Legutóbb óvtam kedves olvasómat a rossztól, vagyis az ördögtől, mert sosem alszik. Ki tudja, honnan jön ördög szavunk is, mert a tudósok semmit sem tudnak érkezéséről, csak úgy, bejelentetlenül, mint szemtelen vendég belopakodott a nyelvünkbe.
Mindenféle magyarázatot találunk rá, nem untatok vele senkit, a nyelvészek igazából
nem tudnak semmi határozottat mondani, még azt sem, hogy kölcsönöztük-e vagy
alapszó. Ilyen ő, elrejti magát, a részletekben bújik meg, s így aztán
mindenhova el- és bejut. Az egyetemes szépirodalom, a népköltészet, a zene, a
képzőművészetek meg a film számára gazdag forrásanyag, na nem a szó, hanem ez a
megfoghatatlan jelenség, amit takar ördög
szavunk és a más nyelvekben megfelelő megnevezések. Zseniális művek születtek
nyomán a Goethe Faustjától Bulgakov Mester és Margaréta című regényéig s a
belőle készült filmig hosszú a sor, hogy Drakulát már ne is mondjam, felsorolni
is hosszú lenne. Íme, a bizonyíték, az ördögnek is van haszna az ember számára,
örök érvényű, isteni műalkotások megszületéséhez szolgáltat ihletet. Talán
azért van, mert szükségünk van a gonoszra, ahogy még nevezni szoktuk az
ördögöt, ahhoz, hogy jók is legyünk? Ki-ki döntse el!

A gonosz meg a szükség visz például a kölcsönkérésre. Na de az előtag, a kölcsön, nem csak piszkos anyagiakról szól. Ez is jövevényszó, a honfoglalás előtti időkből
származik, a török népek közé tartozó csuvasoktól vettük át (kives), ahol hitel, kölcsön értelemben
használták, a magyarba külcen-ként került.

Kölcsönözni lehet nemcsak, sót, lisztet a szomszédtól, pénzt a banktól, de szellemi javakat is, például szavakat más nyelvekből. Itt időzzünk egy kicsikét! Mármint a kölcsönszavaknál. Sokan a nyelv védői közül csatát
vívnak azért, hogy a nyelvet megóvják az idegen szavaktól. A más nyelvekből
átvett szavaink, azaz kölcsön- vagy jövevényszavaink is idegen eredetűek ám.
Mindaz, ami a különböző szláv nyelvekből, törökből vagy akár a latinból jött
(és még sorolhatnám), a nyelv testévé lett, akár az eledel az embernek, és
nélkülük már nem tudna létezni anyanyelvünk. Így lett rendkívül gazdag és
kifejező, és vált kincsünkké minden kölcsönszó. A többi meg távozott, ahogy
jött, akár a hívatlan vendég vagy az emészthetetlen kaja.

Manapság is folytatódik a gyarapodás (lásd számítástechnika, űrkutatás), olykor haszonnal, néha értelmetlenül, ugyanis a szegényes szókincsű magyar ember hajlamos arra, hogy az államnyelv szavait használja, mert a
sajátját nem ismeri, s így lesz belőle makaróni nyelv. Például nálunk,
Erdélyben a románt (másutt, a többi elszakított részen a szerbet, szlovákot,
ukránt). Ugyanis a hatalom félti könnyen szerzett pecsenyéjét, gondoskodik
arról, hogy alkotmányos jogunkkal ne élhessünk, és minél hamarabb beolvadjunk a
nagy román nemzetbe, ha nem követeljük, ami jár nekünk, anyanyelvünk szabad
használatát akár úton-útfélen, tehát mindenhol. Kérem igen tisztelt olvasóimat,
vigyázzanak, mert naponta diszkriminálják önöket anyanyelvük használatában,
azaz hátrányos megkülönböztetésben részesítik, s ezt már nem kell tűrni. Van már
városunkban is hivatal (a Szakszervezetek Házában), ahol következmény nélkül
panaszkodhatnak és követelhetnek. De akár Strassbourgig is elmehetnek. Tegyék
meg bátran ezt is, legyen türelmük hozzá. Kincsekért harcolnak.