ISTEN, HAZA, CSALÁD

(20100604)

Édesapám példaként a munkára tanított

Ha kérdeztem többnyire egy szerszámra mutatott.

Az élet minden kérdésére a munka volt a válasz…

Az Öreg most is így él még,

bár már gyakran keres támaszt.

Isten dolga különös téma volt minálunk…

Templomi képeket csak nővéremről láttunk.

Mindenki járt hittanra az én kis osztályomból.

Én nem mehettem. Miért? Nem nyomoztam akkor.

Nagyapám, s Nagymamám minden vasárnapon

Együtt indult templomba, de nem végig az úton:

Nagymama a katolikus misét látogatta,

Nagyapám helyesnek Kálvin szavát tudta.

Ott ült iparosként az utolsó sorban,

A szószékkel szemben… és a harangszóban

Dédapám büszke emléke szállt szerte,

Mert a „hadi” harang helyett, az újat Ő vehette.

Anyai nagymamám szülőhelye Kassa,

Hogyan lett Kosice? Senki sem firtatta.

Otthon, nem volt téma Trianonnak átka…

csak mentünk kirándulni Csehszlovákiába.

Furcsa volt Rákóczi külföldi nyughelye,

A városok idegen… és csengő magyar neve,

Nem értettem. Nem kérdeztem. Mentem.

Örültem, hogy ott vagyok… hogy ott lehettem.

Gyermekkorom másik kalandos emléke…

Három család utazása a gyönyörű Erdélybe:

Körösfő, Torda, Vásárhely, Kolozsvár…

Büszkén mondtam verset Petőfi sírjánál.

Persze feltűnt mindenhol,

hogy halk a magyar beszéd.

Nem láttam – tán éreztem? –

a ködben bújó veszélyt.

De nem értettem mért beszélnek

egymással is halkan

Az „ottaniak” egymással…

s velünk még halkabban.

Sodort hát az élet, amerre csak tudott,

Gyűlt apró tudásom… s néha talán kopott

Éltem, ahogy lehetett… szóval… éldegéltem:

imát nem rebegtem, Istenem nem féltem…

Harmincnyolc esztendőt feküdtem a Parton,

Ő megtalált - s azóta az ő törvényét tartom.

Rábíztam az életemet, szívemet, lelkemet,

Mindent, ami fontos: a gyermekeimet.

És Ő mutatta az utat… üzent írott szóval

Hazámba vezetett, hogy teljek széppel, jóval.

Itt éltem… mindig is szerettem itt élni

Szerettem magyarként, Magyarföldön lépni.

De új értelmet kapott magyarként élni a világban

Isten után Hazámat is újra megtaláltam

Isten? Haza? Család?

– fiam a sorrendről faggatott,

Ahogy én gondolom:

Hazát Isten adott.

Haza nélkül nincs otthon,

otthon nélkül Család,

hogy „otthon legyünk benne”,

azért van a Világ.

Istentől – hogy éljünk –

a világ legszebb táját kaptuk,

és a Kárpát-koszorúban

magunk megtartottuk.

Az Élet kusza ösvény,

hány-vet erre-arra:

Ragyoghat dicsőség,

s hullhat gyász magyarra,

De amíg hitünkkel egymás kezét fogjuk,

S mi Magyarok magunkat

egy családnak tartjuk,

Velünk lesz az Isten,

s ha így hát ki ellenünk…

Történjen akármi – velünk –

ne csüggedjünk!

Imánkhoz térjünk be az Istennek házába,

Ide Kárpát-haza tiszta templomába,

ide szép Hazánknak, fényes szegletébe,

hol Isten fénye ragyog mindnyájunk szívébe.

Áldd meg jó Istenünk, áldd meg a szíveket,

Kik megalkották e kincset itt Teneked!

Neked, hogy innen szálljon hozzád imánk,

Te vagy az Istenünk, s ez a föld a Hazánk.