Én már tudom, hogy van egy ajtóm,

                          Amelyen bementem, s majd távozom.

                          Előtte még nem tudtam ki voltam,

                          Mögötte már önmagamra találtam.

                          Ott belül, az idő keserű rohanásában

                          A szenvedéses fejlődés forgatagában

                          Egyre jobban éreztem, hogy élek

                          S lassan felébredt bennem a lélek.

                          Események jöttek-mentek újra,

                          Sohasem találtam az unalomra,

                          Az illúziót felváltotta a remény

                          A két ajtó házába visszatért a Fény.

                           Mire a szeretet kinyitja a másik ajtóm

                           Egy másik sejtelmes dimenzió felé,

                           Amelyen csak kifelé lehet távozni,

                           Az összes Rezzenéseim lesznek Istené.