezte, amely az adózók, elsősorban a jobbágyok fokozott megterhelésével emelte az állam jövedelmét. Évi bevétele közel egymillió forintot tett ki, és alig maradt el a legnagyobb európai uralkodókétól. A súlyos terhek gyorsították a jobbágyság differenciálódását, a zselléresedési folyamatot; az anarchia megszüntetése azonban ugyanakkor megvédte a jobbágyokat a jogtalan zaklatásoktól és az egyház túlköveteléseitől. A központi hatalom szilárdságának megóvását jelentette Mátyás leszámolása a bárók (Szentgyörgyi János és Zsigmond, Ellerbach Bertold és a Szapolyaiak) és az erdélyi nemesek lázadásával (1467, aug. 18.). A báróknak megkegyelmezett, a kisebb nemeseket azonban kegyetlenül megbüntette. A lázadás kapcsán Nagy István – Stefan cel Mare  moldvai vajda ellen indított hadjárata vereséggel (Moldvabánya, 1467. dec. 15.) és Mátyás megsebesülésével végződött. A déli határ stabilizációját a török több éves béke megkötésére vonatkozó javaslata (1468) zárta le. Külpolitikájában közeledett Frigyes császárhoz, és tervbe vette egyik rokonával a házasságot, amit azonban anyja és több régi híve is ellenzett. A pápa és Frigyes császár felkérése, és Frigyes ígérete a római királyi cím elnyerésére játszott döntő szerepet a Csehország elleni hadjárat megindításában. 1468. márc. 18-án az Ausztriában harcoló Podebrad Viktorinnak, ápr. 8-i nyilatkozatával pedig a cseh királynak hadat üzent. A kezdeti sikerek után a lengyel király közvetítésre vonatkozó javaslatát elutasította (1468. jún.), de katonai döntést nem tudott kierőszakolni. 1469. febr. 27-én személyes találkozón fegyverszünetet kötött Podebraddal, és rávette, hogy római királysága érdekében akciót indítson. Amikor ennek sikertelensége az olmützi találkozón (ápr. 7.) kiderült, Mátyás Brünnben 1469. máj. 13-án cseh királlyá koronáztatta magát, hogy így választófejedelem lehessen. Podebrad azonban Ulászló lengyel királyfit jelölte ki örököséül, létrejött a cseh-lengyel-osztrák koalíció. Podebrad halála (1471. márc. 22.) után a Kutna Hora-i választáson Mátyás Ulászlóval szemben kisebbségben maradt. Az 1473-ban Neissében (febr. 2.) és Troppauban (aug. 15.) folyó tárgyalások 1474. febr. 21-én Ófaluban (Szepes vm.) látszatbékéhez vezettek. Amikor 1474 őszén zseniális hadvezéri képességével a háromszoros túlerővel támadó Kázmér lengyel királyt és Ulászlót békére kényszerítette (Boroszló, 144. dec. 8.), sikerült a cseh kérdésben valamilyen eredményt elérnie: megtartotta Morvaországot és Sziléziát, és 1477-ig fegyverszünetet kötött. A cseh koronára irányuló terveiből azonban ennél többet élete végéig sem tudott megvalósítani. Beatrixszal kötött házassága (képviselő útján 1476. szept. 15., majd Budán 1476. dec. 22-én) a törvényes utód kérdését volt hivatva megoldani, de a francia királlyal, a császárral és Velencével szemben álló burgundi-nápolyi koalícióhoz kapcsolta , akinek figyelme újra a déli határ felé fordult. A határ menti erősségek sorozatát a töröktől elfoglalt (1476. febr. 15.) Szabács várával egészítette ki. Ennek gyors megvívása seregének nagyfokú felkészültségét, egyik legrégibb költői emlékünk (Szabács viadala) az akciót kísérő széles körű rokonszenvet bizonyította. Támadó hadjáratra azonban most sem gondolt, megelégedett azzal, hogy seregét állandóan készenlétben tartva időnként betörésekkel nyugtalanítsa a törököt. A császárral 1477. jún. 12-én kitört, és gyorsan lezárult (dec. 1.) ellenségeskedés arra kényszerítette, hogy a Jagellókat semlegesítse. Az 1478. dec. 7-én megkötött béke az 1474-i boroszlói szerződést ismételte meg, de Ulászlónak lehetőséget nyújtott, hogy Mátyás halála után 400 000 Ft-ért megválthassa Morvaországot és Sziléziát. Az akciót az Olmützben létrejött Mátyás–Ulászló–Kázmér-találkozó tetőzte be (1479. júl. 9.). 1482-ben újra kitört a harc Frigyessel, s a nagy erővel vezetett háborút 1485. jún. 1-én Bécs meghódolásával a királynak biztosította Ausztria birtokát. Sikerei és erőfeszítései egyre inkább érvényre juttatták abszolutisztikus vonásait. Külpolitikáját maga irányította, az ország kormányzásában titkárának és tanácsosainak kellett utasításait végrehajtaniuk. Kitűnt a humanizmus pártolásában. Az 1460-as években megkezdett könyvgyűjtését óriási költséggel és apparátussal folytatta, csillagvizsgálót állíttatott fel Budán. Udvarában sok neves külföldi művész és tudós megfordult, pártfogását több magyar humanista (Báthori Miklós; lázadásáig Janus Pannonius, 1484-ig Váradi Péter) is élvezte. Gyorsan felismerte a nyomtatás jelentőségét (1485-ben Strassburgban Frigyes-ellenes röpiratot nyomatott), Budán, Visegrádon reneszánsz stílusban építkezett, elsőrangú olasz művészeket foglalkoztatott. Udvarának pompája bámulatra késztette a külföldieket, fényéről kevés számú fennmaradt emlékünk (Kálváriája, trónkárpitja, pajzsa, ajándékba adott serlege stb.) ad ízelítőt. A fényes udvar azonban elszigetelte Mátyást, kapcsolatait végül kegyenceinek és humanistáinak kis körére korlátozta. Váradi Péter bebörtönzése megmutatta, hogy nem tűr ellenkezést. Élete utolsó nagy akcióját, Corvin János számára az utódlás biztosítását ugyanakkor éppen ez a kör hiúsította meg. Fia öröklését az sem biztosította, hogy az 1485-i ún. nádori törvénnyel rendkívüli hatalmat adott Szapolyai Imre kezébe, sem az, hogy a főurakat, főpapokat és Bécs városát Corvin hűségére eskette fel, kincseit és Buda várát kevés, valóban megbízható hívei egyikére, Ráskai Balázsra bízta. Uralkodása utolsó éveiben Velencével, és a vele szövetséges pápával szembeni növekvő feszültség idején Dsem hg. török trónkövetelőt szerette volna megszerezni, nagyarányú török háború előkészítésén fáradozott, Miksa római királlyal tárgyalt. Hatalmas energiáját Bécsben bekövetkezett halála törte meg.

9. Szentiványi Lajos (Tamásd, 1883. febr. 25. – Bp., 1956. aug. 29.): ügyvéd, köztisztviselő, kisgazdapárti politikus. Középbirtokos családból származott. Kolozsváron tanult, majd Bp.-en szerzett jogi diplomát. 1904-től Hunyad vm. közigazgatási gyakornoka, vm.-i aljegyző, majd főispáni titkár. 1918-ban a Károlyi-kormány idején a vm. utolsó magyar főispánja. 1921-ben költözött át Bp.-re. 1922-től a Nagyatádi-féle kisgazdapárt tagja. A 30-as évek elején csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz, a párt titkára, majd 1935-től igazgatója. 1939-től képviselő. 1941. febr. 4-én harmadmagával ellene szavazott a fasiszta államokat tömörítő ún. háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásnak. 1944. márc. 26-án a Gestapo letartóztatta. Mauthausenba hurcolták, 1945. aug.-ban tért haza. Távollétében, 1945. jún. 24-én beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. aug. 20-tól az FKgP alelnöke, majd a párt társelnöke. 1945. nov. 4-től képviselő. 1945-1948. febr. 1-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. 1948. okt. 2-től haláláig az Országos Vízgazdálkodási Hivatal elnöke volt.

10. Tavaszy Sándor (Póka, 1888. febr. 25. – Kolozsvár, 1951. dec. 8.): filozófiai író, ref. teológiai akadémiai ig. A kolozsvári református teológián tanult, majd két évig a berlini és a jénai egyetemen. 1910-től a kolozsvári ref. teológián előbb tanár, később igazgató. 1913-tól püspöki titkár, 1935-től püspökhelyettes. Számos folyóirat (Református Szemle, Pásztortűz stb.) szerkesztésében vett részt. Főmunkatársa volt az Erdélyi Helikonnak. 1923-tól szerkeszti Az út könyvtára c. sorozatot. Művei Az ismeretelmélet és a megismerés pszichológiája (Kolozsvár, 1914); Schleiermacher philosophiája (Kolozsvár, 1918); Kálvin János élete (Cluj-Kolozsvár, 1924); Kierkegaard személyisége és gondolkozása (Cluj-Kolozsvár, 1930); Erdélyi tetők. Úti élmények és természeti képek (Cluj, 1938); Erdélyi személyiségek (Bp., 1942); A két Apafi fejedelem (Kolozsvár, 1943); A szenvedés titka (Kolozsvár, 1947).

11. ’Sigmond Elek (Kolozsvár, 1873. febr. 26. – Bp., 1939. szept. 30.): vegyészmérnök, agrogeológus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1915, r. 1925). A korszerű magyar talajtani kutatások megalapítója, a talajtan nemzetközileg elismert művelője. 1895-ben a Bp.-en vegyészmérnöki, 1898-ban a kolozsvári egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1899-1905-ig vegyészként dolgozott a Magyaróvári Növénytermesztési Országos Kísérleti Állomáson. 1905-1907-ig a műegyetem. megbízásából Európában és az USA-ban tanulmányozta a mezőgazdasági vegyipart. 1908-ban megszervezte a műegyetem mezőgazdasági kémiai-technológiai tanszékét, amelynek 1910-ben ny. r. tanára lett. A Bp.-en 1909-ben tartott I. Nemzetközi Agrogeológiai Konferencia szervezője, a Nemzetközi Talajtani Társulatnak egyik alapítója, 1910-től tagja, és a talajkémiai és szikestalaj-bizottság elnöke volt. Az Országos Chemiai Intézet vezetőjeként (1926–34-ben), megszervezte a talajlaboratóriumokat. a talajvizsgáló hálózatot és a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását. Kutatásai elsősorban a talajok jellegzetes tulajdonságainak és a szikes talajok vizsgálatára és termékennyé tételére irányultak. Önálló talajtani felfogását a klasszikus orosz talajtani iskola alapjaira támaszkodva alakította ki A talajok mezőgazdasági használhatósága szerint talajosztályozási rendszert dolgozott ki, a talajtípusokat eredetük alapján csoportosítva. A Magyar Élelmezés-Ipari Tudományos Egyesület 1956-ban évenként kiosztásra kerülő ’Sigmond Elek-emlékérmet alapított. – Művei: Adatok a keményítő és származékai elméletéhez a diastatikus megbontás alapján (Kolozsvár, 1897); Mezőgazdasági chemia (Bp., 1904); A mezőgazdasági növények legfontosabb táplálóanyagai (Bp., 1910); A talajvizsgálat mechanikai és fizikai módszerei (Bp., 1916); Mezőgazdasági chemiai technológia (Bp., 1919); A hazai szikesek és megjavításuk módja (Bp., 1923. angolul: Hungarian Alkali Soils and Methods of their Reclamation. Berkeley, 1927); A mezőgazdasági növények termelési tényezői (Bp., 1930); Általános talajtan (Bp., 1934, angolul: The Principles of Soil Science. London, 1938). –

12. Becsky Andor (Sárközújlak, 1898. febr. 28. – Bp., 1978. okt. 29.): író. Tanulmányait Szamosújlakon és Szatmáron végezte. Kolozsváron lett tagja és szervezője az ifjúmunkásokból alakuló színjátszó mozgalomnak. Első versei a Napkeletben és a Periszkópban jelentek meg. Antal Jánossal közös avantgárd verseskötetet adtak ki (Verseskötet, Kolozsvár, 1923). 1945 előtt írásait Babos Antal és Pap Gábor néven közölte. Bp.-re kerülése után ő juttatta a magyar írók műveit Kolozsvárra. A 30-as években Romániában kétszer letartóztatták, Berlinbe szökött, ahol Kultúrkrónika c. darabját Piscator mutatta be. 1933-tól Bp.-en élt, s a Korunk munkatársa lett. 1937-től Hont Ferenc munkatársaként a Független Színpad c. lapnál működött. 1945 után a Madách Színház igazgatósági titkára, 1957-től nyugalomba vonulásáig a Színháztudományi Intézet munkatársa volt. Élete utolsó időszakában visszaemlékező folyóiratcikkeket írt. Kortársakról (cikkek, tan., Bp., 1974) c. műve említésre méltó.