Gyermekkori életemben, a kárácsony jövetele mindég nagy előkészületekkel kezdődött.Ovodás koromba a rajzos Angyalkáknak küldött levelekkel, amelyeket minden este a párnám alá rejtettem lefekvés előtt, azzal a gondolattal, hogy majd amikor az Angyalka viszi el, hátha fel ébredek és meglátom őt. Reggelenként rendszeresen el tüntek a rajzos kívánságaimat tartalmazó leveleim, de nagy bánatomra soha se is ébredtem fel álmomból, amikor a rejtelmes Angyalka kicsempészte ezen „remek műveket” a párnám alól.

         Azért egyszer csak történt valami: az utolsó leveleim egyikéért az Angyalka elfelejtett el jönni és én reggel gyürötten de a párnám alatt találtam az esti postázandó kívánságom. Hát el törött a mécses. Még a reggelit is csuklások közepette, és könnyeim nyelésével potoltam, édesanyám nem meggyöző hatásu szavai kiséretébe. Én tántoríthatatlanul kitartottam mondokám mellett: Nem lesz nekem szánkóm! Az angyalka nem vitte el a levelem, pedig ugy szerettem volna egy saját szánkót! Lelki szemeim előtt láttam, hogy milyen büszkén húzom a saját szánkám a dombon fel, és most töllem kérdezik, hogy „felülhetek-e? Vitetsz-e egyet” és nem én szorulok mások kegyelmére, hogy szánkójukra fel ülhessek. Hát ez nem fog meg valosulni, és pörögött a megállíthatatlan köny áradat, hisz este fog jönni az agyal de nekem szánkót nem hoz. Nehezen békültem meg az adott helyzettel, még akkor is amikor az ablakba kitett szánkos levélke egyszer csak el tünt, reményt keltve bennem, hogy még is hátha...Ezen az ünnepi napon nagyon későre esteledett. Az akasztófa dombon lévő nyüzsgő gyerekhad se tudta nagyon le kötni a figyelmem, pedig sokan meg engedték hogy szánkójukra fel üljek, és még olyan is került aki meg engedte, hogy én vezesek. Cserébe a szánkót én kelett felhuzzam a domb tetejére. Lassan szürkülödni kezdett, a szánkózó gyerek had is apadozott Ideje volt haza indulni.Mire haza értem, a megizzadt hátam is kezdett megszáradni, és a sötétség is be állt.Reménykedve tettem meg az utolsó lépéseket, arra gondolva, hogy vajon, meg jött-e az Angyalka? Az udvarra be érve be leskelődtem az ablakon, de a szobába sötétség volt, nem láttam semmit. A hó eltakaritás az én feladatom egyikébe tartozott, igy nekifogtam havat seperni, ezzel is meg adva a lehetőséget az Angyalkának ha még nem jött meg, akkor az utcafelőlli ajtón be osonhasson.

       Édesanyám hívó szavára lettem figyelmes: Ernőke te vagy-e? Miért nem jösz, mert gyanus zakatolást hallottunk a szoba felől! Sok biztatás nem kellett nekem, hagytam csapot papot és nyomás a szobába. A villanyt fel kapcsolva már szembe is tünt a szép karácsonyfa, a maga pompájával, de most ami alatta van csak az érdekelt. Szánkó sehol sincs, nyilalott belém a fájdalom, és már görbült is el a szám.

        Lassan közelitve a karácsonyfához, láttam, hogy a csomagok most nem a fa alatt vannak, hanem egy pokroccal le teritett valamin, ami idegen volt a ház berendezésétől. Lassan oda sopolyogtam és a pokrocot meg lebbentetem, remélve, hogy hát ha... Hát igen, ott volt a várva - várt szánkó, és még nagyobb is mit amilyenre én gondoltam! Az örömöm határtalan volt, nem gyöztem hálálkodni. Miután a csomagokat ki bontottam, emlékszem új öröm jött szívemre, hisz megkaptam az ovodás táskám is, amelyet most az oldalamra akasztva büszkén mehetek az ovodába, amelytől az idén fogok búcsuzni, nem kell a necet vigyem a kezembe. Este a szánkó az ágyam mellett kellet legyen, csak úgy aludtam el. Másnap kíváncsian kémleltem ki az ablakon, valjon milyen idő van, mehetek-e kiprobálni a szánkom. Borus, hideg időnek mutatkozott de a szél az nem fujt. Delelőtt szüleim alig tudtak otthon tartani, hogy ma nagy ünnep van és senki se megy sehová, mert szégyen kovályogni kint.

        Ebéd után már az idő is jobbra fordult, és én is kiálhatatlan lettem, el kellet engedjenek szánkozni szüleim. Hát mentem, az- az, repültem az akasztófa domb felé, ahol a tegnapi gyerek csapatot találtam. Szép hoszú fa szánkoval fel érek a dombtetőre, és egyedül ereszkedem be a lejtőn. Az ereszkedés nem a legnagyobb sebességel történ, hisz még a szán talpa nem volt be kopva, és a kis testsuly se adott nagy sebességet a lecsuszó szánnak. Másodszor, már két szánkozó társam is akadt. Most már gyorsabb ütembe repültünk az ajba, ami nagy reményeket adott, hogy majd a vas szánt is el fogom tudni hagyni, amelynek kormánya volt és 5 gyerek is fel tudtak rá ülni. Azt nem is kell mondjam, hogy a negyedik-örödik ereszkedés után a szánkóm már nem én kellett felhuzzam a hegy tetejére, ami megint csak egy elégtétel volt az eddigi sok szánkó huzogatásomért a domb tetőre.. A csuszás lefelé a lejtőn már egésszen jól ment, most maradt hogy a szöktetőt is ki próbályam. Kíváncsi voltam, hogy mekkorát, milyen hosszat tudok szöktetni. Az első probálkozásom szinte kudarcba fulladt, mert hajszálon mullott, hogy a szöktető gödör mellet el csusztam, de az utolsó pillanatokba arra kormányoztam a már le lassuló szánkót és szöktetés, repülés helyet a gödör aljába kötöttem ki, sok kárörvendő kacaj közepette. Lesz még ez jobb is gondoltam én, és össze verbuváltam még három társat, most már négyen vágtunk neki a lejtőnek. Repült is a szán, a kavargó hófelhő utánnunk. Egyenessen a szöktető közepére vezettem a szánt, amely meg ugrotta magát, felemelkedett a levegőbe, lélekzetünk meg ált egy pillanatra, de már a földön is voltunk. A repülő szánko havat fogot, majd egy nagy reccsenés, és mi is hegyén széthulottunk, ahányan annyi felé. Nem is selytve, hogy mi történt, tápászkodtunk fel a földröl, és mentünk a szánkó felé, amelyik ott volt helybe, ahová érkezett: a szöktető széléről. A nagy reccsenésnek az eredményét akkor láttam, amikor a szánkót meg mozdítottam, ami az első húzásra nem akarodzott meg mozdulni a nagy hóból. Már sejtettem, hogy baj van! Hát igen a szép új szánkó, szinte  ketté tört. Nem birta a szöktetést. Mára a szánkózás részemre befellegzett. Az eltörött szálkás lécdarabokat próbáltam össze illeszteni, de összeragadni, újra egyek lenni, nem akartak..

          Keserü szivvel hagytam el az akasztófa dombot, a szánkót magam előtt tolva, és kétségbe esve, hogy most otthon mit is fogok mondani? Amilyen gyorsan a dombhoz értem, menet, most pont olyan messzinek tünt a hazafelé vezető út. A szánkót be állítottam a fásszinbe, nézegettem, hogy meg tudnám.e javítani, de az én tudásom meghaladta a rongálás, mert a kiálló  csapok a talpazatból el voltak törve. Mivel, hogy szokatlanul hamar hazajöttem, ez gyanut fogott édesanyámnak, aki mindég rá érzett ha valami baj t csinált az egyetlen fia, és rögtön meg is kérdezte:  történt valami? Vagy nem vállott be a szán?. Előre a könnyekkel küzködve fogtam bele a történtek elmeséllésébe, de mindha az én igazamot akarnák igazolni könnyeim, nemsokára oly erővel zudultak ki szemeimből, hogy már csak csuklottam, hukkogtam, és nem gyöztem törölni a hívatlan sós folyó segítséget arcomról. Közbe édesapám is előkerült, és ki mentünk a fásszinbe szemlét tartani a szánkón. Hát fiam ezt én se tudom meg csinálni, fakadt ki apámból a keserü szó. Oda lett a hétvégi munkám! Most mit csinályak veled és a ketté tört szánkóddal? Édesapám bármit, csak meg ne tesék verni, mert gondoltam, hogy most ez fog következni. Hát ennél rosszabb jött, ami fizikailag ugyan nem fájt de lelkileg nagyon meg érintett. Nézd fiam, szolt az apám keserű hangon. Én ezért a szánkóért, hogy megvehessem egy hétvégén két napot kellett dolgozzak, s te meg uk.-muk tönkre tetted. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem haragszom, de mivel, hogy egyetlen fiunk vagy, édesanyáddal úgy határoztunk, hogy amit csak tudunk mindent megveszünk, előteremtünk neked, de csak egyszer az életbe, és ha te ugy vigyázol rá akkor sokáig hasznukat tudod venni, te meg úgy becsülöd meg mint ezt az egynapos kettétörött szánkót, ám legyen de rajtad fog mulani minden.

        Közben a szeppegésem is alább hagyott, és a szemeim igen csak kerekedtek: hát akkor ebből nem lesz verés, de akkor a szánkót nem is az Angyal hozta, szegény apám akkor azért jött haza oly későn az utobbi napokba, hogy kikeresse az általam ohajtott szánkó árát. Akkor hát Angyal nincs, dölt bennem össze a világ, és öntött el a forróság. A szánkozás, a szánkó ketté törése, az izgalmak meg a váratlan meg világosodás a lázzat hozta rám, ami majd napokig ágyba kényszerített, és szinte minden éjjel lázzasan a ketté tört szánkommal álmodtam.

      Lehet, hogy ezzel megtettem az első lépésem a felnőtt kor fele, pedig nem is oly rég még az „Angyalka” által hozott, ajándékoknak örvendtem önfeledten.

2011 XII 25

Kézdivásárhely                                                            Beke Ernő.