A KERESZTÚT első változata megjelent 1999-ban a HAZANÉZŐ-ben, 2011-ben az átdolgozott verziója a CREDÓ-ban; 2013-ban önállóan, B. Tóth Klára grafikáival az ÜVEGHEGY kiadónál. A versciklus teljes szövege elolvasható a KÁFÉ FŐNIX-ben (http://kafe.hhrf.org/?p=8767), illetve itt, lent.

A KERESZTÚT első stációja/szonettje meghallgatható KASÓ TIBOR megzenésítésében és előadásában a DunapART Café irodalmi portálon: http://dunapart-cafe.net/index.php?page=showamusic&id=1348&...

A KERESZTÚT (szonettkoszorú) kiadvány oldala a Facebookon: https://www.facebook.com/pages/Kereszt%C3%BAt-szonettkoszor%C3%BA/6...

1. Jézust halálra ítélik

Holtomig ítélnek, odúba raknak,
Beskatulyáznak, mint atyám őket.
Fel is, le is fizetek, egy élet –
Ez ára a szemenszedett haragnak.

Ki vagyok? Ezért kell nemlétbe tűnnöm:
Teremtés-tévedés lettem hitben,
Istennek ember, embernek isten.
Tudják, s nem hiszik, ez egyetlen „bűnöm”.

Egyenként ülnek rá szemben velem
A mérlegelő legnagyobb szellem
Mindig jobbra billenő tányérjába.

Ők balra dőlnek, s az isteni tábla
Bosszúra késztet, s azt bánják hiába.
Közönyük könnyezik, és ha kell nem.

2. Jézus vállára veszi a keresztet

Közönyük könnyezik, és ha kell nem.
Tekintetük csupa segítség-tudat,
Mégis magam emelem fel a rudat.
A terhet mindenkitől átvettem,

Lelnek újat maguknak helyette,
De egyszer bezárul majd a gyűjtő-kör,
S hiába tudja ezt ember és ökör,
Kintreked többük jó és rossz tette.

Az ajtó titkon és hirtelen zárul,
S bár ezen még a festett arc is ámul,
Nem válogattam, nem ítélkeztem,

Csak szolgáltam, és ez lett a vesztem.
Vigyorog a tömeg rajtam kajánul,
Nem botlottam meg, mégis elestem.

3. Jézus először esik el

Nem botlottam meg, mégis elestem.
Végzet kell nekik, de csak úgy, mint látszat:
Porba hull-e az isteni alázat?
Vajon megtörik-e a keresztem?

Híg ez a vigasság, nincs belépő,
Cirkuszban lesz ez majd érték mint műsor,
Megismételve százszor, milliószor,
Így lakhat jól a kíváncsi néző.

Ki itt csipeget, az balga, béna, vak,
Ki reméli azt, hogy elszáll rögtön,
Amint nyert már elegendőt magának

Látványon édesült kárörömön.
Ki nem várja, hogy az égig nőjön,
Már más világban köszönök így annak.

4. Jézus találkozik édesanyjával

Már más világban köszönök így annak,
Ki nekem emberi testet saját
Testéből kiszakítva adott át.
Bár köztünk el nem bomló szálak vannak,

Meg kell tagadnom őt (s ezért ne bírálj),
Másként, mint engem bármely földi vér,
Mely enyém, s gőgje az, mi égig ér.
Királyból lesz koldus, koldusból király,

Barátból néző, gyilkosból testvér,
Ez érték az emberitől eltér.
Anyám és apám közül kell válasszak:

Föld vagy a végtelenbe vivő szárnyak?
Bárki ellen azt szeressem, ki kér,
Ki viszi keresztem, bár e szándék vak.

5. Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét

Ki viszi keresztem, bár e szándék vak,
Részt vesz a jutalomsorsoláson,
Esélye van, hogy titkokat lásson,
S fődíj egy nyári paradicsomi lak.

Ő viszont téli nyaralóra vágyik,
Ezért gerendát gyűjt hozzá s szálfát,
Féligbarátok szeméből szálkát,
Vágya átépül, lesz belőle másik.

Szándéka nyer, sima a küzdelem,
Gyorsan lép, tudja, ha más szögből nézzük,
Nem teszi élre őt a bíró-szem.

Remélnek még, kiknek színes a vérük,
Mélyebbről látszanak, mint (és ez nem trükk)
Ki tiszta arccal vizet mer nekem.

6. Veronika megtörli Jézus arcát

Ki tiszta arccal vizet mer nekem,
Akkor is meglelhet titkot és csodát,
Ha igaz forrást csupán mint álmot lát.
Mit ad, az neki újra megterem,

És nem is sejti, kihez most talált,
Isten, király, ember, csaló vagy balek,
Kiből most készül távozni a lélek,
És parancsra boldog, úgy vár halált.

Védtelen ő, ezért leginkább szabad,
Minden vagyona remény s szerelem,
Mert ily tisztára sár s arany nem tapad.

Gazdag úgy lesz, ha esztelen szellem,
S ha kell, egy cseppből akár tengernyit ad
Annak, ki újra elbukó elem.

7. Jézus második elesése

Annak, ki újra elbukó elem,
Atyám megteremti antilény-mását,
Az ő mindenben ellentétes társát.
Én megyek vele, vagy ő tart velem?

Ki az igazi lény, magam vagy az árny?
Egyikünk vezet, a másik követ,
Jó döntéshez kevés az agyszövet.
Régi életem megroppan, mint egy szárny,

Felkelni túlvilágban kell kapkodjak.
Vezeklés lett társam, egy kísértet,
Alig-bukásra vagyok kísérlet.

Frissen beforrt sebekből kitépett
Erővel suttogok, s ezek csak szavak,
Reményről már csak asszonyok hallgatnak.

8. Jézus beszél az asszonyokhoz

Reményről már csak asszonyok hallgatnak,
Csend itat át minket, mint köveket,
S felszabadul köztünk a szeretet.
Vágyuk olthatatlan, most már vallatnak,

Szóra éheznek, az érzés halvány folt,
Annak sem hisznek, akiért élnek,
Ám testből testbe vágyik a lélek,
Nevén kell neveznem ma mindet: Úgy volt!

Ne sírjanak értem – kérnem hiába,
Testük és lelkük méreggel telt, kába,
S ha nem feszít mérgük, a hiány lép:

Megfojtják egymás gyerekét, s ez épp
Elég, mert a kettes még nem szent szám ma,
A hármas a bűvös, a végzet-kép.

9. Jézus harmadik elesése

A hármas a bűvös, a végzet-kép,
És én a titkos terv szerint elbukok,
Megfejtették ezt szilárd logikusok.
A félelem majdnem hit, s nekik szép,

Új vallást épít erre néhány tudós,
Imádni kezdték az indukciót,
Géppé vált testük és lelkük, ha volt,
Mégis úgy félnek a jövőtől, mint jós,

Mindent úgy vésnek bele a kőbe,
Mintha a jövőjük véges lenne s zárt,
Nem engednek külső jelt a körbe.

Én eltörölném a félelem-határt,
Visszatérne a jelen idő, de
Kifosztanak engem, és ez a nem várt.

10. Jézust megfosztják köntösétől

Kifosztanak engem, és ez a nem várt,
Kell nekik egy fakó, szakadt köntös,
Tépi azt a béna is, és lökdös,
Ronggyal tágít képzeletének határt.

Eladható, eljátszható, osztható,
Értékes lesz egykor majd e bálvány,
Ha nem varázslat, akkor is látvány,
Hitetlenek által is kifosztható.

Nép és pásztor kezdetektől öreg,
Ruhátlanságom most a közönybe márt,
Ilyen testben nincs ige, csak szöveg.

Koldus ne adjon, mert a gőgben tesz kárt.
Bár könnyebb sosem lesz ez a tömeg,
Adnám a vigasztalót s mást, mi nem árt.

11. Jézust keresztre szegezik

Adnám a vigasztalót s mást, mi nem árt,
De most nem én játszhatok bőkezűt,
Ecetet kell innom, mint jó nedűt.
Egy felkent nekem töviskoronát gyárt,

Rendhagyó méltóságom kíván ilyet.
Keresztre szegeznek a köpködők,
Én másféle törvényen őrködök,
És igaz király dönteni nem siet.

Lassú a nézőnek a kínzógép,
S hiányzik neki még néhány felvonás.
Ahogy egy őr belém döf, az megszokás.

E lándzsa ára majd a csúcsra lép,
Az értéket a gyilkos tudja, nem más.
Elveszik mindenem, a szél is tép.

12. Jézus meghal a kereszten

Elveszik mindenem, a szél is tép,
Úgy űzik el a lelkemet, mint e két
Iránytű nélkül eltévedt emberét.
A testük bár vérzik, a lelkük ép,
Késsel gyilkoltak, míg én vigasszal.
Bár én őrzöm még a tömeg igazát,
Az egyén saját nyomorán túl nem lát,
S elveket mint kufár nem magasztal.
Senki sem ért, de van, ki sajnál, s nem árt,
Értük repednek meg a kőhegyek.
Szóljak-e még, vagy áldozat legyek?
Most át kell lépnem a halált, a határt.
Istenem, miért hagytál el? Megyek.
Halott testem is faggatják, mert nem zárt.

13. A halott Jézus és Mária

Halott testem is faggatják, mert nem zárt,
Mindenki bizonyosságot akar,
Olyat, ami végtelen űrt takar.
Csak anyám nem kérdez, ő mindig kivárt.

Érzi, hogy az élet meg nem érthető.
Megsirat engem, mint anya fiát,
Fájdalma nagy, de befele kiált.
Szívet adott s eszet nem a teremtő:

„Miért van rossz és jó meg rút és szép?
E végletek nélkül sem lenne sivár
A föld, melyet felszánt sok éhes nép.

Elveszteni a legapróbb lényt is kár.”
Késő mindent újragondolni, mert már
Tapad kételyük: visszatér ekképp?

14. Jézust sírba teszik

Holtomig ítélnek, odúba raknak,
Közönyük könnyezik, és ha kell nem.
Nem botlottam meg, mégis elestem.
Már más világban köszönök így annak,

Ki viszi keresztem, bár e szándék vak,
Ki tiszta arccal vizet mer nekem,
Annak, ki újra elbukó elem.
Reményről már csak asszonyok hallgatnak.

A hármas a bűvös, a végzet-kép,
Kifosztanak engem, és ez a nem várt,
Adnám a vigasztalót s mást, mi nem árt.

Elveszik mindenem, a szél is tép,
Halott testem is faggatják, mert nem zárt.
Tapad kételyük: visszatér ekképp?

* * *