Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor a Halloween szokásáról először hallottam. 'Rebellis' szüleim angol tagozatra írattak, így azok között a szerencsések között voltam, akik előbb kezdtek ismerkedni az angol nyelv titkaival, mint az orosszal. Fantasztikus tanítómesterünk volt. Szerelmese a zenének, az irodalomnak, a művészetek valamennyi ágának és nem utolsó sorban a kultúráknak, azon belül is az angolszász kultúrának, szokásoknak. Mi már a 70-es évek elején tudtuk, mi a Halloween, a Valentin Nap. Nem volt Internet, nem voltak külföldi tévécsatornák, az efféle tudásra csak azok tettek szert, akik valamennyi időt eltöltöttek Angliában, Amerikában vagy tanulmányaik során ők is találkoztak ezekkel az 'idegen', 'tiltott' szokásokkal. A tudást mindenki elraktározta magában, senki nem próbálta ezeket a hagyományokat bevezetni, hisz nem ez volt a lényeg, hanem maga a titok, a misztérium, ami a másságból, az elérhetetlenből fakadt.

Aztán a 90-es években megjelent a világháló, elárasztottak minket a nyugati televíziós csatornák, minden információ elérhetővé vált mindenki számára. Összezsugorodott a világ. Nem maradt misztérium, elérhetetlen. Viszont a tudás, a külsőségek mögötti tartalom ezeken a csatornákon nem jön át. Látunk egy képet, meghallgatunk egy felszínes híradást, megtetszik egy mozzanat és azonnal úgy érezzük, mi is ezt szeretnénk, nekünk ez kell.

Történelmünk hagyományai, hitünk alapjai, a hétköznapi gyakorlat kialakított egy kulturális rendszert, melynek szokásai, hagyományai világszemléletünket tükrözik. Ugyanez igaz az angolszász hagyományokra is. Más világlátás, más magyarázat a természet törvényeire, más hagyományok. Nem szerencsés ezek másolása, bevezetése, hisz megvannak a saját szokásaink, gyakran ugyanannak az eseménynek az ünneplésére. Ezek a közös pontok, melyek minden kultúrában megtalálhatóak.

Szokások külsőségeit, jelképeket, jelzéseket gondolkodás, a belső ismeret, tartalom tudása nélkül átvenni nem okos dolog. S ha már megtesszük, tudjuk-e, mit miért teszünk, milyen jelentést hordoz?

Igaz ez a hétvégén ünnepelt Halloween-re is. Átvettük a töklámpásokat, a 'szellemesdit', mert jópofa, mert mókás, de tudjuk-e, hogy a mi kultúránk ugyanezt az ünnepkört másképp értelmezi? S közben tudjuk-e, érezzük-e a különbséget egy angolszász lelki világa és a magyar között, mert van, még ha nem is tűnik fel azonnal. Nem véletlen, hogy a legtöbb horrorfilm és horror ötlet ezekből a kelta kultúrában gyökerező országokból származik. Az ősök magukkal hozták, a gyökerek évszázados mélyre nyúlnak. Halloween éjszakájának, -annak ellenére, hogy ma már errefelé is 'könnyebben' veszik- mitikus, semmihez sem fogható hangulata van. A titkos, mélyben gyökerező félelem, a 'mi van, ha mégis igaz' ott lappang az emberek nevetése mögött. A sötét hatalmaktól való félelem viszi rá őket, hogy maguk is azzá váljanak, akitől-amitől félnek, ezért öltöznek be csontváznak, szellemnek, szörnynek. (Akárcsak a busók.)

Azt gondolom, ha mindenképp ragaszkodunk hozzá, hogy átvegyük más kultúrák hagyományait, legalább kicsit ássuk bele magunkat a szokások eredetébe, különben semmi más nem marad, mint a külsőségek értelmetlen utánzása.

Magyarként Amerikában az ember óhatatlanul megismerkedik az új szokásokkal, különösen akkor, ha a családja amerikai. Magyar párok esetében talán könnyebb megtartani a magyar hagyományokat, míg vegyes házasságokban, -jobb esetben- mind a két fél szokásait felveszi a szűkebb család. Nálunk is így alakul ez. Alkalmazkodunk, ismerkedünk egymás hagyományaival. Halloween környékén benne vagyunk minden mókában, ám a magyar ember számára a Halottak Napja, a Mindenszentek hordozzák az igazi ünnepet.

Ahogy már az előzőekben említettem, az amerikai emberek számára a Halloween nem csupán külsőségeket jelent, de aktív készülődést is. Hetekkel az ünnep előtt elkezdődik a házak díszítése, egyszerűtől egészen az egészen morbidig, valamint a töklámpásokhoz szükséges tökök beszerzése. A legtöbb családban ez hétvégi program. Rengeteg olyan farm létezik, ahol saját magunk gyűjthetjük be a tököket. A legtöbb ilyen hely műsorral, programokkal készül, mivel a 'tökszüret' családi esemény, főleg ott, ahol gyerkőcök is vannak. A farmokon 'hayride'-ra lehet jelentkezni. Ez nem más, mint nyitott, szénával megrakott, lóval, vagy traktorral húzott szekéren való utazást jelent. A szekér áthalad a földeken, ahol fel lehet szedni a tetszetős tököket. Az éjszakai utazásokat gyakran egy kis horrorral is megbolondítják.

Az elmúlt hétvégén mi is beszereztük a töklámpást. A farmon, melyet meglátogattunk, volt hayride, organikus termékeket árusító piac, a gyerekeknek játszóház, lámpás készítéssel, jelmezben vagy anélkül. S persze az elmaradhatatlan 'corn maze', a kukorica labirintus a bátrabbaknak. (Képeket ITT láthattok.)

Míg párom a szomszéd gyerekekkel a tököket farigcsálta, én egy kicsit utánajártam a töklámpások történetének.

Jack-o'-lantern nevét a tőzeglápok, mocsaras területek fölött gyakran látható, imbolygó fények latin nevéről, az ignis fatuus-ról (ignis,'tűz' + fatuus, 'bolond') kapta. A többi elnevezés is, -a will-o'-the-wisp, will-o'-wisp, corpse candle, jack-o'-lantern, friar's lantern, gunderslislik vagy a wisp- mind ezeket a kísértetiesen fellobbanó fényeket jelöli. A fények legtöbbször holdvilágos éjszakákon, éjfél környékén jelennek meg a lápok, mocsaras területek felett és a hiedelem szerint, ha közelebb megyünk hozzájuk, elhalványulnak, majd hirtelen eltűnnek. "Láng, amely nem gyújt és nem éget, tűz, amelyet nem olt el az eső. Érthető, hogy élénken foglalkoztatta az emberek képzeletét, s titokzatosságával sok misztikus hiedelmet és félelmet keltett. Néhol a szellem, a lélek megjelenésének vélték, sőt az az elképzelés is elterjedt volt, hogy azon a helyen, ahol lidércfény libeg, a föld olyan valakinek a tetemét rejti magában, akinek bűnös lelke képtelen elszakadni a testétől."¹ Számtalan legenda fűződik a fényekhez, minden kultúrkörben más és más. Amerikában gyakran spook-lights-nak, ghost-lights-nak vagy orb-oknak nevezik őket, míg a magyar legendárium lidércfénynek, bolygó tűznek hívja őket. Természetesen a jelenségnek van tudományos magyarázata², ez azonban semmit sem von le a fények mitikus voltából, s a köréjük szövődött legendák örökre megmaradnak.

Will-o'-the-wisp másnéven jack-o'-lantern legendája ősi népmese, mely népmesékhez illően különböző változatokban él Írországban, Skóciában, Angliában, Walesben és Újfundlandon vagyis az ősi kelta területeken. Amerikába a bevándorlók hozták magukkal a legendát. Az angliai Shropshire-ben a 'Tündérlexikon' így meséli. Will, a gonosz kovács halálakor még egy esélyt kap Szent Pétertől, hogy helyrehozza bűneit a földön, de Will a második lehetőséggel sem él jobban, végül arra kárhoztatik, hogy örök időkre a Földön kísértsen. Az Ördögtől egyetlen tüzes széndarabot kap, hogy melegítse, s világítson számára az örök sötétségben, de Will ezt is rossz szándékkal használja. A buta vándorokat a széndarab fényével a mocsárba, a végzetbe csalja.

Hasonló legendával több kultúrkörben is találkozhatunk, többek között a magyar legendáriumban is. "A Tüzesember hiedelme főleg az Alföldön volt jellemző, aki nem más, mint egy mérnökember, aki életében rosszul mérte a földet. Éjszakánként a határban bolyong, gyakran láncot húz maga után, a földet méri, míg le nem vezekelte bűnét. Az éjjel kint járókat követi, és nem lehet őt utolérni. Néhol úgy tudják, hogy ránehezedik a kocsikra és a gyalogosok vállára, ijesztgeti őket. A lidérc legjellemzőbb tulajdonsága, hogy éjjel hol itt, hol ott fellobbanó vagy folyamatosan bolyongó, táncoló lángként az éjjel közlekedőket akadályozza (ráül a vállukra, kocsijukra), kergeti, kísérti őket. Nem lehet őt utolérni, rossz útra, leginkább mocsárba csalogatja az őt követőket."³

Az írországi legenda szerint egy csavargó, nevezetesen Drunk Jack vagy más néven Stingy Jack lepaktál az Ördöggel. Kocsmai tartozásai ellenében a lelkét ajánlja fel a patásnak, ám amikor az megérkezik, hogy begyűjtse a tartozást, Jack csőbe húzza. Az Ördögöt felküldi egy közeli fára, annak törzsébe keresztet vés, hogy ne tudjon lejönni. Az Ördög nem szeretne a fán csücsülni, ezért újabb ajánlatot tesz. A szabad lejutásért cserébe, eltekint Jack lelkétől. Halálakor Jack mégsem juthat a Mennyországba, a Pokolból pedig az Ördög zárja ki, hogy visszafizesse adósságát. Elbocsátásként azonban ad neki egy égő fadarabot a pokol tüzéből, hogy ezzel világítson magának és a kóbor lelkeknek a holdvilágos éjszakákon. Jack lámpást készít magának, a fadarabot egy kifaragott marharépába helyezi, s így járja a lápot a világ végezetéig.

Egy másik variáció szerint Jack kicselezi a Halált, aki bosszúból levágja a csavargó fejét, hogy legalább azt magával vigye a Pokolra. Jack megkapja ugyan az örök életet, de fej nélkül marad Menny és Pokol között. Elveszett feje helyett ijesztően vigyorgó arcot fabrikál egy hatalmas tökből és ezt biggyeszti a nyakára. S hogy lásson is valamit az örökös bolyongásban, az Ördögtől kapott fényforrást belehelyezi egy tökbe. Nagy valószínűséggel ez a legenda adta az alapot a Halloween töklámpásoknak.

Egy bizonyos, töklámpást faragni, vagy akár csupán festeni mókás elfoglaltság, s annak ellenére, hogy nem vagyok híve a kultúrák ész nélküli keveredésének, találok közös pontokat a magyar legendárium és a kelta mítoszok között, így nem hiszem, hogy a mostanság Magyarországon divatos Halloween a töklámpásaival igazi veszélyt jelentene a magyar hagyománykörre, s azt sem, hogy valamikor is átvenné a helyét a Halottak Napjának, a Mindenszenteknek.

¹ A lidércfény

^₂ A fényjelenség a mocsárgáz égéséből adódik. A mocsárgáz jelentős mennyiségű metángázt tartalmazó gázelegy, amely rothadó növényi anyagokból keletkezik. Gyakran öngyulladó foszfor-hidrogén is van benne, így a keletkező metán is meggyullad: ez a lidércfény, mely a mocsár felett halvány kék fénnyel imbolyog.

³ Magyar Néprajzi Lexikon