Zúdulva folyt a Maros a kis szüget körül a meder közepin. Jó hely volt ez mosni, idejártak az asszonyok a faluból, főleg az alszegiek. Anna fogta a teknőt és indult volt hazafelé. Sokat dógozott ma, jól esően nyugtázza a napot. Csak a kutya volt nagyon ideges és végig nyüszített. Örömmel számolta délután, hatvan tő paradicsomot, elég sok uborkát és harminc palánta káposztát sikerült ma elültetni ebédig. Elgondolta milyen jól fog esni majd a jó, tüskés uborkákat leszakítani ágaikról, és majd friss paradicsommal, csípöspaprikával enni : a szalonnát. Ejj, csak lenne kivel megossza ezt az örömöt. Haza ért és szétnézett az udvaron. Csendesen leült a padra és hírtelen újra rátört a magány. Neki egy ideje csak ez jutott. A magány. Míg a kertben volt, ezen gondolkodott, hogy ő milyen egyedül van. Azóta, mindig az apósa segítette mindenben. Jött a szekérrel, vitte, hozta, kaszált, vetett, aratott, még a töröbúzát is ő intézte el neki. Aszonta, majd öregkorára számítja a segítségét. És együtt hittek egy dologba, melyről hangosan beszélni nem is nagyon mertek, nehogy a kívánság szívárványszínű buborékként el ne pattanjon szemük elött csak mert ők beszélnek erről. Szomszéd Maris is szokta mondani, nem szabad beszélni arról miről kívánkoznának hiszen a babona szerint elfut a szerencse. Reggeliben is, délben is, este is csak a Fennvalónak merte elmondani, talán úgy hallgatja meg, hogy nem veszi tolakodásnak és segít majd.  

Mikor este lett, a lámpa lángja nagyon nagy csendben égett.Alig mert lobogni, nagy áhitattal hallgatta az asszony imáját. Sóhajok szálltak a mennyország felé, ezeknek a láng, meghajolva engedett utat fel a Fennvalóhoz, hátha szerencsével járnának. A kicsi szoba tele volt szomorúsággal reménységgel. Szépen rendezett házacska volt ez. Minden, a fésű és az olló is pihent a szépen neki hímzett zsebben, a falon. Frissen vasalt terítő volt az asztalon, talán a virág is délután volt vágva a cserép kancsóban. A Biblia mellett egy nemrégiben nyomtatott énekeskönyv feküdt nyitva, mintha az is imádkozna, gazdáját segítve a nehéz feladatban. Hetedik éve annak, hogy azt a hírt kapta, Pistát elvitte a muszka. Azóta mindig úgy veti meg a kemencét reggeliben mikor kenyeret készül sütni, hogy talán ebből a kenyérből, talán ő is fog enni. De mindig elfogy egy hét, újra megdagassza, reggel megsüti és ez így megy oly hosszú ideje. A kutya kaparja az ajtót. Arra gondolta, ezt a kutyát valami érhette, nem eszik, nem iszik, nyüszít egész nap. Na majd elmúlik. Jó kutya ez. Senki a lábát bé nem tehette az udvarra anélkül, hogy a kutya jó erősen meg ne szidja. És ha majd menni készült az idegen, akkor kezdődött csak az igazi haddelhadd, ha Anna nem ment az illetővel a kapuig. Azóta csinálja ezt mióta nincs férfigazdája otthon. Azóta kötelessége jó erősen megvédni azt ami gazdájáé volt, mert ő tudja, egyszer csak hazaér s akkor mehet, nem kell majd annyira őrködni. Anna nem engedte be a kutyát hanem rászólt, menjen a csűrbe és hagyja békáin az ajtót. A kutya szomorúan elvonult. A ház lassan belülről elsötétedett, a kéményen már csak egy kis füst szállott fel, az imák elfogytak és egyetlen papjuk elaludt csendesen, egyedül, álmok nélkül már.
***
Reggel egy idegen férfi volt az udvaron és a kutya előtte feküdt a földön. Nagyon megijedt, hiszen a kutya úgy üvöltött, mintha nyúznák. Félve lesett ki a setétitő mögül az ablakon. Most a kutya felugrott és ennek az embernek a piszkos kabátjára tette az első lábait majd ugrott és nyüszítve körbefutotta azt. Az ember nézte egy kicsit és próbált megmozdulni. A kutya azonnal ráugrott. Nem engedte, hogy mozduljon.
Anna nem értette a dolgot. Ez a kutya furcsán viselkedik evvel az emberrel. Olyan mintha lázálom lenne, ez a kutya őrjöng egy idegen körül, de nem ugatja, nem tépi, mintha ....Kicsit lehunyta a szemét....álmodozik....... Mi lehet. Furcsa ez a reggel. Ideje lenne elfutni a házból mert a kutya biztos megvédené de valahogy nem jön, hogy elfusson. Olyan ismerős ez az ember valahonnét. Falubeli az biztos mert ismerős a hangja mivel a kutyához szólott. És a mozgása is. Hírtelen majdnem megszédült.
- Ez a muszkától jött haza és biztos híre van Pistáról. Hát persze, nézd csak az a ruha az durva posztó, mint azoké kik hazajöttek a bányából.
Gyorsan öltözni kezdett, nem érdekelte már semmi. Ez az ember falubeli, a kutya ismerheti talán.
- Isten ! - ha talán az ő Pistája is hazajönne. Míg a gúnyáit kapkodta, emlékezni próbált ki lehet ez az ember. Ez az ember nagyon púpos, hajlott hátú és sovány erősen. Bezzeg az ő Pistája magos volt, emberes testű és nem volt szakálla mint ennek. És a haja az olyan fekete, olyan a faluba senkinek sem volt. - Hej Isten, ki a magasságban vagy ! imádkozta, de hangosan mondta ezt, és reszketett. Elfordította a kócsot az ajtóban és kilépett. Meglepődött. Most értette meg , a kutya örvendezve játszott azzal az emberrel és nem haragból kerülte. És ez az ember újra felkacagott a kutya játékán. Osztán odanézett rá.
Úgy folytak a könnyei mindkettőnek hírtelen, mint a Maros vize. Annának az erő kiment a lábai alól és elájult.Délbe mikor a szomszéd Maris átjött, a kutya nem ugatta meg. Beengedte a jövevényt, ugatás nélkül. A tornác padján Anna ült és sírt. Akkor vette észre, a tornác másik végibe Pista épp borotválkozott. És kezefejivel törülte az is a könnyeit, mert erősen folytak neki is az orcáján lefele. Isten akaratából.

(Tisztelt olvasó, a fenti szövegben sok a szándékos betűkihagyás, próbáltam úgy színezni a világot mit leírok, ahogy azt elmondva hallottam, éreztem, tapasztaltam. Természetesen, a történet nem így zajlott le,ez csak a képzeletem szüleménye,a lényeg azon van, annyi év után, csak a kutya ismerte fel nagyapámat érkezésekor, annyira le volt fogyva. Köszönöm a megértést )