Úgy hasított bele a kasza éle a harmatos sarjúba, jó volt hallani a korai virradatban. Ásított még a völgy a fennsík alatt, érezni lehetett, biztos jót álmodhatott.

A fenyves a fennsík szélén épp beretválkozott. Nagy fehér habok voltak orcájára tapadva melyeket majd a Nap éles sugara fog feloszlatni kolompok zenéjére. A madarak kiimádkozták már magukat, néhány jókedvű fújjta még a reggeli misét az erdők mélyén, nekik különösképpen tetszett ez a mai ébredés.

Kicsit cuppogott még a főd az ösvényen felfele mikor jött. Azóta már pár renden túl van és elégedetten pökött tenyeribe majd újra és újra nekifogott. Jól esett neki ez a reggeli művészkedés. Egyedül itt fenn a hatalmas fennsíkon olyannak tűnhetett a menyországból nézve, mint egyetlen szógája az Istennek kit még utolsónak a földön hagyott. Legyen, ki reggelibe rendet csináljon ezen a színpadon, legyen mit nézni onnan fennrűl az angyaloknak ha netán elunnák magukat a sok citerázás után.

Arra gondolt Izsák, – mert így híjják a falubeliek őt, és illik, megnevezi itt is, arra gondolt talán van itt már olyan madár az erdőbe ki vót má ott messze túl a tengeren Amerikába. Hejj de megkérdezné tűle, nem e látta talán az ő babáját ott arrafelé. Hiszen asse lehet akkora nagy ország, hogy a a madár ne járhatná bé. Ott is falu van biztos csak a tengernek partján és a mezőn dógoznak ott is ejsze az emberek. Ha meg nem akkor is, csak kiülnek szalonnázni délbe a gyár elé kik abba dógoznak. Látott már gyárat mikó Segesváron vót katona. Annak a tetejit ők fedték bé, oda voltak egyszer besorolva munkára. Az olyan gyár vót, hogy szőnyegeket szőnek ott de mán nem is emberek hanem nagy gépek. Erről sokat mesélt még a faluban

Erzsi az családostúl hajóra szállt, ment velik apjuk, anyjuk, testvérei mind. Egy éve mán annak. Levelet ígért ugyan, de az olyan messzire lehet még nem ért ide. Ejsze majd csak ideér hezzá. Emlékszik mielőtt elment vóna, sokat beszélgettek a kapuajjban arrúl, hogy ott a nagybátyja aranyat kapott a fődön, a patak partján.Ezért híjja ki az egész családot. Nade  miért kellett ezért kimenni Erzsinek oda? Hiszen ott még a pityóka is más, és káposztalev ivás nélkül eszik a sült kolbászt. Pedig Erzsi azt pedig úgy szerette. Azt mondták neki, ott annyi homok van, hogy abból egész Hargitát bé lehetne keríteni és vissza.

Kicsit megállott és bényúlt a zsebibe. Azt  a zsebkendőt, amit most elévett nagyon féltette, mindig nagy gondossággal volt hozzá, hogy véletlenül el ne tünjön a  nagy bánatába, gazdája után. Azt mondta Erzsi, az apja és testvérei aranyat fognak keresni, oszt majd hazagyünnek és 4 tehént is fognak tartani olyan gazdák lesznek. S akkó neki is jut majd és abból házat építenek s akkor majd elmehetnek a paphoz, adja űket össze. A tél elejin hazajött ugyan egy falubeli, az bányába dolgozott és azé jött vissza megnézze anyjának sírját.Na az mondta, hogy talán ű úgy tudja Erzsit látta egy komédiába, valami naccságos asszonyt szerepelt és azt mondták, hogy kivetitik. Hát bezony ő akkó jól megmondta a falubélijének, hogy bizony az Erzsit senki ki ne vetítse. Ne csufondároskodjon már vele, s azzal ott is hatta, feléje se ment pedig harmadik szomszédja.

Elmosolyodott. Még hogy az Erzsi. Komédiázzon. Hogyne. Erzsi olyan jól tud kapálni és fonni és a nem fog ilyen szégyent űzni magával. Még hogy komédiázzon. Biztos nem az ű Erzsijét látta a Pesta.

De szeretne most madár lenni, jön az ősz, és úgysem jut minden madárnak erdő Afrikába, ő bizony Amerikába repülne. Úgy igyekezne, hogy sebessen. Aztán addig repülné ott körbe a falvakat míg meg nem találná Erzsit kapálni. Nade ejsze ott most tél van. Akkó pedig a fonóból kihallatszana a hangja, hiszen mindég ojjan szépen énekel az ő nádszálvékony, feketehajú Erzsije. Mindég ráhagyták a nótakezdést. A Pesta azt mondta neki, azt a jányt kirűl ű ugy gondolja a vót Erzsi, na azt Elisabeth Carpenternek hítták a komédiába. Így leírta neki papirosra. Az ő Ács Erzsijét. Annak párja nincs pedig. Mindég mosolygott és vidám vót. Nem engedné ! Komédiázni ?

A kolompok hangja felébresztették álmaiból, Jöttek a tehenek át a másik fennsíkra a völgyből. Már kezdett felszárandní.

Nem is húzott úgy a kasza mint hajnalban. Valahol egy madár, ismerősére találhatott mert nagyot vinnyogott örömibe, és a szél is csendesen elkezdett hűvősen fújjní. És lemosta a beretvahabot a magas fenyők tetejiről fel az égbe, szolgáljanak felhőként tovább a mai áldott napon.

                                       Írta Szente Cs. János)