Hurrá, itt a báli szezon! Farsang van, életem fő kérdése az lett, hogy mit vegyek fel. Mert bálozni muszáj! (Akárcsak hajózni.) Már csak azért is, mert nem maradhatok ki a nagy jótékonysági kampányból.

Nézzék csak meg a műsorokat! Országszerte mindenütt nagy mulatságokat rendeznek, valamennyit valakik javára. Eddig csak az volt, hogy délutáni álmomból tízforintos képeslapokat hatvanért árusító férfiú zaklatott fel, vettem is belőle, így segítettem inkubátorokat vásárolni; aztán megvettem a lábbal-szájjal festők képeslapjait, utána szép képeket a Krisna-hívőktől, olvashatatlan újságot a hajléktalanoktól, de könyörgöm, nem volt mindebben egy szemernyi élvezet!

Most viszont bálozni fogok. Azt mondja a Bözsi (aki a bálok és báli ruhák szakértőjeként töltötte be nemrég nyolcvanadik esztendejét), hogy jobb lesz vigyázni. Az én szaggatott vonalaimra csakis bő ruhát vegyek fel, különben túlságosan kidomborodnak előnyeim és hátrányaim. És, persze, mivel nem illik bálba nagy táskát vinni, hová tehetném máshová a kalap pénzt, mint a zsebeimbe, úgyhogy legyen a ruhán legalább két nagy zseb. Anyósom azt állítja, lecsap rám az adóhivatal, ha munkanélküli létemre jótékonysági bálokra járok. Pedig járhatok, nem?

Rám is rámfér egy kis jótékonyság! Azt a kis belépti díjat valahogy kinyögöm, aztán csak annyi a dolgom, hogy minden pincérrel találkozzam, aki a konyakot hordja körbe, viszont mindenkit elkerüljek, aki a pénzes urnákkal ténfereg. Ezt a filmekben is így csinálják, és nem is olyan nehéz, legalábbis eleinte, amíg annyi jóté-konyak le nem gurult, hogy meg ne lássam nyilvánvalóan egy pohár és egy doboz közti különbséget. A zsebeket is megfogadom, elvégre a gyerekeknek is kell valami kis csemegét hazavinni. És különben is, munkanélküliként hol máshol lenne a helyem, mint a munkanélküliek megsegítésére rendezett jótékonysági bálon? Bözsi szerint a tüll ugyan már nem divat, de feláldozza kedvemért a függönyét, így a sötétítőmmel kombinálva pazar estélyit szabhatok magamnak, aztán irány a konyak - akarom mondani a bál!