Ültek az öregek a mofettában.

Kint köd ült a csenden de akkora, hogy a harmadik fát látni már nem lehetett.Nyár eleje már rég elmúlott, itt-ott szamóca pirult, néhol lila szemeivel könnyesen kacsintott az ösvényen haladó ember felé. Nem is olyan messze a kis csorgó csobogó hangja évtizedek óta vidámíjta a magányos természetet.

Idilli környéke ez a természetnek, Isten jókedvében teremtette az olyan embereknek kik olyan helyre jönnének, hol szívük lelkük hangját kíváncsiak újrahallani, hely, hol a pihenni vágyó békére, a bujdosó rejtekhelyre talál.

Ültek az öregek a mofettában. Olykor megszólalt egy-egy közülük és mint vihar kezdetekor a magas hegyeken a dürgés moraja, kísérte végig mondanivalóját a többiek hangja.Lassan mindenki szóhoz jutott, friss hírekről, eseményekről, életről, halálról beszélgettek.

• Hallottátok? Hallatszott a faházból egy hang.

• Na! Motyogták egyesek.

• Meghót a tűzoltó.

• Most-e?

• Nem. Tavasszal.Ahajt, a vészbe.

• Hm. -szóltak bele többen

Pár percig a köd magányosan fojtogatta tovább az erdőt. A csorgó vize mint játékos lánc zöreje segített az erdőnek melyet vizével táplált a köddel való harcában, hangos cseppjeivel elijesztve egyenként a köd cseppeket a környékről Mesés háború. Évekkel ezelőtt nem messzire fürdő is volt itt. Városi betegségekkel, falusi bajokkal jöttek ide az emberek.

• Te. Érződ na? Hallatszott ki egy hang.

• Há ….

• Ejsze, úgy bokig.Mo ndotta egy harmadik.

• Éröztem a térdömön mikor bejöttem. Na. - szólalt meg egy negyedik.

• Én es így érzem.

• Há, ekköra ködben. Na.Ez es jó.

Újra csönd lett a faházban. Az erdő felett enyhe derengés látszott mintha neonfény világitaná meg az egész eget ami fölül sejtelmeskedett a köd tetejin.A reggel is lassan elmúlóban volt. Egy asszony jött, lassan óvatosan az ösvényen. Bent a faházban hírtelen nagyobb lett a csönd mint amilyen volt. Aztán az öregasszony megjelent a modetta ajtajában felül és köszönt:

• Na! Adjon Isten!

• Adjon!

• Szerussz Ilonka.

• Na. Mennyien vattok ma reggelibe.

• Há, - válaszolt erre az egyik.

• Ma sem mük főzünk.Az asszon ejsze rántja már a vinétét.- szólalt meg az erősebb hangú.

Egy eddig hallatlan hangú ember megszólalt:

• Nálunk már nem rántja az asszon. Lassan már nekem sincs a sütéshez kedvem.

• Szegény Ilus. - szólalt meg az asszony. Hamar elment, na. Erre válasz helyett, rövid, mély hümmögések voltak hallhatóak majd sejteni lehetett a mozgolodás zajától, hogy helyet szorítanak az asszonnak is.

Ültek az öregek a mofettában és az erdő elkezdett recsegni a felszálló köd alatt. Lassan emelkedett. Észrevétlenül. A csorgó vizéből egy kiváncsi madár jött csipegetni aztán hamar elrepült szinte az ösvény szintjén, vonalban előre, megzavarva egy fürge mókustól, mely kis vinnyogások közepette ide-oda ugrált kereső izgalmában, aztán felugrott egy fára és eltünt a ködben.

• Épül a nagy. Mondta egyik.

• Ott-e? - hallatszott.

• Pedig jó gombás hely volt.

• A

• Asse marad meg.

• A, nem! Vágott rá az öregasszony.

• Amikor meglátja, hogy ide minek járnak, az a lakatot teheti is fel rá.

• A.

• Az amerikánus is elkezdte építeni az üvét. Már három éve. Ott áll mint kereszt az országút mentén.

• Minek a ?

Ültek az öregek a mofetába és néha megszólaltak, aztán elhallgattak. Ahogy telt az idő, egyre inkább világosodott az erdő. Egy róka futott el a közelben.egyik öreg egyszerre csak káromkodott egyet. Hümmögés lett belőle, majd halk duruzsolás lett belőle.

• Jön-e? Kérdezte egyik.

• Kell gyüjjön.Ma csütörtök.

• Akkó gyün.

• Na várjatok sza'.Na. Ne. Kilenc óra!

• Akkó gyün.

Ültek az öregek a mofettában és figyeltek. Egyszer csak a távolból egy nagy busz motorja volt hallható. Közeledett, majd megállott. Egész közel. Hallatszott, ahogy az ajtók sisteregve megnyilanak. Hangok is kezdtek szállingozni a mofetta felé.

• Jááj. Oyan hideg van itt,

• Anyaa?! A mobilom hol van?

• A Lacinál.Fent a buszban. - hangzott a válasz.

Az öregek kijöttem a mofetából. Egyikük a mofettából egy turistat áblát szedett elé és akasztott fel a falra kívülről, míg a másik két eldobott üditős palackot rejtett el egy közeli szemetesbe. Az öregebbik, egy magyar bajszú ember, mobil telefont vett elé, majd beleszólt.

• Gyüttek. Nagy! Van van gyermek is.Ejsze.... Na megyek.....Megyek megyek. Mit? Kakaó ? Mi ? Nyúl van rajta? Na jó, a bótba megnézem.

Egyik kezet nyújtott neki.

• Hányat süttök ?

• Ejsze vagy húszat....De már ehhez sincs kedvem. Már nem izlik ezeknek sem a diós, sem a cukros. Kakaós kell és csokoládés. És kókószosz.

• A. Pedig a diós. Az a jó.

Az öregek ültek a mofettában úgy mint évekkel ezelőtt és felálltak ahányszor a történelem azt megkívánta. És hetente globalizálodtak ök is. Divatja van.