A múlt század elején szolgálólánynak nevezték,a mai átértékelésben bejárónőnek mondanánk.

        Ilyen minőségben járt hozzánk is Ilona,egy Bekecs alji kis faluba,Nyárádszentimrére.Beleunhatott a

        jövés-menésbe,mert szívesebben időzött nálunk.mint odahaza.Érthető volt,hisz hét testvére,mind

       kisebbek,a fecskefészek nagyságú szobát teljesen betöltötték.Anyagi helyzetükből csak annyira

       futotta,hogy napjában egyszer a hideg puliszka békésen megfért a vöröshagymával.Kétségbe vonható

       állításom hitele,de saját meggyőződésem alapján merem kijelenteni,hogy ez volt a szomorú,megalázó

       helyzet sok szegény családban a háború utáni években.Alkalmam volt megismerni Ilonáék népes

       családját is.Édesanyám úgy döntött,hogy nálunk maradhat,amíg kedve tartja.Mosolygós,vidám kedélyű

       teremtés volt,a becsületesség,a munkaszeretet megtestesítője.Hogy csípőficammal született és aztán 

       úgy is maradt,Isten akaratának tudta be.Azért sem haragudott,ha libegő járása miatt"tipis"Ilonának

       nevezték.Ha még azt is elmondom,hogy írástudatlan volt,akkor teljes a kép.Kellemes hangja volt,szépen

        énekelt.Tőle tanultam azt a dalt,amivel magát szokta mulattatni:Szép a rózsám,nincs hibája,csak egy 

        kicsit libegős a járása.Büszke volt,hogy róla is énekelnek.Töretlen kedélyével,gyerekes naivságával

        belopta magát családunkba.Annyira ragaszkodott hozzám,mintha testvére lettem volna.Talán ösztönösen

        érezte,amit gyerekes lelkivilága sugallt,de meglehet,hogy nem is volt gyerekkora.Egyébként kitűnő

         mókamesternek bizonyult.,környezetét mindig megnevettette.Most is hangosan felkacagok,ha eszembe

        jut,miként ébresztette fel Kalán Dénest,a harangozót,aki a kicsi széken ülve szundikált.Dénest észre

        kellett venni,mert ha nem a harangot,akkor a lóbőrt húzta,ha aludt.Azt mondja Ilona:Nézze csak meg

        Zoltika,ennek mindjárt csiriz lesz a torkában,s akkor elhallgat.A vén legény feje hátra bicsaklott,valahogy

         úgy,mintha borotválnák,szája is tátva maradt.Ilona már hozta a csodaszert,az evőkanál finomlisztet és

         az alvó harangozó szájába töltötte.Dénest úgy megviselte a köhögés,hogy majdnem megfulladt.Másik

         alkalommal ruhákat tisztáztak a kútnál a szomszéd asszonnyal.Ilona a vizet merte.Tekintete,hogy

         hová révedt,csak ő tudhatta,de a vödör hideg víz Jusztina néni nyakába szakadt.A gyanútlan asszonyt

  a kádból kellett kihúzni.Szinte minden napra kitalált valami bohókás dolgot.Olyan lelkéből tudott  kacagni,

  hogy azt irigyelni lehetett.Tíz éves lehettem,amikor elhatároztam,hogy Ilonának megtanítom az ábécét.

  Bántott,hogy nem tudja a nevét sem leírni.Nem nagyon hittem,hogy rááll ,de beleegyezett.Keserves

  estéket töltöttünk az ábécéskönyv mellett a petróleum lámpa fényénél.Ilona serény keze a papíron

  csigalassúsággal csak ákom-bákom betűformákat produkált,az írásjelek sehogy sem akartak testet ölteni.

  Nagyon szenvedett szegény,tehetetlenségében sírva fakadt,alig tudtam lelket önteni bele Hamupipőke

  történetével.Aztán mindent kezdtünk elölről.Akkor még nem sejtettem,ha nagy leszek,tanítani fogok,de

  úgy éreztem,valami nagyon komoly és fontos dolgot cselekszem,hogy taníthatom Ilonát.Most már tudom.

  Tanítványom a betűk nagy részét már ismerte,csak éppen nem sikerült azokat szavakká formálni.

                              Karácsony este volt.Szüleim templomba mentek.Ilona meg én otthon maradtunk és

  vártuk az angyalt.A kis dobkályhában barátságosan duruzsolt a tűz,feledhetetlen,igazi békés karácsony

  este volt.Az asztalnál ültem és a lámpa fényét bámultam.Hallottam,ahogy égés közben serceg a kanóc.

 és látni véltem a lángban,ahogy a szomszéd kislányékhoz besurran az angyalka fényes karácsonyfával a

 kezében.Mellém húzódik Ilona is,látni szeretné a karácsonyfás kis angyalt.Akkor vettem észre,hogy

 kezében papírt és ceruzát szorongat.Halkan,némi határozottsággal hangjában annyit mond:Próbáljuk

 meg,Zoltika!Felkönyököl az asztalra,a lámpa fölé hajlik és aztán...megindul a ceruza.Nekem úgy tűnik,

 mintha az ásó vagy a kapa nyelét ragadná meg és azzal feszülne neki a papírnak.Mintha kőtömböket

 mozgatna ceruzával.Jobbra-balra csavarodik,úgy tesz,mintha láthatatlan kötelékből szeretne szabadulni.

 Fejét is ingatja,mormol valamit,talán ezzel akar nyomatékot adni nagy elhatározásának...Nem akarok

hinni a szememnek,pedig ott van a maga valóságában leírva:Demeter!,és a ceruza nem áll meg.Lassan

ugyan,de formálódik Ilona is.Sikerült! Istenem,milyen boldogok vagyunk!A legszebb karácsony,amire

emlékszem valaha is.Ekkor hirtelen valami fényesen fellobban és lángolni kezd.Fel sem tudom fogni,

mi történt.Mint egy üstökös,úgy szaladja körbe az asztalt.Befont, hosszú fekete haja úgy szórja a

szikrát,mint a mesebeli sárkány.Két kezével a fejéhez kap, aztán a szekrény melletti fürdőkádba bukik.

Az történt ugyanis,hogy írás közben a lámpa fölé hajolva a dús haj lángra lobbant.Így lett világosság

jelképesen is Ilona fejében azon a nevezetes karácsony estén..