Kissé ijesztően ereszkedtek a fekete felhők rá a fenyők tetejére majd mint aki siet, a szél is elkezdett ide oda csapkodni mintha büntetni jött volna az emberek közé. Valahonnét felülről, erre a hirtelen jött sötétségből nagy, kövér cseppek kezdtek el hullani, mire az úton lévő emberek sietve szaladtak be a vegyesbolt tetőzete alá, fent a kis havasi faluban. Az emberek ijedelmükből  kiengedve leültek az ott lévő padokhoz majd ki-ki a maga kívánsága szerint elhelyezkedett egy egy sör vagy épp egyéb itóka társaságába és nevetve vették tudomásul, hogy igencsak megviccelte őket a természet ugyanis az egész égiháború annyit sem tartott mint amennyi idő alatt egy szelídebb ökör kiiszik egy vödör vizet.

Az egyik fiatalember, lehetett úgy elsőéves egyetemista unottan kezdett el inni egy jéghideg energialitalt, mellé cseszterfildet szívott. Fülébe dugdosott hangszórókból kifele cincogott a bikicsunáj. Mohon habzsolta a pizzaizű pityóka-chipsét és talán arra várt, egy gombnyomásra valahol, talán épp a hamuzóból előjön majd számára a jó tündér. Fönt, a Hargitán.

Mellette lévő asztalnál mosolygós szemű idős bácsi árulta a frissen sült, aranyló színű kürtös kalácsot. Amott, csodálkozó gyerekek tekergették egy ugyanolyan kalácsról a kacskaringós meseszerű tésztát lefele, közben elégedett mosollyal ették a diós, cukros csodát. És az illata annak a kalácsnak, lassan belepte a szomszédos helyiséget is kínáltatva azt a többi ott lévő emberrel, mert az Isten mindig vigyázott arra, hogy székelyeknél semmi sem maradjon ugyanott, hadd terjedjen legyen az bármi, nem kímélve senkitől, hátha egyszer a Gondviselés is megjelenik ezen a  tájon és akkor legyen annak útja már jó bejáratva.

Ugyanezen a helyen, csak egy sóhajtással odébb a gyermekek szülei nagy buzgósággal válogatták a frissen fésült kokojzát, szaporán nehogy elapadjon az is mint a régen hiányzó Gondviselés.

-         Ugye apuka, jövünk még erre? – kérdezte egy göndörhajú leányka a vele szembe ülő felnőttet.

Erre egy idősebb nénike válaszolt az asztal végéről:

-         Tessenek csak jönni még, jól kérdezi a leánka, ugye drága milyen jó itt a levegő?

Ezekre a szavakra a felnőttek szapora munkájukat megszakították, és egy lilakalapos asszonyság odafordult a nénihez:

-         Bizony. Itt minden olyan friss. A fenyőfák csodálatosak és azok a séták azokon a mesebeli ösvényeken felejthetetlenek számunkra. Meg a Margit néni főztje, háát abban semmi mű sincs. A jó levegőt pedig igazán megszerettük.Mi, ott nagyvárosunkban teljesen elszakadtunk a rendes mindennapoktól.

-         Bizony, - szólalt megy egy fiatalabb ember a csoportból, maguk itt egy földi paradicsomba élnek! Akart még valamit mondani de lelkesedése nem engedte, inkább visszafogta magát.

-         Bizony, nem adnánk semmiért drága! – hagyta rá a néni.

A másik asztalnál ülő serdülő fiatalember, most kikapta fühallgatóit füléiből és megszólalt:

-  Apa.- kezdte kissé rimánkodva- ugye holnap már elutazunk tovább, nem neteztem, fészbukom se láttam már egy hete.Az apa hirtelen söréhez nyúlt, beleivott nagy élvezettel majd nagy későn, ellazulva, válaszolt fiának:

-         Nincs nincs, de milyen jó színed lett ettől a levegőtől fiam!

-         Perszee – vágott vissza a srác és gyorsan visszadugta füleibe a hangszorokat.

Odébb, a kisgyermekek mit sem törődve a társasággal, nagy étvággyal eltüntették a hatalmas kürtöskalácsot eközben. és szomjukat oltották egy palack forrásvízzel.

-         Anya ugye azért büdös ez a víz mert a Büdösbe vagyunk? -kérdezte nevetve egyikük, megvidámodva a hasonlattól melyet kitalált.

Derültek ezen az idősebbek is, majd lassan szedelözni kezdtek, hogy a válogatott kokojzával hazamenjenek szállásukra. A közelbe ültem és gondolkodtam azon, vajon mennyire vesztek oda természetes értékeink az emberi megítélésben, és mennyire is élünk a mű-világ értékrendjei szerint. Míg a nyugalom benne van és együtt jár a természet adta valósággal, a nyugtalanság az ipari forradalom velejárója lett. Fogyasztani, fogyasztani, fogyasztani. Még akkor is ha nem kell pontosan akkor és adott időben. Pedig úgy gondolom, régebben csak egészségesebb volt a kevesebb de természetesebb. Ilyenforma gondolataimat egy részeges banda üvöltése zavarta meg. Inni jöttek. Tanítónők is voltak közöttük, és miután láttam, hogy mennyit ér a hivatás mostanság,  összeszedtem dolgaimat és elmentem messzire, egy Csendes, békés fenyvesbe hol leültem a süppedő mohára. Sörömet sem ittam ki, úgy kívánkoztam onnan eljönni.

A véletlen úgy hozta, hogy ugyanaz a két család mely hazament a kokojzával, nem messze tőlem leültek később egy mofetta árnyékába és csendesen figyelték az erdőt mintha vigyáznák azt nehogy elillanjon mint varázslat. Aztán ahogy telt az idő és az erdő is megmaradt, de a varázslat is megmaradt benne, az öreg székely bácsi, ki őket ide elkísérte, mesélni kezdett hirtelen:

-         Hát kedves gyermekeim, tudják az úgy volt, hogy valamikor volt itt a völgyben két pásztor, apa és fia. Büdös völgynek hívták azt a helyt és Büdös hegynek a feléje emelkedő hatalmasságot mert mindég olyan záptojás szagú volt olykor a levegője.  Na és ez az öreg juhász folyamatosan fájatta a derekát és nem győzött panaszkodni fiának de még a juhainak is, hogy neki mennyire itt és fáj, ott és fáj és biza rajta még a pap sem tudott segíteni. Egyszer aztán, legeltetés közbe havazás fogta őket el a hegyen pedig még csak amolyan levélhullató őszre járt az idő lent a völgyben. Na el is határozták ok haza nem mennek még, talán elolvad ez a gyér hó, s lesz még amit etetni az állatokkal. El is terelték a nyájat lefele a völgynek, talán ott találnak még ehető növényzetet. Hát amint mentek, találtak egy helyet az oldalba hol a hó el volt olvadva és örvendezve fedezték fel, hogy bizony a földből valami meleg pára gőzölög felfele, büdös volt ugyan de kellemesen melegítette őket. Fakerezttel megjelölték a helyet, hogy majd ha arra járnának és hideg van, legyen ahol megmelegedni. Úgy is lett, és míg a nagy tél el nem jött végig odajártak. Igen ám de az öreg juh ász is azt vette észre magán, hogy egyenesen tud járni egy idő után és a fájdalmai mind megszűntek Nagyon jókedvű volt ez végett és tavasszal mikor újra kijöttek a nyájjal, első dolga volt megkeresni a helyet és újra elkezdett odajárni alkalomadtán ha arra legeltetett. Egyszer viszont a juhok egyedül mentek haza estére az akolba. Nézte a fia sehol az öreg. Nosza fogta magát és elindult megkeresni rosszat sejtve. Hát bizony ott találta az apját arccal a földre fekve, élettelenül.

- Édesapám! Édesapám! - költögette a fiú apját, de az nem kelt fel többé.

De már nem volt akit felkölteni. Lefutott a faluba és elmondta mi történt. A bíró megállapította az orvossal,  hogy az öreg bizony levegő hiánytól, talán fulladás végett veszett oda. El is ítélték a fiút később a biroságon az apja megfojtása végett, hiába is próbálta ő bizonyítani, nem ö tette. A biroságról egyenesen arra a helyre mentek mind, hol az öreget találták meg. Elkezdötött a helyszinelés, mert ezt most úgy nevezik. Hát a bíró és az egyik pandúr lehajolt a kis vájatba, hogy a helyszínt megvizsgálják és láss csodát azonnal összeestek és ott helyben meghaltak a többiek szeme láttára. Az orvos is megállapította, hogy a törvénybíró és a pandúr is a gáztól halt meg. Nyomban szabadon engedték a legényt, akit tudatlanságban ártatlanul meghurcoltak. Rájöttek arra is, hogy a föld mélyéből feltörő gázban gyógyító erő vagyon, de aki belélegzi vagy szippant belőle, azt a gáz azonnal megfojtja. “- Külsőleg használva gyógyszer, belsőleg halálos méreg” - állapította meg az orvos. Azon a helyen a környék szegény betegei gödröt ástak, hogy a feltörő gáz gyógyító erejét használva meggyógyítsák fájó tagjaikat. Ez bizony nagyon régen történt, ha ugyan megtörtént.”

A csend hatalmas volt a mese után. M-sok is megálltak volt közben és hallgatták. Senki nem vette észre, egy fekete tehén elsétált mögöttük az ösvényen, eközben. A kislány szólalt meg elöszor, mikor a többi bámészkodó hallgató tovább ment.

- Anya, igyunk még büdösvizet mert holnap már nem leszünk itt ugye anya?

Mikor felálltak, odamentem az öreg bácsihoz és megkérdeztem, megírhatom e a meséjét.

-         Maga író? kérdezte.

-         Néha rámjő ez a baj, és most épp ideje van újból - mondtam neki.

-         No, akkor úgy írja meg hogy mindenki olvassa, és említse meg, hogy csak itt, ebben az illatos levegőben a legfinomabb a kürtöskalács.

Esteledett már mikor befejeztem az írást.Gondolataim elcsendesedtek, és körülvett a nagy erdő. Ahogy sötétedett, úgy nehezedett rám egyre jobban a székelyek világa miglen majdnem teljesen sötétben el nem indultam hazafelé a gyökerekkel ellepett ösvényen. Otthon a két mókus a megszokott rituáléjuk szerint épp az udvarunkon futott keresztül, felderítve a terepet, vajon változott e világ valamennyit a tegnaphoz képest, itt a székelyeknél, fenn Büdösfürdőn.