Kapcsolószekrény

          Nemcsak a növekvő karácsonyi újhold, de a tegnap megtartott papi „tréning” is szárnyakat ad gondolataimnak, mert nagyon termékeny  napot tölthettünk együtt, paptestvérekül. Találkoztunk, egy kicsit „megállítottuk” az időt, a külvilág bevásárló rohama és stresszes hajszája ellenére, vagy annak dacára, mi lelassultunk, befelé figyeltünk.

          Több ponton is meditáltunk várakozásról, életünkről, közösségeinkről, papi küldetésünkről. A jezsuita páterek jóvoltából csendben emésztettük meg a lelkigyakorlatos „punktákat”, elmélkedési pontokat, hosszan elidőzve rajtuk. Aztán egy csoportos megbeszélés keretében a közösbe tettük megérzéseinket, gondolatainkat. Vita elvből nem volt köztünk. Nem vágtunk egymás szavába, nem kardoskodtunk a saját igazunk mellett, nem éreztük versenytársnak a másikat, akit le kell győzni.

          Meglepő és találó hasonlattal szemléltette az egyik szerzetes az áldozópapságot. Szerinte az egyházmegyés papság, a plébánosok olyanok, mint a kapcsolószekrény egyes vagy kettes fokozata. Nélkülözhetetlen. Hármasban-négyesben-ötösben felpörögnek, mennek ugyan a szerzetesek vagy épp az előljárók is, de a kanyarokban, hegyre fel, vagy lejtőn le nem tudnak úgy alkalmazkodni.

          A szolgálati papság, Isten népének gerince. Ez biztosítja a stabilitást. Ez a péteri-vonal. Erre támaszkodik Krisztus  és egyháza  immár kétezer éve. Még akkor is, ha a sátán környékezi, ha elfárad, lelkesedése megkopik netán kifogy az ötletekből, de akkor is, ha bukdácsol, és néha talán meg is tagadja, mint Péter az ő Urát, – mégis a papság végzi a hitéleti munka dandárját. Benne van a sűrűben. Ő az, aki pasztorál. Biztosítja a hit folytonosságát. Mint a szárazföldi gyalogság a katonaságnál, vagy mint a kommandósok egy bevetésben.

          Szociológusok összeszámolták, hogy egy pap átlag kb. 30 féle szakmát  kell, hogy ismerjen. Többé-kevésbé ennyihez kell(ene) értenie papi élete folyamán: teológus, pszichológus, közgazdász, építész, tervező, tanár, pincér, nyomdász, művészettörténész, villanyszerelő, zenész és szinész, traktort vezető és orvos, családterapeuta és mentálhigiénés animátor, hogy csak néhányat említsek. Mint ahogy nélkülözhetetlen volt a falu ezermestere hajdanán... Régi korok bölcsei úgy tartották: valamiről mindent, s mindenről valamit. Krisztus Urunk pedig azt tanítja: Jó gazda kincseiből régit és újat vesz elő. Tetszés szerint még lehet srófolni a listát, pl. a „korszerű”, részben kényszer- ill. hobbifoglalkozásokkal is, mint: idegenvezető, utazási iroda igazgatója, tévés vagy rádiós szerkesztő, kamionsofőr, kutyaszánhajtó, számítógépprogramozó, pénzügyi tanácsadó, könyvvizsgáló, restaurátor, informatikus, projektmenedzser, egészségügyi asszisztens, s még ki tudja hány féle munkát, szolgálatot, képességet és képesítést elvárnának tőle. De közben még szépen is prédikáljon, áhítattal végezze a szentmisét, sőt, mindenkinek rendelkezésére álljon,  értsen a lélekhez és az irodalomhoz, a betűhöz és a hanghoz egyaránt. S akkor még nem is biztos, hogy értelmiséginek számít. Mert ugye az más státus.

          A nagy püspökről, Márton Áronról készülő film kapcsán figyelem, milyen nehéz csapást vágni egy olyan területen, ahol mindenki más „jobban ért hozzá”... Csak épp elhivatottsága nincs.

          A papnak mégis ebben a túlspecializált, darabjaira hulló, elvárásoktól és akciós gyógyszerektől szenvedő, identitását vesztett világban kell egyszerre karizmatikus vezetőnek és őrangyalként kísérőnek, fáklyavivőnek és pislákoló mécsbélnek lennie, akinek életéről, szavaiból, tetteiről, köztünk-létéről sugárzik az elragadottság, akinek arcán felragyog Krisztus arca. Ő a közösség biztos pontja, akihez igazodhat a hitében megtépázott, elbizonytalanodott hívő, ő az, aki következetesen végigmegy azon az úton, amit hirdet, hogy mások is kedvet kapjanak Istenhez, és erőt merítsenek saját életük küzdelmeihez.

          Bizony, a pap ma is a remény küldetését kapta és osztja meg a rábizott közösséggel, s azokkal, akik vállalják a hit kockázatos kalandtúráját.

          Közösség és pap együtt ma is hallatlan dolgokra képesek. Olyan projektbe foghatnak, – voltaképpen Isten országát építik –, amelyet nem saját tőkéből kell finanszírozniuk, hanem amit maga a Megtestesült Istenfia hirdetett meg...

Érdemes beszállnunk!  

sp