ÚJ  ÉVI  GONDOLATOK

"Minden embernek joga van, hogy a közösség ügyéhez hozzászóljon, de minden embernek egyben kötelessége, hogy ezen jogával komolyan éljen."

(Márton Áron )

Mint nagymama aggódással tekintek a jövőbe, az ismeretlenbe.

Kiszely Zoltán politológus szerint sorsdöntő napokat él át Európa... Beleborzongunk mindannyian...Szerinte bizonytalan, hogy a jelenlegi európai elit képes-e egységes válaszokat találni az alapvető kérdésekre az unió jövőjét illetően.

És akkor mi, kisemberek, mihez kezdjünk? El se töprengjünk?

Vajon lesz-e erőnk s elszánt akaratunk menteni a magunk kultáráját? Vajon tudatában vagyunk-e mindannyian a magunk felelősségének? Nem lehet, nem szabad mindent másra hárítani, önmagunk döntéseit magunknak kell meghoznunk.Hiszen ki a legilletékesebb abban, hogy a magánéletünket megtervezze és elképzelje? Nagy baj van ott, ahol a jövőképbe nem fér bele a gyermek, a mai modern módi, a trend, hogy a fiatalok nem a maga idejében, fiatalon mernek gyereket vállalni,, mert első a karrier...

Pedig nagyon igaza volt és van Márton Áron püspökünknek abban, hogy nemcsak jogunk van a közösség sorsának az alakulásába beleszólni, hanem kötelességünk ezen jogokkal élni is. Tudunk-e élni a jogainkkal, pl. a szólásszabadság jogával mi nők is? Most épp erre gondolok. Miért nem tülekednek részt venni a politikában, miért  nem írnak  minél többen?  Talán mert a  nők zöme ma is tudja, hogy  fontosabb dolga van épp az „ÉLET védelmében “ teszi ösztönszerűen, amit tennie kell. Megszüli, felneveli, óvja, szereti, elengedi a gyermekeit, akár külföldre is, hadd boldoguljanak, ha úgy érzik, szűk az anyaföld, nem eltartó hely többé. És aztán sóvárognak gyermekeik, unokáik után egy életen át, a nő csak érez elsősorban, érzi a szent felelősség súlyát… -Persze, tudjuk, hogy a nőkről sem lehet azért mindig „szivárványba mártott tollal” (Diderot ) írni…-

De  a  nők végzik a dolguk: főzés, mosogatás, gyermeknevelés, takarítás (a társadalom sem nem főz, sem nem takarít…). Az édesanya még álmában is a gyermeke jövőjén aggódik.

            Akármilyen furcsa, de mindenki, te meg én, része vagy egy nagy Egésznek, előbb a szűk , kicsi közösségnek, a családodnak, aztán bővül a kör, egy népnek, nemzetnek.. És most az európai nemzetek  -köztük a magyar- megmentésének legfontosabb lehetősége  a nők kezében is, hiszen ők azok, akik világra hozhatják a jövő letéteményeseit, a gyerekeket,  hogy merjenek gyereket vállalni a Jövőnek a politikai széljárásoktól függetlenül, mint a múltbeli asszonyok, akik még tudták és hitték, hogy a legfontosabb dolguk: életet adni !  De a mai nők zöme itt Európában nem meri vállalni a következő gyereket, ma már nem a harmadikat, hanem már a másodikat sem, egyre apadunk, egyre fogyunk, mint”oldott kéve”… 

A jobb élet reménye elcsábítja a  fiatalokat, aztán itthon a szülő egyedül marad, és csak reménykedhetünk, hogy mégis hazatérnek, sok kicsi „Ábel” kéne mégis, aki hazatér  még Amerikából is   a szűkebb szülőföldjére…

Ó, micsoda eufóriás hitben voltunk 1989-ben! De nagyon hamar lelohadtunk, elcsüggedtünk.

Pedig az új év első napjaiban kell igazán  a hit, felismerés, hogy az egyéni  boldogság  igazi forrása a család, a szeretet, mert a gyermekeink, unokáink itt a  családban tanulhatják meg, mi  az igazi szeretet. Elcsépelt szavaknak hiszik sokan, pedig nem az. Úgy kell minden léleknek, mint a falat kenyér, mert az igaz emberi értékek egyik legfontosabbika. Kell legyen igazi családunk, otthonunk ebben a váratlanul ránk törő újkori népvándorlásban.

“Mára eljutottunk oda, hogy amikor fiaink és lányaink idegen országban tanulnak vagy munkát vállalnak, nem az a legfontosabb, hogy megtalálják számításukat. Vagy amikor barátaink külföldi tájakat indulnak felkeresni, nem az a legfontosabb, hogy milyen élményekkel gazdagodnak. Egyetlen dolog fontos számunkra: hogy épségben viszontlássuk őket.” ( Áder János magyar államfő újévi köszöntőjéből.)

 S bár még a politikusaink sem találják a gyors gyógyírt erre a mai legsúlyosabb európai új helyzetre, a reményt senkinek sem szabad feladnia, főleg nem beletörődéssel. Csak a küzdés számít, a tett. Mert mindannyian része vagyunk a Falnak, az EU falában egy tégla vagyunk, ha nem is tudatosodik mindenkiben. S hogy hittük, milyen őszinte  hittel, hogy milyen jó lesz majd nekünk is, erdélyi magyaroknak, együtt nemzettársainkkal, egy szép virágcsokor lesz az Unió, és mi ebben egyik szép virág leszünk és szabadon illatozhatunk…

S  akkor most félelemmel is érzékeljük ,hogy a csokrot most illetéktelen kezek kezdik most naponta megostromolni, tépdesni az összes virág szirmait, , s jönnek, jönnek, tömött sorokban…

De mégis tegyük most félre aggodalmainkat, félelmeinket.  Meg kell születnie a gyors európai megoldásnak erre a válságos helyzetre, a reményt nem szabad elveszíteni semmilyen súlyos helyzetben. Ebben reménykedjünk !

Ezekkel a gondolatokkal kívánok” bort, búzát, békességet” , és megtoldom még: bőséges gyermekáldást, legyen újra áldás a gyermek,  s gyermekzsivajtól legyen hangos édes szülőföldünk.

Para Olga