Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Húsvéti szokások Marossárpatakon
Marossárpatakon a húsvétot is a karácsonyhoz hasonló előkészületek (nagytakarítás, az ünnepi ételek elkészítése) előzik meg. Az ünnep első napján a hívek templomba mennek és úrvacsorát vesznek. Húsvét első napja különleges, látványos eseménye a „bokrétatevés”. Másnap reggel a kislányos házakat színes bokréták díszítik. Ez a szokás az óvodás és kisiskoláskorú gyermekek körében terjedt el. A bokréta körülbelül egy 40 cm széles és ennél valamivel hosszabb fakereszt, amelynek a sarkát egy félkör alakú kávával kötik össze. Ez a káva lehet egy vastagabb fémhuzal vagy egy kisujjnyi vastagságú hajlékony vessző. Nem véletlen , hogy az így elkészített keresztet kávának is nevezik. Az ily módon elkészített kávára fenyőágakat rögzítenek és színes szalagokkal díszítik. A bokréta a legtöbb esetben a kislegény apja, nagyapja, vagy a nagyobb testvér segítségével készül el. A fakereszt szabadon maradt részére felírják a bokrétát tevő kislegény nevét. Egy kisfiú nemcsak egy, hanem több bokrétát is tesz (más-más kislánynak). A bokrétát az ünnep első napján este a szürkület beállta után késő estig helyezik el a lányos háznál. A bokréta elhelyezésében a kislegény segítségére van az édesapa, vagy nagyobb fiútestvére.
A bokrétát tevő fiú az ünnep másodnapján délelőtt egyedül vagy csoportosan megjelenik öntözésre a lányos háznál. Locsolásra kölnivizet használnak. Régen a szegényebb gyermekek az ibolya virágaiból nyert szagos vizet használták. Leszedtek egy csokor ibolyát, levágták a szárát és azt egy-két napig lefedve hideg vízben áztatták. Áztatással a víz átvette az ibolya illatát és készen volt az öntözésre alkalmas ibolyaillatú szagos víz.
A 80 éves Gábor János bácsi így meséli el gyerekkori élményeit:
”Négy-ötös csoportokba jártunk öntözni a 30-as években. Jószagú szappanlével öntöztünk. Betöltötték egy kicsi üvegbe és lekötötték egy ranggyal. A leányak piras tajással fizettek. Pánkóval, csörögével, kaláccsal kínáltak meg. A bakrétásak kaptak fizetségül egy zsebkendőt és két tajást. Másadnapján vót bál, ahová a leányakat az édesanyjuk is elkísérte. A bált sakáig a kastélyban szervezték. Emlékszem egy versre, amit kicsi karamba mandtam:Én kicsinke friss leginke/ Szépen szól a házi fecske. / Ha betérek pótlást kérek / Ha nem adnak visszatérek.”
Nagy Zsuzsanna (Fátyol) ugyancsak az 1930-as évekről mesél:
„Első napján a zenészek jártak tisztelegni, ezért pénzt kaptak. Másadnapján muzsikással jártak a legények öntözni. A válúhaz vitték a leánt és lepriccolták vízze. Csak priccolták, nem öntötték vederrel. Megkínálták őket kaláccsal és vettek egy-egy tajást is. Harmadnapján aztán az asszanyak öntözték meg a férfiakat. Leöntötték egy-egy veder vízze. De a férfiak se vótak restek. Alyan is eléfardult, hagy megfagták az asszanyt keresztül tették a válún és leöntötték vízzel.”
Az ifjak a lányos házaknál, a rokonoknál, a házasok pedig a barátoknál, a komáknál öntöztek. Az ifjak és felnőttek délután jártak öntözni. Délelőtt valamennyien a templomba mentek. Az öntözést a gyermekek esetében versmondás előzte meg, a fizetés pedig piros tojás volt. A bokrétát tevő kislegény újabban négy-öt tojást, egy zsebkendőt, csoki tojást és pénzt kap. Az ifjak és felnőttek ma már nagyon ritkán mondanak verset. Inkább csak engedélyt kérnek az öntözésre a következőképpen: Hallottam, hogy van egy szép virágszál, El akar hervadni, szabad öntözni?
Ők már nem vesznek tojást, de megkínálják itallal és süteménnyel a háziak. A serdülő ifjak fiatal legények részéről szokás volt régente gyakran, most ritkábban a szemetelés. Másodnapján hajnalban a lányos házak kapui előtti utcarészt szalmatörekkel, pelyvával vagy fűrészporral szórták be. Ezért a lánynak korán kellett kelnie, hogy ellenőrizze a ház előtti utcarész tisztaságát, s ha az szeméttel volt beszórva, el kellett takarítania, nehogy a korai járókelők azt meglássák. Ha netalán későn kelt fel és az emberek meglátták az elszórt szemetet, mindjárt elmarasztaló megjegyzéseket tettek: „ha a szeretője látná, nem udvarolna többet neki”
Ugyancsak másodnapján reggel, amikor a lány felkel meglepődve tapasztalja, hogy a kiskapu eltűnt vagy kicserélték. Az elkövetők minden esetben a serdülő legények. A családtagok elindulnak, hogy megkeressék a kaput. Persze, fáradozásuk nem mindig jár sikerrel. Ilyenkor előfordult, hogy a csínytevők bort vagy pálinkát kértek a kapuért cserébe.
Gálfi Tibor nyugalmazott tanító így emlékszik vissza a 70-es, 80-as évek húsvétjaira:
„A diktatúra éveiben nem egyszer történt meg, hogy húsvétkor nem volt iskolai szünidő. Másodnapja, amely mindig hétfőre esett munkanap volt az iskolában is. Minden tiltás ellenére a gyermekek ünneplőbe öltözve, a fiúk zsebükben kölnivizes üveggel jöttek iskolába. A férfi tanügyi káderek zsebében is ott lapult a kölnivizes üveg. Így volt ez más munkahelyeken is. A fiúk megöntözték lánytársaikat, a férfi tanerők a kolléganőiket. Az iskola folyosója, az osztálytermek kölni szagot árasztottak. Egy alkalommal éppen fogalmazás órám volt másodnapján. A fogalmazási óra alapos, jól átgondolt felkészülést igényelt. Elgondolkoztam. Mitévő legyek, hogy a tanulók munkakedvét megnyerjem, s hangulatukat ne rontsam el. Megkérdeztem a tanulókat, hogy ismernek-e öntöző verseket. Kórusban válaszoltak igennel, nemcsak a fiúk, a lányok is. Utasítottam a tanulókat, hogy vegyenek elő egy-egy füzetlapot és írják le az általuk ismert öntöző verseket. Sok szép öntözőverset vetettek papírra. Visszaemlékszem ma is, hogy az egyik legszebb verset Lakó Kiss Levente mondta tollba.”
A bokrétát tevő fiú az ünnep másodnapján délelőtt egyedül vagy csoportosan megjelenik öntözésre a lányos háznál. Locsolásra kölnivizet használnak. Régen a szegényebb gyermekek az ibolya virágaiból nyert szagos vizet használták. Leszedtek egy csokor ibolyát, levágták a szárát és azt egy-két napig lefedve hideg vízben áztatták. Áztatással a víz átvette az ibolya illatát és készen volt az öntözésre alkalmas ibolyaillatú szagos víz.
A 80 éves Gábor János bácsi így meséli el gyerekkori élményeit:
”Négy-ötös csoportokba jártunk öntözni a 30-as években. Jószagú szappanlével öntöztünk. Betöltötték egy kicsi üvegbe és lekötötték egy ranggyal. A leányak piras tajással fizettek. Pánkóval, csörögével, kaláccsal kínáltak meg. A bakrétásak kaptak fizetségül egy zsebkendőt és két tajást. Másadnapján vót bál, ahová a leányakat az édesanyjuk is elkísérte. A bált sakáig a kastélyban szervezték. Emlékszem egy versre, amit kicsi karamba mandtam:Én kicsinke friss leginke/ Szépen szól a házi fecske. / Ha betérek pótlást kérek / Ha nem adnak visszatérek.”
Nagy Zsuzsanna (Fátyol) ugyancsak az 1930-as évekről mesél:
„Első napján a zenészek jártak tisztelegni, ezért pénzt kaptak. Másadnapján muzsikással jártak a legények öntözni. A válúhaz vitték a leánt és lepriccolták vízze. Csak priccolták, nem öntötték vederrel. Megkínálták őket kaláccsal és vettek egy-egy tajást is. Harmadnapján aztán az asszanyak öntözték meg a férfiakat. Leöntötték egy-egy veder vízze. De a férfiak se vótak restek. Alyan is eléfardult, hagy megfagták az asszanyt keresztül tették a válún és leöntötték vízzel.”
Az ifjak a lányos házaknál, a rokonoknál, a házasok pedig a barátoknál, a komáknál öntöztek. Az ifjak és felnőttek délután jártak öntözni. Délelőtt valamennyien a templomba mentek. Az öntözést a gyermekek esetében versmondás előzte meg, a fizetés pedig piros tojás volt. A bokrétát tevő kislegény újabban négy-öt tojást, egy zsebkendőt, csoki tojást és pénzt kap. Az ifjak és felnőttek ma már nagyon ritkán mondanak verset. Inkább csak engedélyt kérnek az öntözésre a következőképpen: Hallottam, hogy van egy szép virágszál, El akar hervadni, szabad öntözni?
Ők már nem vesznek tojást, de megkínálják itallal és süteménnyel a háziak. A serdülő ifjak fiatal legények részéről szokás volt régente gyakran, most ritkábban a szemetelés. Másodnapján hajnalban a lányos házak kapui előtti utcarészt szalmatörekkel, pelyvával vagy fűrészporral szórták be. Ezért a lánynak korán kellett kelnie, hogy ellenőrizze a ház előtti utcarész tisztaságát, s ha az szeméttel volt beszórva, el kellett takarítania, nehogy a korai járókelők azt meglássák. Ha netalán későn kelt fel és az emberek meglátták az elszórt szemetet, mindjárt elmarasztaló megjegyzéseket tettek: „ha a szeretője látná, nem udvarolna többet neki”
Ugyancsak másodnapján reggel, amikor a lány felkel meglepődve tapasztalja, hogy a kiskapu eltűnt vagy kicserélték. Az elkövetők minden esetben a serdülő legények. A családtagok elindulnak, hogy megkeressék a kaput. Persze, fáradozásuk nem mindig jár sikerrel. Ilyenkor előfordult, hogy a csínytevők bort vagy pálinkát kértek a kapuért cserébe.
Gálfi Tibor nyugalmazott tanító így emlékszik vissza a 70-es, 80-as évek húsvétjaira:
„A diktatúra éveiben nem egyszer történt meg, hogy húsvétkor nem volt iskolai szünidő. Másodnapja, amely mindig hétfőre esett munkanap volt az iskolában is. Minden tiltás ellenére a gyermekek ünneplőbe öltözve, a fiúk zsebükben kölnivizes üveggel jöttek iskolába. A férfi tanügyi káderek zsebében is ott lapult a kölnivizes üveg. Így volt ez más munkahelyeken is. A fiúk megöntözték lánytársaikat, a férfi tanerők a kolléganőiket. Az iskola folyosója, az osztálytermek kölni szagot árasztottak. Egy alkalommal éppen fogalmazás órám volt másodnapján. A fogalmazási óra alapos, jól átgondolt felkészülést igényelt. Elgondolkoztam. Mitévő legyek, hogy a tanulók munkakedvét megnyerjem, s hangulatukat ne rontsam el. Megkérdeztem a tanulókat, hogy ismernek-e öntöző verseket. Kórusban válaszoltak igennel, nemcsak a fiúk, a lányok is. Utasítottam a tanulókat, hogy vegyenek elő egy-egy füzetlapot és írják le az általuk ismert öntöző verseket. Sok szép öntözőverset vetettek papírra. Visszaemlékszem ma is, hogy az egyik legszebb verset Lakó Kiss Levente mondta tollba.”
Szólj hozzá !
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz