Hazafelé
- Novella-
Írta: Attila-benczi

Végre! Kigördült a busz a gyár kapuján. Szabadság, de jó érzés. Nem mintha nem szeretném a munkám, csak az elmúlt hetek elég fárasztóak voltak. Lehuppanok az ablak melletti székre, ma nem jó pofizok szokásomhoz híven, gyötör a köhögés, csorog az orrom. Pillanatok alatt el is nyom az álom, munkatársaim megszokták, mindig figyelmeztetnek, mikor kell leszállnom. Rendes tőlük.
------------
Most magamtól ébredek, döccent a busz egy kátyúban. Pont jókor, megérkeztem le kell szállnom. Kezem zsebemben, ballagok a villamos megálló felé, amikor hirtelen ötlettől vezérelve más irányt veszek, gellert kapok, mint egy lövedék, ami lepattan egy fémről. Utam gyalogosan folytatom keresztül a Múzeumkerten egészen a kis piacig, ott megállok. Gondolataimba merülve bambulom a hídról alattam hömpölygő Körös vizét. Olyan érzés fog el mintha agymosáson esnék keresztül, ahogy ott álldogálok.
- Hé, Ember, mit művel?- Szól rám egy erélyes férfihang.
Közben egy idős hölgy erőteljesen ráncigálja télikabátom.
- Másszon már le onnan az Isten szerelmére, mindjárt bele esik a víz be!
Mosollyal az arcomon rájuk nézek.
- Semmi baj, nézzék milyen nagy és szép, igaz fekete, de az enyém.
Kitárom szárnyaim és ott lebegek felettük.
-------------------------

- Attila! Ébresztő mindjárt le kell szállnod.
Szól a munkatársnőm. A nyálam is kicsordult olyan mélyen aludtam.
Valamiféle köszönöm öt motyogok, leszállok és elindulok a kert felé.
Hm,deja vu érzésem támad. Már ott vagyok a hídon és egy idős hölggyel próbálunk, rongyokba bújt emberi lényt leráncigálni a híd korlátjáról.
Nehezen, de sikerült a művelet. Reszketve kuporog a földön. Valamit a reményről hordok össze neki, közben azon gondolkozom, hogyan segíthetnék rajta. Egy petákom sincs, de megmaradt érintetlenül a tízóraim. Neki adom. Jobban mondva adnám, mert a tiszta kék szemébe nézek és már nem őt látom...
----------------
- Öreg ébresztő megérkeztünk az állomásra!- Enyhén vállamat ráncigálva szól az egyik munkatársam.
De jó! Vidáman leugrok a buszról és irány a „kertek alatt”. Egy kicsit sántikálok, gyötör a reuma, közben a nem létező receptes könyvet lapozgatom, mit kellene főzni.
Nem mindegy, úgy is szalmakrumplit készítek. Egy pillanatra megtorpanok a hídon. Furcsa érzés fog el. Megrándítom a vállam, csak álmodtam.
Kapumat nyitom, kiscicám szalad dorombolva elé.
- Gyere, Penny mindjárt eszünk.
Nyitom a szobám ajtaját. Mi ez az illat? Tömjénhez hasonlít. Leesik az állam, szemem káprázik, vagy mi van?
Az ágyamon egy óriási fekete toll, hever, mellette a megkezdetlen mai tízóraim…
--------
Most álmodok vagy a buszon?