Mutuj Gligort a nagyanyja hallotta fél mondatot szólni, régen, mikor a gyerek elhallgatta, hogy becsinált, és ezért a vénasszony rávert a hutyoróval, a zsenge vérfavesszővel, akkor sipított valami olyasfélét, hogy k****is.

Aztán majdnem hatvan év után kimottyantotta a második felét, hogy tenit.

Talán ezért kapták szájukba a fülét a muzsikusok.

Muzsikusék veszekedni veszekednek, de verekedni nemigen verekednek otthon. Ha mód van rá, házon kívül rendezik.

A vonat sem üti el őket odahaza. A vasút valamelyest távolabb kígyózik, Jámbor Pirula ott jődögélt le azon, fehér fodor bárány a mennyből, egy átmuzsikált hosszú lagzi után, és hát mit tehet egy mozdony, ha előtte senki sincsen kivilágítva.

Nem tudhatja, hogy Jámbor Pirula semmit sem hall, mégis úgy komponál, mint Lajos van Beethoven.

Na most ez a Mutuj Gligor.

Miért mindig a mi kapunkban verekedik a világ. Amikor a Komár gyerek, a balkezes bevágott kettőt a bicska fokával Junájted Milunak, az is ott történt, majdnem az orrunk előtt. Megvolt már a Szména nyolcas kis fotómasinám, de akkor sem volt filmem, mert sohasem vásároltam filmet beléje. Éppen egy lakodalmat fotóztunk Varga Fricivel, és végigettük-ittuk, egy csütöri centi film nélkül, utána persze elkerültük a nászház környékét az elévülésig. Ráadásul ez a bűznisz a Komár gyerekkel és Junájted Miluval napszentületkor történt, áramlik a falu a futballpályáról, megint kikaptunk Dettner Rudiéktól, és ez a Milu nem is mondott semmit, viszont nem ítélt meg nekünk két tizenegyest. Csak mintha meglökték volna, bezuttyant a hídunkról a patakba. Méhesnapon a disznók fürödnek benne, s na most ez a Milu.

És csak amikor kiszedték, derült ki, hogy bicskafok is.

Ilyen volt a Komár bal keze.

Nem imádta a falu, de körülötte tiszta volt a levegő.

Én nem is tudtam, de Jóska sógor persze mindig, hogy ez a Mutuj Gligor Mutuj Gligor. Félrecsapott csubikáját úgy viselte, mint aki most nyerte meg a túrdefrancot.

A muzsikusok a Pap ösvényén eregéltek, a rövidítésen, mérgesen, mert valahogy nem jött ki az osztozkodás, a kontrás elhullatta a kopasztott tyúkot a suvadásos részen, az meg a rókalik előtt váratlanul csak odalett.

Bánatosan fehérlett az árvalányhaj a kalapjukban.

Aztán pedig Dányánból Csávásra hosszú az út. Három és fél kilométer az erdőn át, a dögkút felé.

Leültek a hídunk bütüjére, és kértek tüzet a nagyapámtól. Az öreg félt is, nem is, de ha csak "szivarat" kérnek, akkor inkább nem.

Kihozott egy üvegben némi filagóriás vinkót, izabella de tornác.

Volt neki lapos marosestije. Rájártam, mert ettől liftel az élvezet az agyamba, aztán le a talpamba, aztán megbizserget minden irányban, mintha paráználkodnék. Végül kieresztettem a szememen, és ennél jobb csak az volt, amikor kaptam a hátbavágást a templom előtt, a padon, hogy én is ember vagyok.

Legényavatáskor az első pofon, s az első "szivar".

Mekkora élmények, de aztán hatalmasan hánytam később.

A muzsikusok négyen voltak, plusz a kíséret. Mutuj Gligor a prímásba kötött belé, ami nagy hiba. Prímásra mindenkor szükség van, a kontrásé is oltári mestörség, alig van jó brácsás a régióban, most persze jönnek fiatalok, akik már kottából kontorálnak, mint a politikusok; de aztán már a bőgőst úgy kell keresni, mint a rózsát a hümlőben.

Ám a jó prímás, mint az egri érsek, megfizethetetlen.

A prímás Matyi volt, Matyika. Kicsi, cérnahangú, szinte nyávogó –, de ha elkezdett baselni, akkor rítt a világ, és az emberek ölükbe kapták, úgy dédelgették, mintha nem is volna büdös, pedig valamije mindig folyt, ha nem az orrán, akkor másutt, ha nem elöl, akkor hátul.

Fatornyos falvainkban nem zúg hegyi patak, hogy valakit csak úgy meg lehessen mártogatni.

Nincs is fulladásos halál a környékünkön.

Matyit a bába óta nem fürösztötte senki.

Mutuj Gligornak valami gyenge pénzzel tartoztak a muzsikusok. Adósságot megadni akkor is vétségnek számított; kinek nincsen halálos ellensége.

Gligor úgy kísérte a bandát, mint vadkecskét az oroszlánok.

Volt egy viplafoga, azt vicsorította rájuk.

Hogy a fenébe kaptak össze épp a kapunk előtt a hídnál, és miért került oda sógor Jóska, nem bírom felidézni.

Én is már több vagyok, mint ők akkor.

Mutuj Gligornak lehetett némi igaza, még nagyapám is a pártját fogta. Sőt, sógor Jóska odament és rájuk dübörgött azzal a tankhangjával: "Mit szarakodtok, hé?"

Ettől a társaság lecsillapodott, Mutuj Gligort elengedték, és ő is beomlott a patakba.

Avval a különbséggel, hogy ilyenkor már nincsen benne sem disznó, sem víz.

Pedig csak annyit mondott, hogy stenit. Igaz, hogy sógor Jóska vitát nyitott vecsernye után, a nyári padon, és ott már úgy állította be a dolgot, hogy a Mutuj Gligor fülét nem is harapták meg, hanem direkt le, de ez a Gligor pár nap múlva feltűnt a malomban, és semmi baja nem volt egyik felén sem, viszont sógor Jóska lett a vasárnap hőse, mert igazságot tudott tenni.

Ugyanis őszerinte Mutuj Gligor valami csúnyát mondott. Pedig csak akkor jött meg a szava. Vagyis a szavának a hátsó része.

Amin a zenészek nem is háborodnak fel, ha ismerik vala a jelentőségét. Kommunikációs zavarok miatt pusztul az emberiség.

Hogy végül is ki harapta meg vagy le a Mutuj Gligor fülét, a társadalom örök titka marad.

Tanúként vallhatom, hogy talán éppen a prímás, a kisbüdös Matyi lehetett. Ugyanis mikor a többiek lefogták Mutuj Gligort, az egyik, azt hiszem, hogy Sándar, a bőgős, aki azzal dicsekedett, hogy ő nyerte meg a háborút, még kiszuflázott az ínyéből egy ilyent, hogy "Nádörá, Pici!"

Sőt, azt is, hogy Nadara, Cinoné!

Ne félj, Kicsi.

Amilyen szépen muzsikált, olyan fáinul harapott is ez a Matyi.

És kész.

Hiába, csak egyesegyedül őneki volt egy, kettő, három ép és erős foga.

El ne feledjem: az a Gligor akkora volt, mint egy jegenyefenyő!

A tartozás azonban máig nincsen elintézve.

És egyszer még megint baj lehet!