Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kicsid Álózsi 2.

Hét év múlva jött haza.

Ha úgy vesszük, szerencséje volt. A háborút sebesülés nélkül megúszta. Józsi barátját, akit vele együtt vittek el, három hónap múlva széttépte egy gránát. Ő a fogságban is feltalálta magát. Ügyes kezű volt, sakkfigurákat, szelencéket faragott, harmonikázott az oroszoknak, és így mindig kiügyeskedte, hogy jobb bakancsa, melegebb kabátja, nagyobb darab kenyere legyen, hogy kibírhassa. A legrosszabb az volt, hogy semmit sem tudott a feleségéről és a gyerekeiről. Azt a pár ügyetlen, kusza írású levelet őrizgette, amit még a fronton kapott Julistól, és minden este újra és újra elolvasta: "Hála az Istennek, jól vagyunk. A gyermekek egészségesek. Az árpa jól termett, a tehén megborjadzott. Egész nap imádkozunk a mennybéli Úristenhez, hogy legyen már vége, és épségben hazajöhess."

Egy szeles áprilisi éjszaka egyedül szállt le a vonatról. Senki ismerős nem volt, hogy az otthoniakról kérdezhette volna. Nem volt türelme reggelig várni, gyalog indult neki a majdnem húsz kilométeres útnak. Futott, elesett, sírva csókolta a földet, majd feltápászkodott és futott tovább.

Már messziről látta, hogy a konyhában világosság van.

Halkan zörgetett az ajtón.

- Julis, megjöttem, hallod-e? Hazajöttem.

Nyikordult a kulcs a zárban, nyílt az ajtó. Julis kezét a szája elé kapva, kikerekedett szemekkel hátrált, majd térdre esett, és sűrűn hányva magára a keresztet motyogta: "Úristen, csakhogy vége van, jaj, csakhogy vége van! Hála a mennybéli Úristennek, hogy vége van!", majd magához térve felugrott, és a férje körül kezdett sürgölődni.

- Te szegény, jaj, hogy nézel ki!

Hamar vizet melegített, ételt tett oda, közben mondta, mesélte az otthoni dolgokat: két ló, két tehén az istállóban, búza van elég a padláson, a házat az őszön újrazsindelyezte, és hogy ki halt meg, és ki került haza a háborúból.

- A gyermekek?- kérdezte Álózsi.

Az asszony szeme megrebbent.

- Alusznak, jól vannak. Hagyd őket, így csak megijesztenéd!

Megfürdette az urát, tisztát adott rá. Az ételt eléje tette és mondott tovább.

- Csak egy kicsit egyél! Jól fújd meg! Adnék kolbászt is, de nem merek. Egy hónapja jött haza Bajkó Pista, beevett töltött káposztából és meghalt. Vágok tyúkot holnap, majd abból eszel egy kicsit. Jaj, te szegény, de sovány vagy!

Jött, ment, tüsténkedett, de nem nézett az urára, csak lopva, ha úgy látta, hogy az nem néz feléje. Amikor már semmi tennivalót sem talált magának, leült szemben a férjével, és a szemébe nézve beszélni kezdett.

- Idefigyelj, Álózsi! Valamit el kell, hogy mondjak neked. Úgyis megtudnád. Kicsi a falu, mindenki tudja, de én azt akarom, hogy tőlem tudd meg!

- Amikor elmentél, még azon a nyáron, a németek elvitték a lovakat is és az ökröket is. Nem volt, amivel behordjam a gabonát. Magamat fogtam be a tehén mellé, mert az megmaradt, de nem bírtam. Kértem komádat, hogy segítsen, neki megvoltak a lovai, de azt mondta, hogy csak úgy segít, ha én vele... tudod, érted, hogy mit akart. De én azt mondtam, hogy nem. Inkább éhen halok, de én akkor sem. De más se jött segíteni, apádék se. Tudod, hogy sose voltak jó szívvel hozzám. A gyermekek meg éhesek voltak, sírtak. Muszáj volt. Nem tudtam másképp meglenni. Egyedül voltam itt, idegenben. Apámékhoz se mehettem, ők még úgy sincsenek. Hát így volt. Segítségért fizettem, ahogy tudtam...Ahogy ők akarták. Mert nemcsak a komád volt, mások se tartottak többre. Én csak így tudtam megélni. Amikor elmentél, akkor volt Erzsike másfél éves, és a kicsi Józsi a hasamban. Most öten vannak. Ne kérdezd, melyik kié, ne ölj vele! Úgyis megtudod, mindenki tudja a faluban. Most elmondtam. Hát lássad, mihez kezdesz! A ház a tied, minden a tied. Döntsd el, hogy mit csinálsz! Maradsz-e, vagy elmész, úgy ahogy jöttél, itt hagysz minket, és mi megleszünk úgy, ahogy eddig voltunk. Vagy megölsz, vagy elkergetsz, lássad! De a legjobb az volna, hogy megölj, mert ha elkergetsz, nincs hová menjünk, csak a Marosnak, és ha te elmész, és itt hagysz, akkor ennek soha nem lesz vége, és akkor én egyszer úgyis elpusztítom magam...

Amikor a nap felkapaszkodott a domb tetejére, és benézett az ablakon, nem sokat látott. Bent a házban nem mozdult semmi sem.

Álózsi két kezével a fejét fogva, arccal az asztalra borulva hallgatott. Vele átellenben Julis ült mozdulatlanul, és üres tekintette a semmibe meredt.

Megtekintések: 88

Tetszik

1 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt gyuge erzsebet Április 15, 2011, 11:23am: Az iras nagyon jo ! De nem szerettem volna ennek a tortenetnek a fohose lenni ! Bar sokunk eletebol sikeres regenyt lehetne irni ! Nem is kellene hozza toldani semmit csak eppen a puszta valosagot leirni !

Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Április 14, 2011, 5:43pm: Kedves Laszló Emma!

Nyomtatásban nem jelent meg könyvem, de olvasható és ingyenesen letölthető egy novellafüzérem a www.bookmania.eu weboldalról Szülők és gyermekek címmel.

Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Április 14, 2011, 5:41pm: Mindenkinek köszönöm a kedves szavakat. Nagy öröm nekem, hogy ennyi embert megérintett ez az egyszerű történet.

Hozzászólt László Emma Április 13, 2011, 9:57pm: Nagyon szép ! Köszönöm, Andre Ilona -Ibolya, hogy elhozta ide , hogy olvashattam! Megjelent könyve ? Szívesen megvásárolnám.Várom a következő írását !

Hozzászólt Kenesei Aurélia Április 12, 2011, 3:41pm: Kerek,jól megfogalmazott,szépen kidolgozott írás.Nagyon megható,elgondolkodtató történet-hány meg hány család,ment tönkre,hányat bélyegzett meg a világ-ártatlanul.

szívesen olvasom majd a történet folytatását-ha igaz történet akkor még ma is köztünk élnek,élhetnek Álózsi és Julis gyermekei - és hányan meg hányan lehettek,lehetnek a "háborús" gyermekek.

Várom!Írd tovább!

Hozzászólt Erdei Janos Április 12, 2011, 5:51am: Nagyon jo iras,kegyetlen idok voltak es nem lehet senkit elitelni azert,hogy lehetosege szerint igyekezett tulelni,ki igy, ki ugy,az is igaz hogy mas idok jartak akkortajt es az ilyen dolgokat ,hogy'' amikor elmentel ketto volt most ot van,ne is kerdezd ki kie''-szinte elkepzelhetetlen volt,na de lassuk a folytatast.

Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Április 11, 2011, 11:55pm: Kedves Bitay Levente-László! A kérdése jogos, hogy meg lehet-e, meg kell-e bocsájtani a nagyszülők, a falu viselkedését. Én is azt tartom, hogy a megbocsájtást csak módjával kell mérni, vagyis nem kell megtorolni, megbosszulni minden sérelmet, de elfelejteni sem szabad. A falu viselkedésére van egy magyarázat: a székely falu nagyon zárt rendszerű, az idegent nagyon nehezen fogadja be, és Julis itt idegen volt, kinek 'sem apja, sem anyja, sem egy igaz atyafia' nem volt ebben a faluban. És ha Álózsi nem tér vissza, akkor a föld a Julisé lett volna, amit akár el is adhatott volna más idegennek, vagy más faluból vehetett volna magának más férjet. Ezzel, hogy a falubeliek ágyasnak használták, hogy gyereket csináltak neki, éppen azt akadályozták meg, hogy a föld kikerülhessen a falu tulajdonából. Mint a régi balladákban, a föld szabta meg az életet, az erkölcsöt.Sok székely faluban a telket életnek nevezték: ' Akkora szép nagy élteje van a falu szélén, házzal, csűrrel, istálóval' - mondják még néha ma is.

Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Április 11, 2011, 11:28pm: El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy ennyien itt jártatok, hogy ennyire megfogott ez a történet.

A harmadik, és egyben befejező rész is fenn van már az oldalon, és remélem, hogy nem fog csalódást okozni majd. Kemény történet, majdnem hogy kegyetlen, de igaz történet. Apám mesélte, én csak utána mondom.

Hozzászólt zachari ilona Április 11, 2011, 9:22pm: SAJNOS NEM O AZ EGGYETLEN AKI IGY JART, NEM VOLT MIT CSINALJOL, KISZOLGALTATOTT VOLT, AZ IRAS NAGYON JO!

Hozzászólt Dr. Dobos Elek Április 11, 2011, 9:06pm: Az életet valószerűen bemutató írás. A fenn és megmaradásért, a lehetőségek beszűkültek. Az éhes szájú gyerekeit más lehetőségek hjján, így mentette, anya volt.