Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Kezdet
A kezdet
Szeptember 1., reggel hét óra. EL-SEM-HI-SZEM, EL-SEM-HI-SZEM, kántálja bugyiba és ünneplős blúzba öltözött legkisebb lányunk, miközben métereseket ugrik le-föl az ágyon. Két pamacs copfja leng, szeme elszántan izzik, szemmel láthatóan éppen a megfelelő állapotban van ahhoz, hogy elkezdje az első osztályt. Mire sikerül levadászni és ráadni az ünneplő szoknyát, haja csapzottan tapad a homlokára, de be nem áll a szája. Két nagyobb, nyolcadikos, ill. negyedikes testvére rezignáltan figyeli . A kicsi röpköd, csacsog, nyakába kerül a kis kártya, rajta a nevével és az osztály totemállatával, ami a teknősbéka,ezredjére átnézzük és átpakoljuk az ergonomikusra tervezett iskolatáska tartalmát. Helyére kerül az uzsonna, a tisztasági csomag, a váltócipő és ezer más praktikus apróság, ami megkönnyíti egy elsős életét. Minden kérés, ésszerű magyarázás (csak a sarokig vigyem) ellenére hátára emelem a dög nehéz ergonomikust. Kicsit megroggyan lendülete, mire a kapuhoz érünk. A két nagy már az utcán vigyorog, aztán elindulunk. A sarokig sem érünk, mire felsóhajt, azért nehéz ez az iskola. Becsületesen cipeli az osztályteremig, majd átveszem.
Az ajtóban a tanító néni széles mosollyal várja a népét, a teremben szinte hallik a sok riadt kis szív dobogása. Van, aki elpityeredik, a hátsó sorban hangosan elsírja magát egy nagymama. Az izgalmakat fokozandó, tanító néni bejelenti, az elsősök ma délelőtt kapják meg a kötelező védőoltást, a gyermekért az orvosi rendelő elé menjünk, s praktikusan alá is íratja a szülőkkel a listát, ami még arra is kitér, karba vagy farba kéri-e a tanuló az oltást. A lányom bal kezes, jobb karba kérjük.
Tanító néni szívélyesen elköszön a szülőktől, még egy puszi, egy intés, aztán kívül vagyok az iskola kapuján. Imitt-amott tétován leskelődő anyukákba futok, és míg hazafelé sétálok, gyanúsan elszorul a torkom és örülök, hogy nem találkozom ismerőssel.
A délelőtt szélsebesen elrepül, tizenegy után pár perccel megpillantom az én iskolás nagylányom. Lehajtott fejjel ballag, jobb karján az ünneplős blúz feltűrve, az ergonomikust cibálja maga után. Vihetem, kérdem a táska után nyúlva, de továbbra sem szól, lehajtott fejjel ballag mellettem. A sarkon tarka kutya ásít a napon. Hallgatunk. Fájt, simogatom meg óvatosan a karját. Ühüm, bólogat elgondolkodva. De képzeld anya, hogy fájt volna, ha farokba kapom. Némán bólogatok, és megyünk tovább. Elkezdődött.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Fodor Rozalia Szeptember 14, 2011, 6:54pm
-
Kedves Katalin koszonom es orulok neki , kivanom annak akis elsosnek ,hogy legyenek sikeresek es oromokben gazdag iskolas evei .
-
Hozzászólt v.lvg.Márk Gábor Viktor Szeptember 14, 2011, 4:43pm
-
Köszönöm hogy kis aranyos írásoddal nosztalgiázhattam egy cseppet. Először mintha magamat láttam volna,-
úgy hatvan év távlatából. Érthető, hogy kissé homályos volt a kép. De rögtön beugrott egy élesebb, a lányunk beiskolázása, Istenem de örült , tán egy hétig...utána végig-végig erősen rá kellett beszélni a tanulásra. Unokáimat nagy örömmel fogadták a régi iskolámban: -újra Márk-gyerekek, jaj de jó!- Nem is volt velük gond, egy kivételével simán vették az akadályt. Józsikámat ösztökélni kellett, végül ő is szakmát szerzett az iskola után. Röpke pár év és ha az Isten hozzásegít- dédunokáim vezethetem így az azóta átépített, kibővitett öreg iskolámba.... Köszönöm az emlékek felidézését! Gabipapa
-
Hozzászólt Rob Mária Ibolya Szeptember 14, 2011, 4:28pm
-
Valahogy így éreztem magam én is mikor a lánykámat a Katalint vittem az iskolában azzal a különbséggel hogy Ő várta az iskolát de én úgy éreztem most szakította el tőlem a sors Rob Ibolya
-
Hozzászólt Nagy Zsuzsa Szeptember 14, 2011, 3:02pm
-
Kedves Katalin, köszönöm, hogy felidézted két lányommal és négy unokámmal átélt élményeimet! Élvezetes írásod biztos másoknak is örömet okozott. Köszönet!
-
Hozzászólt patakfalvigizella@yahoo.com Szeptember 14, 2011, 2:34pm
-
Koszonom szepen ,nagyon tetszett ,en is voltam az ev megnyitora az unokamnak
-
Hozzászólt Tóth Ildikó Irma Szeptember 14, 2011, 2:23pm
-
Kedves Katalin!
Gratulálok, a remek, szellemes kis íráshoz!
Üdvözlettel Ildikó
-
Hozzászólt Orban Barra Gabor Szeptember 14, 2011, 2:21pm
-
sajnos le maradt egy rész....
nem tesznek az iskolai autonómiáért, azért, hogy gyermekeink gyakorlati képzést is kapjanak, nem csupán száraz,semmi haszna elmélettel töltsük meg szürkeállományukat, így nem véve semmi hasznát az egésznek. Nemhiszem, hogy minden fiatalnak egyetemet kell végeznie, nem hiszem, hogy nincs szükség cipészre, villanyszerelőkre,asztalosra… Viszont hiszem, hogy aki megtalálja az egyéniségének megfelelő feladatot, az tud mosolyogni.Tudja szeretni mesterségét. Az egy boldog ember. Mindenkiben ott a képesség. Egy darab a jó Istenből.Erő, szeretet, bátorság. Higgyetek nekem, semmi egyéb nem kell!
Orbán Barra Gábor
-
-
A Sepsiszentgyön megjelenő olt menti tudosító vezércikke, aminek a témája szintén az iskolakezdés
Gondolatok az aranyszínű szeptemberről
Szeptember színe az arany. A levegőben apró, ragyogó szemecskék tündökölnek, ésha az ember a dombról a mezőre néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. Aragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtólérik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, az őszibarack és a szilva. Aranymézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.Szeptember az iskolakezdés, de főleg a munka, a bőség hónapja… Eszembe jut a kedvenc cukrászdábandolgozó ismerősnőm. Szemmel láthatóan örömet talál a munkájában. Gyakran elnézem a cukrászdában dolgozóapró termetű, eladónőt. Sokszor eszem dobostortát a kedvenc helyemen, s közben megfigyelhetem a hölgyet,aki mindig mosolyog, szeretettel csomagolja a sütit, veszi át a pénzt, és mindig mosolyog. Hogyan csinálja?Jól érzi magát! Ennyire egyszerű. Igazán az a szerencsés, aki megtalálja az egyéniségének megfelelő feladatot.Itt és most, a szeptemberi iskolakezdés előtt mindig eszembe jut, amikor drága jó édesanyám előszörkísért el az iskolába. Éreztem, tudtam, hogy megpróbáltatások sorozatának leszek kitéve, immár a következőtizenkét évben. Azt is tudtam már, hogy vége a boldog semmittevésnek… De azért tele voltam várakozásokkal.Iskolakezdéskor, mindig ugyanaz a kérdés fogalalkoztat… A cukrászdában az eladónő, szemmel láthatóan boldog,…a tanárok miért nem mosolyognak? A homlokukra van írva az egész világ fájdalma… unják, utálják a diákot?Tisztelet a kivételnek. Beteg ez a rendszer. Visszaemlékszem, mennyit kínlódtam integrálás, deriválás… sazóta is milyen hasznát is vettem? De minket még legalább tanítottak, az életre felkészítettek. Mára már mindencsupa nyers elmélet. Elmélettel tömik tele szegény nebuló fejét s közben, szegénykém nem tud kicserélni egyvillanybiztosítékot.Eszembe jut drága tanító nénim Szász Matildka néni, aki másodikos koromban már megtanított a gombvarrás,vagy a harisnya-stoppolás művészetére… Hiába, akkor még az iskolai programok adtak a gyakorlati képzésreis. Jómagam s korosztályom megtanultuk a földelés, antennaépítés, kristályrádió-gyártás örömét az iskolában.Ma még meg sem említik, hogy egy szimpla diódával, egy tekerccsel és egy telefonhallgatóval, lehet rádiótkészíteni, amivel fogható a botfalusi adó. Az akkori tanárok még mosolyogtak. Többé-kevésbé próbáltak segíteni,hogy megtaláljuk azt a munkát, amely sokakhoz hasonlóan, értelmet ad és széppé teszi az életünket. Elnézemmennyi kallódó ember van a világban, aki csak áll az ő kis útkereszteződésében és tanácstalanul toporog. Vagynem akar, vagy nem tud dönteni. Azt is látom, hogy mennyi gyerek üldögél drágábbnál drágább autóban, s céltalanulkering városszerte, keresve a nagy semmit. Elkeserítő. Szomorú hisz ezek a gyerekek, ha akarnának isdolgozni valamit, semmihez nem értenek… s ez nem az ő hibájuk… Négyévenként érkezik egy–egy tanügyminiszter,felfújt, lekezelő stílusával, megígéri, hogy majd ő korszerűsíti „reformálja” a romániai tanügyet, ám nemtörténik semmi. Módszertani baklövések sorozata.Korunk egyik legkomolyabb problémája, hogy képtelenek vagyunk konkrétan megfogalmazni, mit akarunk.És éppen ezért csinálunk ezt-azt, mindig mást, mindig másképp magasabb szintre emelve a semmit.Lényeg az, hogy még magunknak se kelljen megfogalmazni. Mert mi van akkor, ha szembesülnünk kell a valósággal?!Tudod mi lesz? Semmi. Aki megteszi az első lépést, soha többé nem tud visszalépni, elindul a folyamat.A változás persze nem annyira komfortos, de esélyt ad egy sokkal jobbra..., hiszen aki változtatni akar, az érzi,hogy valami döcög az életében, de sokkal szívesebben áltatjuk magunkat is, minthogy megoldást keresnénk.Pedig senki nem oldhatja meg helyettünk az életünket, a problémáinkat.Politikusaink nagyon szépen elmesélik, az autonómia fontosságát, de csak itt nekünk, s közben semmitnem tesznek
-
Hozzászólt THIESS KLARA Szeptember 14, 2011, 1:48pm
-
Kedves Katalin !Kívánok minden jót a kislányodnak .És azt kívánom , hogy csak a szép élményeket tartsa meg emlékként .Én is tanítónö voltam , így tudom , hogy mennyire fontos ez a nap .Ezért keserített el , hogy valakik nem készültek fel alaposan erre az eseményre , mert ha más nem , akkor az iskola igazgatója nem szabadott volna a védöoltást engedélyezze .Remélem valaki megemlíti ezt a szülöi értekezleten , így elkerülhetö lenne a jövöben az például , hogy a nagyobb testvér úgy bíztassa az elsöbe induló kicsit , hogy ,, Az oltás nem is fáj olyan nagyon ..."(Elnézést:a hosszú ö ,ü nem jön be )
-
Hozzászólt Kovács Lászlóné Szeptember 14, 2011, 1:27pm
-
Nagyon szép kis történet...
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz