Nincs az a szőnyeg, ami alá annyi mindent be lehetne söpörni: a britek kiengedését és a migránsok beengedését, – mondta a minap Orbán Viktor. Jól mondta. Az idei  velencei karnevál díszvendégétől Magyarországtól jött az ötlet, hogy a gyerekeknek egy számítógépes játékban egy őrült hekkert kell megfékezniük, aki a világot meg akarja bénítani. Emellett futótűzként megy nálunk is a 2x2 annyi, mint huszonkettő, Alternatív matek c. kisfilm, ahol a csattanót a "konzervatív" tanárnő a film végén vágja a szabadelvű igazgató képébe. Mert a gátlástalan szabadságnak már nincsenek határai. Nincsenek értékek, biztos fogódzók, törvények, korlátok, amelyek épp a szabadság őrült diktatúrájától védenének meg.

Mert engedtünk. Fokozatosan és következetesen engedményeket tettünk a sátánnak: erkölcsi döntéseinkben, törvényhozásainkban, elképzeléseinkben, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. És ebben vergődünk, mint vad a hínárban. S akkor még nem beszéltünk a legfrissebb egyház- és Vatikánellenes médiatámadásokról, ahol már nemcsak a pedofilia, a homoszexualitás és nemi erőszak került terítékre, újfent, hanem egy amerikai papcsemetéből lett „pisz(m)ológus” már azzal riogat, hogy a papok gyermekei mindenütt ott vannak, s ez mekkora veszélyt jelent a világra.

Miközben a gender és a transznemű szabadosság már a franciáknál sem akar édesapáról és édesanyáról beszélni, csupán szülő 1 és szülő 2 -ről. A svéd miniszterasszony pedig az emancipált nők nehezen kiharcolt és most csorbult jogai miatt siránkozik, mert „kötelező szülni” a nemzetnek.

Micsoda aljasság, ugye?

Tanár ismerősöm meséli, hogy diákjainak kétharmada nem vágyik egyébre, csak sok pénzre, s el innen. Irány Hollandia, ahol majd jól bekábítószereznek, aztán évekig kuksolsz a börtönben, s mire hazajössz megkopaszodva, kiégve, lerongyolódva, rád sem ismerni. Posztodern tékozló gyerekek. Mint amaz orvosit, PHD-t végzettek, akik a londoni vécépucolástól  és beteggondozástól megkergülve lassan hazaszivárognak, mert elegük van az anyátlanságból és a nyakló nélküli szabadságból.

Milyen kifinomult módszerrel dolgozik ez a „Hekker”. Már a teremtés óta. „A kert minden fájáról ehettek, csak a kert közepén álló fáról nem” – halljuk Évától a Teremtés Könyvében. [...] „Dehogy haltok meg!” – mondja a kígyó Évának. Csak kinyílik a szemetek. S meglátjátok milyen hatalmas az ember, ha magára tekint. Csórén marad,  szemérmét veszíti, de szabad lesz. Ő dönti el mi a jó és a rossz. Önmagát kinevezi istennek, mindent tud, amiről azt hiszi, képes is irányítani, uralni a dolgokat. Isteníti saját magát, imádja a természetet, az állatokat, a testét, az ember úgynevezett alkotásait, pl. a kütyüket, rabszolgájukká válik, de az Istentől is félti szabadságát. Neki már csak jogai lesznek, de kötelesség, kötődés, elköteleződés, közösségvállalás már nem kell. Türelmetlenné válik, nincs ideje kivárni. Azonnal, gyorsan, hamar mindent megismerni, megkóstólni, megízlelni, kiélvezni, birtokolni, habzsolni, felfalni, felélni. Nem akar már megmaradni, sőt fennmaradni sem: csak most, rögtön elfogyasztani mindent. Már a munkájában sem lel örömet, ha nem kap érte elegendő pénzt, már nem éli át az alkotás örömét, a termés születésének és alakulásának izgalmát, nem akar ráhagyatkozni a Gondviselő Istenre.

Jézus Krisztustól pedig nem ezt látjuk. A nagy farsangi tobzódásban is ő kellene, hogy legyen a Mérce. A pusztai megkísértésben való viselkedését pedig fiataljaink és felnőtt híveink egyaránt megszívlelhetnék. „Nemcsak kenyérrel él az ember”..., „Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj”...!

Ha élni akarsz, válaszd az életet. Mert az Úr nem azért teremtett, hogy átengedd az irányítást az őrült hekkernek, aki folyton kibújik a szőnyeg alól, és: kísért, csábít, hízeleg, elbűvöl, csiklandoz, miközben valójában a halálba kerget.

De ha Krisztus győz benned, életben maradsz.

sp