Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Én étkem, én étkem, jajdepocsék étkem...

Volt idő, amikor az állomási büfé napi kínálata is lázba hozott: pacalleves, utána népi kolbász (kürnác populár, vagyis národnájá kalbászá) dús paszulyfőzelékben. De az idő kimossa az emberből a jó iránti vonzódást. Nincs az az étlap, amelynek kínálatától izgalomba jönnék.
Az előételek puszta felsorolása méla undort kelt szívemben. Az efféléktől, mint udvarhelyszéki húskrém, tavaszi hústekercs, körömpörkölt, sertésoldalas lesütve (fűszeresen vagy pláne fokhagymásan, pfúj!), borsos rostélyos, tojással töltött fasírt, rántott csirke, tejfölös csirkepörkölt, lecsós sertéskaraj, kacsa lesütve, majonézes padlizsánkrém, házi májpástétom, vagy pláne töltött káposzta, töltött dagadó – olyan utálkozás fog el, hogy ha nem szégyellném, azonnal kirohannék, és kiadnám magamból a még el sem fogyasztott finomságot. Valahogy a levesek sem tudnak magukkal ragadni. Az olyanok, mint a szabógallérleves, a lucskos káposzta, a tárkonyos leves vagy pláne a parasztcsorba, aztán a korhelyleves: a hetedik mennyországba röpítettek ifjúkoromban. Manapság fintorgok az egreslétől, a salátás paszulytól, a karalábélevestől, de még a köménymag-, a zölpaszuly-, sőt az újházi tyúkhúsleves gondolata is azonnali émelyt provokál.
A főételek egyenesen elriasztanak. Ellenállhatatlan menekülési kényszer fog el például az erdélyi rablóhústól, a rókagombapörkölttől; szaladni szeretnék a birkapörkölttől, a berbécstokánytól, a sajttal-sonkával töltött pulykamell-filétől; utálattal tölt el a rántott velő, határozott ellenszenvet érzek a mustárral pácolt fokhagymás flekken iránt; irritál a sertésborda erdélyi gombamártásban, pláne sonkás-sajtos-csemegeuborkás töltelékkel töltve; averziót keltenek a rozmaringos báránycomb-szeletek; eszméletlenül irtózom a kemencében sült csülöktől, párolt káposztával, hagymásburgonyával!
És a savanyúságok! Égig nyúlik a képem a cukros salátától, elfacsarodik a szám a kovászos uborkától, kiráz a hideg a fokhagymaöntettől, a muzsgyéjtól. Búskomor leszek az édességektől, engem a csörögefánkkal ki lehet kergetni az Istenszékére, a hájas tésztától rózsahimlőt kapok, a kürtőskalács tartós idegkimerültsáéget okoz, az ordás palacsinta nyomán jövőlátó vízióim támadnak, az áfonyás palacsintától üknagyapám jelenik meg csákánnyal kezében, egy pennsylvaniai rézbánya bejáratánál.
A boldog időkben nem is ettem, nem is csak magamhoz vettem a táplálékot, nem csupán éhségemet csillapítottam, nem egyszerűen jóllaktam – hanem felfaltam a kaját, zabáltam, mint az állat, megpakoltam a szomorút, belaktam, beburkoltam, belakmároztam, úgy jóllaktam, mint a duda. (Persze nem a felsorolt úri étkek szerepeltek mindennapi étrendemben.)
Milyen az ember; mire megengedhetne ezt-azt magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg magának. Úgyhogy a fóbiám teljességgel indokolt, ha szabad így mondanom: direkte kultiválom. Lelki konfliktusom, belviszályom, aggodalmam, szívfájdalmam, búskomorságom, gyógyíthatatlanná fokozódó depresszióm onnan ered, hogy nem élvezhetem tetszés szerint az életet – gyomor, bendő, bél, zúza kisebbségbe szorult; mert folyton attól félek, hogy a hátam mögött kövérnek, túlsúlyosnak, csupahájnak, bálnazsírdúsnak, szupertelített, -szaturált haspóknak titulálnak öntelt, nagyképű, beképzelt, felfuvalkodott, pimasz, pökhendi jóakaróim...
Trendi szóval, vásárhelyiesen mondva: oltári remuskálásom van.
Alig várom, hogy valami istenhátamögötti faluba küldjenek riportozni, ahol a jegyzetelés, hangfelvétel stb. után a tisztelt riportalany felesége, a pirospozsgás, tenyeres-talpas háziasszony kétségbeesve tördeli kezeit, mondván: – Bocsánatot kérek, hogy ilyen felkészületlenül fogadjuk, nincs a háznál csak egy kis tavalyi szalonna, némi izzadmányos füstölt kolbász; szerencsére, mintha normára tennék, úgy tojnak a tyúkok; mindjárt rittyentek egy tojásos rántottát. És éppen most a legfinomabb a kovászos uborkám. Amíg rántottáznak, gyorsan kitekerem két kakócának a nyakát, és olyan csirkepaprikást készítek, hogy mind a tíz ujjukat megnyalják utána a riporter urak...
A gazda pedig leballag a pincébe, és két harmatos oldalú kancsóval tér vissza. Pironkodik, hogy csak kétfajta a bora: fehér és piros. Hogy ne unjuk el, fölváltva kóstolgatjuk.
Ebéd után aztán elmesélem neki, mennyire kárhoztatom az egészségtelen táplálkozást, mily mélyen elítélem telezsák embertársaimat, akikről folyik le kétfelől a háj –, mert nem elég nekik a sok randa kaja, ráadásul sört vedelnek hozzá, amitől őrizzen meg – önkéntes munkában – Szent Orbán: a szőlő s a bor s a jóétkű és cúgos torkú magyarok nagyrabecsült, (pince)mélyen tisztelt, (nótába) imádott kedves és örökös védelmezője!
bolonidomokos@gmail.com

Megtekintések: 100

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Bölöni Domokos Február 12, 2010, 11:06pm
Ma kivételesen jól vacsoráztam/tunk. A Székely Mezőség peremén, Mezősámsondon jártunk, Barabás László: Akiket fog a figura című kötetének a sokadik bemutatóján. A bemutatón a közösség, majd a Tanár úr egyik tanítványának a családja negyvennyolc fokos tiszta szilvóriummal és saját termelésű "hegymegetti" borral, meg persze finom sertéssülttel, krumplipürével, fodros héjú házikenyérrel és ízes savanyúkáposztával, sósuborkával kedveskedett. Hiába is szabadkoztunk (volna).
A fánk (vagyis: pánkó) pedig az orrunktól pár méternyire sült és illatozott, nem tudtam ellenállni...
Tizenkettőig számoltam is.
Hazaérve aztán félujjnyi bioecetet töltöttem egy kávéscsészébe, feldúsítottam egy kis borszéki pezsegővel, és mindjárt elmúlt a lábfájásom.
Mezősmásondon szombaton rendezik a fehérfársángok felvonulását és bálját.
Én azonban másfelé húzok. Indulok Nagyfülpösre, a Szászrégen környéki magyar kisiskolások versmondó vetélkedőjére.
A szórványbeliek természetes tisztessége, keresetlen őszintesége a "tömbmagyarnak": már-már bűnbánati ok.
Mégsem vezekelni megyek.
Csak mert ott másképpen jó, mint egyebütt.
Hozzászólt Fekete Anna Zsofia Február 12, 2010, 5:57pm
Köszönöm, ez jo etvagycsinalo! A nyalam is csepeg olyan ehes lettem. Valamit ennem kell, Mindenkinek jo
etvagyat! Fekete Anna
Hozzászólt Ferenczné Gabriella Február 5, 2010, 11:25am
:-) Köszönöm a humorát! Csak legalább valamelyik itt lenne az asztalomon! :-)
Hozzászólt Bölöni Domokos Február 5, 2010, 6:08am
A pőre valóság meg az, hogy az este fokhagymás, ecetes-vöröshagymás bulit tartottunk, csirkemell-szalámival, friss falusi túróval. Almával próbáltam enyhíteni, mégis megfeküdte a gyomromat. Hajnali négykor viszont egy tejbe pipettázott erős feketekávé mindent a helyére tett.

Szeszes italt pedig már tavaly decembere óta nem kóstoltam...

Csak némi pezsgőt, egyik munkatársunk névnapján.

Senkinek sem könnyű, mikor nehéz. Akkor pedig lehetetlen.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek