Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Kéz a zsebben
A rendszerváltás óta tisztakezű politikát ígér majd minden hatalomra kerülő párt vagy koalíció, átláthatóságról és üvegzsebről beszél, aztán marad minden a régiben. Az éppen regnálók és a holdudvar zsebe meg egyre csak dagad, a kimagyarázók kacifántos válaszokat adnak a miértekre.
Most is kézről és zsebről lesz szó, de nem a tisztáról vagy az átlátszóról, hanem a zsebre dugottról. De előtte: észrevették-e már, hogy minden politikai erő nagy figyelmet fordít vezetőinek verbális és nemverbális kommunikációjára, s arra is, mit hogyan mondjanak s tegyenek közszerepléseikkor, különösen a választásokat megelőző időszakban? Ma már gondosan ügyelnek a térre, a térköztartásra is, nincsenek elnökségi asztalok, csak egy pulpitus van plexiből, hogy a teljes személyiség látszódjon. Frontális térszervezés helyett meg a centrális kedvelt, mert az olyan demokratikus, előbbi meg ugye a mindenkori diktatórikus társadalmak sajátja – a fáraók korától egészen a mai parancsuralmi rendszerekig. S papír nélkül kell beszélni, hogy látszódjon is a felkészültség, legfeljebb egy A/6-os lapocskán lehet pár emlékeztető szó. A gesztusok megkomponáltak, a kezet deréktól fölfelé illik használni (a lelkiség meg a szellemiség sávjában), s mindig jól jön egy-egy nyakkendő vagy zakóigazítás, szemüveg le- és felvétel (már ha van), mert ez is segítheti, vizuálisan mintegy aláhúzhatja a mondandót. Közszerepléseken kedvelt továbbá a beszédvázlat gondos rendezgetése a pulpituson, lehetőleg taps alatt, kellő hatásszünettel. Végül jöhet a győzelem V-je, meg levonuláskor a kézfogás a néppel – rafináltan koreografált minden. Hatalomra, hatalomba kerülve aztán kopnak, majd eltűnnek e gesztusok, a kéz már gyakrabban babrál a szellemiség sávjában, az áll meg az orr körül, homlokot töröl vagy szemüveget igazgat, problémákon töprengést, megoldásokon gondolkodást jelezve. Végül egyre több a zsebre dugott kéz, ami a hívek között még lazaságnak, jópofaságnak is tűnhet, a hivatalos, netán diplomáciai szituációkban azonban már nagyfokú neveletlenségnek számít – hogy kellő udvariassággal fogalmazzak. Így slattyogott pl. Őszöd rétora Merkel asszonnyal a Szent Koronához a világ szeme láttára, de mostani vezetőinket is gyakran látni zsebre dugott kézzel…
A kéz vagy az ujjak elrejtése szokásban volt régen is. Nagy történelmi személyiségek közül többen - például Napóleon vagy Lenin (legjobb magyar tanítványaival egyetemben) - a mellény hasítékait használták, Hitler karba fonva dugta el kezeit, mindegyikőjük azonban a lelkiség sávjában rejtekezett. Hogy aztán ez milyen lelkiség volt, már más lapra való! A zsebre dugott kéz viszont a testiség territóriumához tartozik, mely a kulinárisnak, a mértéktelenségnek emblematikus sávja.
Nem szeretem e stílust és az utat sem, mely hozzá vezet! „Nyújtsátok ki tettre a kezet már / S áldozatra zsebeiteket, / Tápláljátok végre a hazát, ki / Oly sokáig táplált titeket” – írta Petőfi Szájhősök című versében. Intelme aktuálisabb, mint valaha!
(Megjelent a Magyar Hírlap 2011. szeptember 3-i számában.)
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Ozsváth Sándor Szeptember 13, 2011, 5:10pm
-
Egy dologra azért vigyázni kell - ez különben a magyarországi kommunikációs képzés rákfenéje -, mégpedig arra, hogy a verbális-nemverbális kommunikációból nem szabad "magas" tudományt kreálni, mert az bizony elsősorban praxis! Meg kell tanulni jól a beszédtechnikát, el kell sajátítani s jól be kell gyakorolni a beszédtechnikai eszközök használatát, a beszédműveleteket - ugyanígy a nemverbális eszközök használatát is, a legkülönbözőbb kommunikációs szituációkban. Természetesen kell mindennek az ismeretéhez elméleti háttér is, hogy tudja a megnyilatkozó, mit miért csinál! Jelenleg fordítva működik nálunk a dolog: nagy rakás elmélet (ilyen-olyan), aztán minimális vagy alig valami gyakorlat. Legutóbb az volt a legviccesebb, amikor az akkreditációs bizottság főiskolánk (Kölcsey) kommunikációs szakának átvilágításakor kifogásolta, hogy sok benne a gyakorlat. Hegedülni sem lehet megtanulni kizárólag tankönyvekből, meg boncolni sem...
-
Hozzászólt Kulcsárnédr.Papp Enikő Szeptember 13, 2011, 5:02pm
-
Kedves Zsuzsa és Magdi!
Azért kommunikáció ügyben ( mint ahogy a színházéban is ) Ozsváthé a tudomány! Más apropóból foglalkoztam a témával. Onnan az információ. Egyébként olyan nagyszerű fotókat se tudok készíteni, amilyeneket közzétesztek. Gratulálok mindkettőtöknek!
Enikő
-
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Szeptember 13, 2011, 3:11pm
-
Szeretném megköszönni Enikőnek és Sándornak az értékes információt. Mindennapjainkban is hasznosak lehetnek ezek az ismeretek, de olvasgatásuk szórakozásnak is kiváló. Itt volna az ideje, hogy nálunk is fontosságának megfelelően kezeljék a témát.
-
Hozzászólt Boros Magdolna Szeptember 13, 2011, 2:20pm
-
Kedves Enikő! Köszönjük a sok hasznos információt! Érdekes ez a téma, kikapcsolódás,szórakozás szempontjából is érdemes kicsit mélyebben foglalkozni vele. Úgy látom, irodalma bőven van.
Köszönjük! Puszi: Magdi
-
-
A középnemzedékből még ajánlom az érdeklődőknek Síklaki István, Horányi Özséb és Terestyéni Tamás munkáit. Igaz, ők elsősorban szociálpszichológiai aspektusból közelítenek! Különösen izgalmas egy fiatal kolozsvári kutató ( és ezért tán van is helye ezen a honlapon! ) Gászpor Réka valamennyi e tárgyban megjelent publikációja! A könyve "Verbális és nonverbális kommunikáció "nálunk is kapható.
-
-
Bizonyára vannak ilyen munkák Magyarországon is, de nálunk - talán történelmi okokból, hiszen valamikor a szónokok országa voltunk - inkább a verbális kommunikációval kapcsolatosak "erősek". A régiek, a nagy öregek közül elsősorban Fischer Sándor, Montágh Imre, a fiatalabb nemzedéktől pedig Adamikné J.Anna és Aczél Petra idevágó írásait kedvelem. Hozzájuk hasonló, magas szintű, hazai nemverbális-tárgykörű munkákról nem tudok, de az is lehet, hogy nem vagyok eléggé tájékozott. Montágh Imre Mondjam vagy mutassam? című kötetét szoktam elővenni, ha e téren nagyon "megszorulok".
-
-
Kedves Sándor! Látom, hiába próbálom titkolni bölcsességem eredetét, másnak is megvan ez a könyv. Vagy másik ugyanettől a szerzőtől, aki többször le is írja, hogy megállapításai az angolszász kultúrára vonatkoznak. Sokszor én is idegennek érzem mind a bemutatott helyzeteket, mind a megoldásokat. De azért volt benne jócskán, ami nekünk is megszívlelendő.
Vajon készült-e hasonló munka magyar szerzőtől, esetleg éppen olyan, ami az egyes kultúrák közti eltéréseket elemzi? Példaként említem, hogy az angolszász országokban illetlenség puszit adni - saját káromon jöttem rá - engem viszont az a könnyes egymásra borulás taszít, amit a filmekben is gyakran látni. Milyen címen ölelget engem egy idegen férfi, mégha barátnak számít is? Hiányt pótolna egy ilyen mű...
-
-
A nemverbális eszközök használatát nagyban meghatározza az a civilizáció, melyben szocializálódott az egyén, függ továbbá a kommunikációs helyzettől is (és még egy sor dologtól). Igen nagy derűvel olvasom mindig ezeket a métereket s centimétereket (neked, ott s akkor biztosan annyi! - fűzöm hozzá olyankor), különösen a nálunk elterjedt szakirodalomból, melyek szinte egytől-egyig angolszász szerzők munkái. Legnépszerűbb közöttük is Allen Paget, kire leggyakrabban hivatkoznak, elsősorban az üzleti kommunikációban - ő egyébként nyolc térközfajtát "tanít"! Zsuzsa is felfigyelt rá, hogy az angol királyi család ismerhető fel a példákban... Nagyon sok köze van ám hozzájuk egy magyar tanítónak vagy bolti eladónak :-))). Nekik ugyanis - kritika nélkül - ezt a "szakirodalmat" kell tanulni, s ebből kell vizsgázni!
Nemrég láttam egy filmet a japán menedzseriskolákról, ott pl. tananyag a meghajlás. Hihetetlenül differenciált, számos változata van, s aki nem sajátítja el tökéletesen, azt bizony megbuktatják! Más, ugyancsak japán példa: Az ottani egyetemisták egyik kedvelt pénzkereseti módja, hogy "tuszkolóembernek" állnak be a metróvállalatokhoz. Csúcsforgalomban minden ajtónál hárman-négyen tolják meglehetős határozottsággal az embereket a szerelvénybe (náluk másodpercnyi pontossággal közlekednek a járatok!) elegáns öltönyben, fehér kesztyűs kézzel. Az utasok ott ezt teljesen természetesnek veszik! Képzeld el mindezt Budapesten, mondjuk az Astoriánál...
-
-
Kedves Zsuzsa! A kérdésed maradjon költői! Azt hiszem, 3,6 m-nél mindig távolabb állnak tőlünk Beszédük után, mikor lejönnek az emelvényről a nép közé,megy a nagy kézfogás. Mindig úgy érzem, ez csak olcsó népszerűség-hajhászás!
-
-
Kedves Magdi! A testünk körül bizonyos területet sajátunknak tekintünk. A kiterjedése attól függ, milyen zsúfolt körülmények között élünk, mihez szoktunk. A könyvem szerint az európai ember esetében ez így néz ki:
- 3,6 m felett nyilvános zóna - ha nagy létszámú csoportokhoz intézzük szavainkat
- 1,22 m - 3,6 m - társadalmi zóna - ilyen távolságra állunk meg a postástól és más idegenektől
- 46 cm - 1,22 m - személyes zóna - barátok esetében érvényes
- 15 cm - 45 cm - csak érzelmileg közelállók számára
Ha valaki ezt nem veszi figyelembe, könnyen számíthat ellenséges reakcióra - jó szándéka ellenére.
Még az előzőhöz: eszembe jutott valami, amit még a tanítóképzőben kötöttek a lelkünkre.
A politikusnak és egyéb közéleti szereplőnek nem pusztán praktikus okokból kell vigyáznia minden szavára, mozdulatára... hanem mert példakép, mert valamit közvetít...az eredményesség rajta múlik...
Milyenek is a mi mostani példaképeink...?
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz