Atyámfia nagy csodálója volt a helybéli tréfamester, Fássy uram kunsztjainak. A valahai pék, az egykori pincér és még jó pár átmeneti foglalkozás művelője hallatlan  népszerűségét csínytevéseinek köszönhette. Hivatásos színműírók sem tudnak jobb helyzet- vagy jellemkomikumot kitalálni asztalaiknál ülve, mint Fássy uram két nagyfröccs közt a restiben vagy az Aranykapcában - rögtönzései még itt, a beavatottak körében is élményszámba mentek.  Szekundánsa mindig akadt, többnyire hasonszőrű, de „jobb körökben” is otthonosan mozgott. Kebelbarátja volt például a helybéli gyógyszerész (nemes egyszerűséggel csak méregkeverőnek szólította), aki nem odavalósi volt, csak olyan „gyüttment”, a szó valódi értelmében, mert kora reggel jött, este meg hazavonatozott a megyeszékhelyre, ott lévén otthona. A főtér sarki patika egyre nagyobb forgalmat bonyolított, emiatt növelni kellett a személyzet létszámát, s  idővel már három asszonyka is dolgozott a keze alatt. Az éjszakai ügyelet mindig nagy gondot jelentett, mert beosztottjai hol ilyen, hol meg olyan női okból kértek mentesítést a szolgálat alól. Megértő főnök lévén patikus uram szinte állandóan helyettesített, de nem bánta, mert így legalább elkerülte az otthoni pengeváltásokat, itt meg társaloghatott Fássy urammal vagy más sorstársával. Itóka is akadt, csak le kellett emelni a tisztaszeszes palackot, s kevés vízzel felhígítani. E „kismértékben orvosság, nagymértékben gyógyszer” kutyulék aztán megtette hatását, begyújtotta a képzeletet, átsegített az éjszakai holtpontokon, megoldotta a nyelvet, s úgy elröppent az a pár óra, hogy észre sem vették.

Történt egyszer, hogy röviddel éjfél után türelmetlenül csengetettek, sürgetően zörgetve egyben a redőnyt is. Ahogy kinyitja a kukucskálót, Fássy uram ijedt arcát pillantja meg patikusunk. Baj van öregem, nagy baj, rosszul lett az asszony, vértolulás vagy mi a nyavalya, sürgősen kéne nyolc-tíz nadály, az mindig segít rajta – darálta egy szuszra. (Fássy uram ilyenkor egy pálinkáspohár segítségével ügyeskedte fel terebélyes asszonya nyakára a kis vérszívókat, kezelés végeztével aztán fahamuban landolt az állomány, hogy ott szabaduljon meg terhétől.) Hoztam üveget is, mutatja a kétliteres félig vízzel teli dunsztost. Ebbe számolt át kis facsipeszével ügyesen kiadogatva patikus uram kilencet az e célra rendszeresített edényből. Mennyivel tartozom? Patikus uram mond egy baráti összeget, majd a szolgálati üveget egyik kézzel magához ölelve kinyújtja a kukucskálón a másikat. Komám, fogd már meg egy pillanatra, míg előveszem a bukszámat. Egyre zavartabban tapogatja zsebeit, közben meg patikusunk türelmesen tartja immár a kinti üveget is. Jaj, csap a homlokára Fássy, hát nem otthon hagytam! Egyik lábam itt, a másik ott, semmi perc és itt vagyok – azzal elviharzott.  De csak a közeli sarokig trappolt, ott aztán kényelmesen letelepedett egy jó előre odakészített sámlira, komótosan cigarettára gyújtott, s várta a fejleményeket. A kukucskálón kilógó, nadályos üveget szorongató patikuskéz látványa a reggeli műszakba igyekvőket mosolyra vagy harsány röhögésre fakasztotta, vérmérséklettől függően, s többen csipkelődő megjegyzést is tettek rá jól sejtve, hogy a fura helyzet értelmi szerzője a sarkon vigyorgó Fássy uram. Patikusunk idő telve földre óvatoskodta a benti tartályt, így már két kézzel tudta tartani a kintit. Végül egy korán piacozni induló asszonyság szánta meg, s szabadította ki gémberedett ujjai közül a dunsztost. Nagy zajjal gördült fel a redőny, mire sámliját hóna alá kapva Fássy uram is jobbnak látta, ha nyúlcipőt húz…

Volt kacagnivalója hetekig az Aranykapca meg a resti törzsközönségének, mikor jövet-menet feltűnt előttük a pórul járt patikus. Hogy később mivel engesztelte ki Fássy uram méregkeverő barátját, arról nem szól híradás, az azonban bizonyos, hogy ezen eset után szűnt meg végérvényesen a helybéli gyógyszertár egyik legnépszerűbb szolgáltatása.

(Megjelent a Szókimondó című kulturális folyóirat 2013. decemberi számában)