Már két hete éltünk boldog szimbiózisban Margittal, a megtalált és rehabilitált galambfiókával, mire annyira alakult a helyzet, hogy röpleckéket vehetett a lakás egyetlen macska és kutyamentes helyiségében, a vendégszobában. Margit bámulatos átalakuláson ment át az utóbbi napokban, tekintettel a bio búzából, főtt tojásból és alkalmasint túróból álló eleségre, lábai pirosak, mint a cseppentett mályvacukor, elegáns és dús tollboáját bármely párizsi táncosnő megirigyelhetné, borostyánszín szemei meleg kacérsággal csillognak, de ha néha rossz napja van, fejét szárnya alá rejtve mogorván gubbaszt diófán lógó kalitkájában, tudomást sem véve a világról. Napi víz és eleség adagjának biztosításakor a vendégszobába vonulunk, ilyenkor rekedt hápogással üdvözöl, majd míg kalitkáját takarítom, ő lelkesen gyakorolja magát a repülésben. Utána megpihen, rendszerint a zongorán, és rövid kergetőzés után visszadugom a kalitkába, erősödnie kell még.
Aztán pár napja Margit úgy döntött, nem hagyja magát megfogni, s mire nekem mégis sikerült, megéreztem markomban vergődő szárnyainak erejét. Megértettem, eljött az idő, szabadon kell engednem. Hirtelen elhatározással kirontottam a kertbe, átbukdácsoltam az élénken érdeklődő kutyák hordáján és ott álltam a szomszéd J. néni kerítésénél, markomban a riadtan pislogó Margittal. J. néni udvarát eszményi galamb röptető területnek gondoltam, kutya-macska nem veszélyezteteti, ellenben gazdag és jól felszerelt tyúkudvarát előszeretettel keresik fel a vadgalambok. Ez tökéletes hely lesz, gondoltam, és önön jóságomtól meghatódva felnéztem a verőfényes kék égre majd határozott mozdulattal fellendítettem madaram. Isten veled, Margit! Aztán csak néztünk utána, én, a tacskó, a pinscher és a mopsz.
Közben Margit szerencsésen landolt J. néni melléképületének tetején és kis idő eltelt, mire madár agyában felderengett, valami nem stimmel. A délelőtt további részében durcásan álldogált a napon, majd elegánsan leröppent és módszeresen elkezdte megtizedelni J. néni tulipán ágyását. Mindezeket onnan tudom, mert takarítás és főzés közepette rendszeresen ki-kirohantam a kerítéshez, hogy figyelemmel kísérjem Margit első szabad óráit. Aztán egyszer csak nem láttam többé, ellenben Miska kutya, a tacskó, erős izgalmi állapotban nyüszítve nézte a kerítést a fejem felett. Margit egy ledér nőszemély nyugalmával hintázott a dróton és toalettjét rendezgette, láthatóan megnyugodva, hogy haza talált. Összesen háromszor kergettem el, negyedjére leszállt a háztetőnkre és onnan méltatlankodott. Feladtam. Margit nem vágyik el, nem akar galambcsaládot, Margit minket akar, a kis piros csészét, amiből ivott, és amit csurig töltve felügyeskedtem a háztetőre és ő úgy bukott rá, mint két napja nem ivott alkoholista a hideg sörre. Margit bio búzát akar túróval és főtt tojással, és én létrára mászva fel is tettem neki, ő meg esténként az eresz alá húzódva bizalmasan rám köszön. Reggelente megtömi a begyét, jót iszik rá, majd nagy körökben repül a házunk felett, délig galamb ügyeit intézgeti valahol, de délutánra ott billeg a tető szélén és kiéhezve várja a vacsorát.
Férjem sötéten vizionálja a jövőt, azt mondja, látja, hogy jövőre lesz egy egész galamb farmunk.