Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Éjfél előtt egy órával
(részlet az "Életem varázsdala - Cantus vitae propria" című kiadatlan kötetből)
A három éves főiskola és az államvizsga után már jött a kihelyezés. Hivatalból, a végzősök megkérdetése nélkül, az összesített tanulmányi eredmény alapján, és természetesen messze a Regátba (Óromániába)!
Mert hova is nevezhetnék ki a Székelyudvarhelyen született magyar leányt, mint az ország legtávolabbi keleti felébe.
Mikor eljött a napja Ildi is felült a vonatra a többi diáktársához hasonlóan. Iași városa volt az elsődleges cél. Moldova régi fővárosa, magyar régi neve Jászvásár. Sok híres román személyiség született, élt, tevékenykedett itt. Méltán büszkék rájuk az itt lakók.
Az osztályból kilencen érkeztek a szép, régi városba. A megyei egészségügyi igazgatóságon kellett jelentkezniük. Most is elhangzott a régi szólam: „menj be te, Ildi! Te tudsz románul”. Már otthon, a főiskolás évek alatt is ez ment. Bárhova mentek idegen városokba, mindig őt küldték, hogy beszéljen. Nem mintha valóban jól tudott volna románul, de bátrabb volt a többieknél, és elég találékony, hogy meg tudja magyarázni, amit kellett, amit akart.
- Jó napot kívánok. Védőnők vagyunk Marosvásárhelyről. – jelentkezett udvariasan.
- Jó napot. A többiek hol vannak?
- Kint várnak.
- Jöjjenek be!
Bementek, az igazgató hellyel kínálta őket, majd felsorolta, hol vannak védőnői helyek. Teljesen ismeretlen helyiségnevek hangzottak el. Nem nagyon tudtak mit kezdeni ezekkel, a nevekkel. Azt kérték, hogy legalább egymás közelében legyenek a falvak. Így esetleg felkereshetik egymást.
Eleinte valóban még találkozgattak, meglátogatták egymást, de Karácsonyra már egyedül maradt. A többiek feladták és haza mentek.
Ildikó nem adta fel. Helytállásból, büszkeségből. Őt otthon erre nevelték a szülei.
Az első falu ahol dolgozott Stănilești, az orosz határ mellett volt. A Prut folyó a határ: a jobb partján Románia, a balon a SZU.
A rendelőben a körorvos fogadta. Ott volt a többi munkatárs is: a szülésznő, a közegészségtanász, a takarítónő és a süket kocsis. Közös szobát kapott a szülésznővel, és tíz falut több mint kettőszáz csecsemővel. A rendelőhöz tartozott egy gyermekfektető hat ággyal, meg a szülészet, szintén hat ággyal.
- Magácska főiskolát végzet? - érdeklődött a doktor
- Persze! – jött a válasz
- Átveszi, akkor a fektetőt. Reggel vizitel, meg este. Beadja a gyógyszereket, injekciókat. Azután megnézi a bejövő betegeket, ellátja őket. Egy asszisztens kell, tudjon ennyit! A csecsemők látogatását a rendeletek szerint végezze. Én megyek szabadságra. Majd jövök.
Így aztán egyedül maradt, orvos nélkül. Mindent el kellett végeznie. Kilenc-tízig végzett a benti munkával, ezután felült a szekérre, vette a csecsemőmérleget és indult látogatni, kezelni, védőoltásokat beadni. Estére került haza. Ha éjszaka szülés volt, és ha a babával valami gond adódódott, hívták. Az orvos nagy ritkán megjelent. Olyankor rendelt, kiabált a személyzettel, berúgott és másnap megint elment. Ildi újra magára maradt. Ő volt az orvos, az asszisztens, sokszor a takarítónő is.
A csecsemőlátogatás nem volt könnyű dolog. Ha esett, ha fújt – és a Crivăţ nagyon tudott fújni (!) – menni kellett. Télen sokszor derékig érő hó volt, és mínusz huszonöt, harminc fokos hideg. Kegyetlen hideg, keleti szél a Crivăţ! Havat, fagyot, hóvihart hoz.
Jó volt este hazaérkezni, és a meleg szobában beszélgetni a szülésznővel, meg a látogatókkal. Úgy érezte, szerették, bár még a nevét sem tudták kiejteni. Valami olyasmit mondtak, hogy „Eldekó”. Nem értették, miért szomorú néha. A szilvesztert is együtt töltötték, és mikor az ottani éjfél előtt egy órával megszólalt az a furcsa, szívbe markoló zene a Kossuth rádióban, nem értették, miért állt vigyázban és potyogtak a könnyei. Hogyan is érthették volna?
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt MENYEI ILDIKÓ Január 22, 2012, 7:50pm
-
Nagyon tetszett.
Valóban, annak idején sokan nem tudták miért bújjuk 1 órakkor a Kossuth rádiót.
-
Hozzászólt Perczel Papp Ibolya Január 21, 2012, 4:18pm
-
Hát persze! Kedves Szabolcs ( vagy Csaba?)! Hát persze! :-)
-
Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 20, 2012, 12:43pm
-
Kedves Ibolya!
Akkor folytassam?
-
-
Szépirodalmi dokumentum. Sors-regény…. Szükséges, sőt fontos, felejtés ellen. Sikert kívánok!
-
Hozzászólt Török Zsuzsanna Január 9, 2012, 7:32pm
-
Kedves Miklós! bíztos hogy nem csak az unokáimnak közvetítettem azt amit tudok és a
történelem elhallgat.Egy pl. szeretnék önnek megírni: Magyarország határai (födrajz óra)Az első mondatom mindig ez volt. A mi hazánk az az ország amelyet saját határai vesznek körül...... mindig volt akit érdekelt EZ HOGY LEHET? .tovább ezt nem szeretném folytatni ....hisz a folytatást ön is tudja... Üdvözlettel( Különben tökéletesen igaza van abban, hogy el kell mondani és egyáltalán nem volt sértő a levele mivel ezt én már megtettem sokszor)
-
Hozzászólt Györffi Miklós Január 9, 2012, 4:12pm
-
Kedves Zsuzsa, igen szükséges, hogy ne csak mi tudjuk. A kérdésem nem erre vonatkozott. A kérdés: mit teszünk mi, hogy az unokáink mindezt "tudják" ? Azaz, olvassák, átérezzék, stb. A nevelés valahol ott kezdődik, hogy tartozik egy köszösséghez. Ezt kellene nekünk közvetíteni. A kérdés nem neked személy szerint szól, de mit teszünk mi, akik mindezen átmentünk azért, hogy leszármazottaink tudatosítsák a közösségnek, melyhez tartoznak, azt az íratlan múltját, amit egyesek szeretnének elfelejteni, mások meg nem törődnek vele ? A kérdés mindannyiunkhoz szól.
-
-
Kedves Miklós, igaza van abban hogy a mai fiatalok keveset olvasnak.de ha mi sem tudjuk(tisztelet a Kivételnek) akkor ezzel is szegényebb lesz az utókor ha mesélni sem tudunk róla.Leírom Önnek hogy engem miért hatott meg ennyire ez az írás.István a király végén éneklik a Hímnuszt, az előadás végén amikor elkezdték énekelni ,nem tudtam a székről felállni a lábam lebénult és csak patakokban hullott a könnyem .Ekkor már....éves voltam Senki nem értette mi történt, lehet sokan azt gondolták, hogy nem tudom hogy fel kell állni. ,de ez volt életemben először,hogy NEM rádióban énekelték .Nagyon sok év eltelt azóta de ma is a szívem összeszorul olyan boldog vagyok.(más tiltva és más szabadon énekelni)
-
Hozzászólt Erdei Janos Január 8, 2012, 7:04pm
-
Jol tetted,hogy maradtal hisz az ott elo szerencsetlen emberek nem tudtak a rohadt rendszer magyartalanito,a magyar ertelmiseg szetszorasat roman kornyezetbe,de nagyon remelem azota te is hazajottel gyarapitva az erdelyi magyar ertelmiseget.Erdei Janos
-
Hozzászólt Győrffy János Január 8, 2012, 6:48pm
-
Olvasom a hozzászólásokat és tetszik,valahogy felemelő, hogy próbálunk valamit adni egymásnak...ez igy van rendjén....Sokunkat ,,megkísértett a sórs" akkor: ..o(( most MÁR......o)), mert megedződtünk általa..Sohase sajnáljuk az erre forditott energiánkat...Hogy mennyire viszonylagosak az emberi kapcsolatok,erről sokszor meggyőzödtem. Danzigban/most Gdanszk/ ,a Baltitenger partján az 1975-ös években nem kaptunk szállást sehol feleségemmel.Nézték a Ro útlevelet.....és csóválták a fejüket.. /zabraét..o))..mondták/.Feleségem mérgébem valami csúnyát mondott erre magyarul ,az utolsó hotelben ahol próbálkoztunk...MINDJÁRT ráharaptak..o)) Vengerszki???
Mondtam németül igen...De hogy RO-ból????/fogalmuk se volt Erdély történetéről...o((/ Végül az egyik alkalmazott adott ki nekünk lakásában egy szobát, mi megmagyaráztuk oroszul-németül vegyesen/egyiknyelvet se szerettték, el is hiszemm...o))/hogy s mint állnak nálunk a dolgok...Rájöttünk szeretik a magyarokat, közös királyok stb....A legjobb vicc az egészben, hogy beesteledés után visszamentem az állomásra a csomagjainkért....és elfelejtettem megkérdezni a cimet ahol hagytam nejemet..o)) Emberi balgaság..és vagy kétszer körbevillamosoztam az útvonalat, amig ráismertem , hol kell leszállnom...Éjjel a város teljesen más....
Visszafelé Csehszlovákiában örültek a Ro útleveseknek, de amikor hallották magyarul beszélünk az volt a ...kellemetlen...o))
Ilyen az Élet kereke forog-akár akarjuk akár nem és mindig tanulunk valamit
Szeretettel Gy. János, és ,,jó hetet" mindenkinek...o))
-
Hozzászólt voros eva Január 8, 2012, 2:01pm
-
Varjuk a folytatast!!!Sok sikert!!!
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz