Konzuli üzenet – a kettős állampolgárságért

Dancs Rózsa

Az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségével csak múlt héten szembesültem, amikor beadtam az állampolgársági kérelmemet a Kanadai Magyar Nagykövetség ottawai Főkonzulátusán. Valóban egyszerű volt az egész, csupán Torontóból Ottawába volt bonyolult az eljutás. Vonattal indultam neki a néhány órás útnak, de technikai okokból nem indult el időben a vonat, majd egyáltalán nem, ezért áttessékeltek a montreáli szerelvényre. A Brockville-i állomáson aztán autóbuszra váltottunk át és egy bő órás késéssel megérkeztünk a fővárosba. Noha a ViaTrain igyekezett simán és a legkevesebb kényelmetlenséggel megoldani a problémát, az utasok morgolódtak. Én is, mert mániákusan szeretem a pontosságot, és életem egyik legizgalmasabb időpontjáról semmiképpen nem akartam elkésni. Nem is késtem - negyed órával a megbeszélt időpont előtt már a Nagykövetség patinás, szép épületében ültem. Kovács Erzsébet konzul kedvesen vette kézbe a papírjaimat, minden adatra rákérdezett, javított, ha valamit rosszul találtam írni, majd pecséttel és aláírással látta el a kész dokumentumot. A kollégája pedig azonnal táplálta is be a számítógépbe az adataimat. Gyorsan ment minden.

Miután befejeztük a hivatalos részt, a konzul asszony fontosnak tartotta megfogalmazni a nem Ottawában élő kanadai magyaroknak szánt üzenetét, amit én szívesen tolmácsolok: a Konzulátus teljesen nyitott, mindenféle lehetőséget figyelembe vesz, kiszáll a helyszínekre, ha az állampolgárság igénylői nem bírnak felutazni a fővárosba – távolság, munkahelyi elfoglaltság, egészségügyi nehézségek stb. miatt. Mint tudjuk, a torontóiak számára Nt. Vass Zoltán felajánlotta ez irányú segítségét, csak jelentkezzünk! Az Ottawától távol eső városokban a jelentkezőknek a konzul asszony az javasolja, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi tiszteletbeli konzullal és jelezzék igényüket az eljárás megindítására. Azokban a városokban, ahol nincs tiszteletbeli konzulátus, ott a helyi magyar szervezeteket javasolja megkeresni. A tiszteletbeli konzulok, segítő helyi magyar szervezetek jelzésére, a Konzulátus munkatársa kihelyezett konzuli napra a helyszínre látogat és átveszi az előkészített kérelmeket.

Lényeges: egy városból, legalább 10 jelentkező szükséges a kihelyezett konzuli nap megtartásához.

Az egyszerűsített honosítással kapcsolatos kérdéseikkel kérem, keressék a konzul asszonyt, aki szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére és mindenkit részletesen tájékoztat az eljárás menetéről. Elérhetőségei: Kovács Erzsébet tel.: 1-613-230-2717 ext.:210, 1-613-230-8215, e-mail: erkovacs@mfa.gov.hu

Természetesen, elsősorban azoknak jelent a magyar állampolgárság megszerzése hatalmas örömet, akik az elszakított területekről jöttünk. Akiknek szülei, nagyszülei azzal a megvalósulatlan álommal éltek és haltak meg, hogy még egyszer magyarnak tekintsék őket. Akik zokogva zárták el rádiót, televíziót ama szégyenteljes december 5-én, amikor a népszavazás eredményét meghallották. Akik tudják, hogy bár kiszakadtak a szülőföld kötelékéből, saját nemzeti hovatartozásukat soha nem tagadhatják meg. “A víz szalad, de a kő marad”, üzeni nekünk Wass Albert. A kő pedig mi vagyunk, az akaratunk, becsületünk, önbecsülésünk, anyanyelvünk és nemzetünk szeretete.

Amíg több járműves utam végén becsengethettem a Konzulátus ajtaján, sokminden eszembe jutott. Elsősorban azok a mesék, amelyeket kicsi háromszéki falunkban hallottam öregjeimtől. Mind úgy beszéltek arról az 1940-től 1945-ig tartó “magyar világról”, mint egy hosszabbacska pünkösdről. Mint a lélek zsoltáros ünnepléséről. Amit aztán elirigyelt tőlük a történelem.

Most ismét ünnepbe öltözhet az ember lelke, mert valami szép és jó történik velünk. Amikor a Magyar Köztársaság miniszterelnökhelyettese kijelentette, hogy „nincs A és B kategóriájú, nincs első- és másodrangú magyar állampolgár”, akkor én azt gondoltam, hogy ha nem politikus lenne, ha nem az egyik legfontosabb politikai programot hirdetné meg, akkor Semjén Zsoltot a költészet szavaival köszönteném. Mivel ez nem illik, inkább mindenhol élő magyar honfitársaimnak küldön Dsida Jenő Psalmus Hungaricus c. művének ideillő részét, kérve, hogy mozduljanak meg, minél előbb töltsék ki az állampolgársági kérelmeket, hogy minél hamarabb egy nagy jelképes tábortűz körül énekelhessük a Magyar Himnuszt, miközben számba vesszük, hogy voltaképpen hányan is vagyunk mi, magyarok!

„Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, /üljetek mellém! /Magyarok ott a Tisza partján, /magyarok ott a Duna partján, /magyarok ott a tót hegyek közt /s a bácskai szőlőhegyek közt, /üljetek mellém. /Magyarok Afrikában, Ázsiában, /Párisban vagy Amerikában, /üljetek mellém!... /Ülj ide, gyűlj ide, népem /s hallgasd, amint énekelek, /amint a hárfa húrjait /feszült idegem húrjait /jajgatva tépem, /ó népem, árva népem!... /dalolj velem hörögve /és zúgva és dörögve, /tízmillió, százmillió torok!”